Jó, ha van egy kedves lúzer a háznál - mondta Dombi és tekintete messzire kalandozott, ahogyan kinézett a karácsonyi zenét árasztó kávézó ablakán. Na ilyen sallangok nincsenek Dombóvári István új könyvében, mert ezeket utálja. Más, vicces történetek viszont vannak benne Pistiről, az átlagsrácról. Az ünnepek előtti hajtásból kiszakadva a Showder Klub meghatározó humoristájával beszélgettem macsókról, szuperhősökről meg arról, hogy mit is akar üzenni ezzel a könyvvel. Közben pedig jó nagyokat röhögtünk.
Az új könyved egy képregénnyel indul, ami Dombimanről szól. Dombimannek van szuperképessége?
Van, meg tudja nevettetni az embereket. Ennek története van: a képregény nem a könyvhöz készült, hanem ezek a klasszikus három kockás képregények az én kis negyedmilliós Facebook-oldalamnak a tartalma, ezt a kedvenc karikaturistámmal csináltattam. A könyvnek előzéknek hívják ezt a részét, és kitaláltuk, hogy legyen már ott valami színes tartalom, és kiválasztottunk hat darab - viszonylag szalonképes - képregényt.
Egyébként ez egy sok éves projekt, az RTL-es önálló estemhez készült, mert volt egy ilyen kis fricska, hogy minden szuperhős magas, meg izmos, meg jóképű, de dagadt, alacsony szuperhősök nincsenek, pedig ugyanolyan szükség van rájuk. Nyilván ez egy kis irónia és szarkazmus, meg szerintem vicces rajzok, amik a Fóka tehetségét dicsérik. (Fóka a könyv illusztrátora - a szerk.)
Minden megtörtént veled, amiről ez a könyv szól?
Nem, semmi. Ez egy fikciós könyv, de pont az benne a poén, hogy akár meg is történhettek volna.
Tehát akkor nem álltál az apósoddal a piszoár mellett és nem nézte, hogy pisilsz?
Nem, ezeket mind kitaláltam, de akár meg is történhettek volna. A könyv eleje a retró korszakban játszódik, a vége már sci-fi, azok a történetek még nem történhettek meg. Egyik sem az én történetem, de akár lehetne az enyém is.
Hogyan jött az indíttatás ehhez a könyvhöz? Azt gondolnám, hogy akik sokat beszélnek, azoknak az írás nem annyira kézenfekvő.
A stand upnál borul ez az elmélet, hiszen ott az író maga az előadó is. Ebben a műfajban normál esetben pont annyit beszél az ember, mint amennyit ír. Egyébként ez egy nagyon régóta íródó könyv, elkezdtem már tíz éve, fiókban volt az első tíz fejezet. Nem is lett volna belőle semmi, ha tavasszal a Félkövér című könyv nem lesz olyan sikeres. A kiadót is érdekelte, és én is kedvet kaptam hozzá.
Volt bennem egy kis késztetés, egy rossz érzés, hogy a könyveknek kvázi leáldozott. De amikor az ember látja, hogy népszerű lesz - lásd a Félkövér című előző könyvem sikerét, amiből második kiadás is készült - akkor felbátorodik. Látva a karácsonyi forgatagot, a könyvet még mindig az egyik legszebb és legegyszerűbb ajándéknak tartják.
Te is szeretsz könyvet kapni?
Igen, persze. A könyvet, mint tartalmat is szeretem és magát a tárgyat is szeretem. Ha kapok egy könyvet, én is mindig először beleszagolok a közepébe. Gondolj bele, egy tabletet nem lehet megszagolni. De én a fizikai dolgokért küzdök. Persze a könyveket is csakúgy le akarjuk tölteni freebe, igazából a dohányon meg az alkoholon kívül már senki nem akar fizetni semmiért.
Tisztában vagyok azzal, hogy el kell fogadni az új kor vívmányait, én is pendrive-ról tévézek, de a könyv tényleg egy jó dolog és még tartja magát, és tök jó érzés egy kicsit ebbe a forgatagba is belekerülni. Szórakoztató könyvet írtam, nem léptem ki a humorista zónából.
Hogyan készült a könyv, hogyan dolgoztál rajta?
A szerkesztőm, Ábrahám Ádám nagyon sokat segített benne, vele együtt találtuk ki, hogyan kövessék egymást a fejezetek, játszottunk a sorrenddel is. Ehhez a könyvhöz is, úgy mint az előzőhöz is, én magam választottam ki a borítót, a papírt, a színeket, ott voltam Debrecenben a nyomdában, amikor elindult az első gépsor. Ez olyan, mint egy születés.
A könyv borítóján egy tiniszoba látható, próbáltunk ráerősíteni, hogy a srác külseje végképp kizárja azt, hogy ez én vagyok. Tehát ez nem egy önéletrajzi regény. A nevet azért választottam neki, mert ez a leggyakoribb keresztnév. Legalábbis tavalyelőttig ez volt, aztán a Krisztoferek lenyomtak.
Meg hát ugye minden vicc Pistikéről meg Mórickáról szól, az összes debil gyereket ezzel a két névvel illették, úgyhogy én most rehabilitálni szeretném őket ezzel. Tehát Pisti helyett azt is mondhatnád, hogy az átlagsrác.
Annak idején, amikor az Amerikai pite akkora közönségsiker lett, sokat gondolkoztam azon, hogy nem készült sem lúzerkönyv, sem lúzerfilm. Ahogy eltelt húsz év, a lúzernek eltűnt a negatív töltete. Nem azt mondod, hogy egy kedves lúzer? És nincs is a lúzerekkel semmi baj, macsóból Dunát lehet rekeszteni, mindig jó, ha van egy kedves lúzer a háznál.
Ha végigolvasod ezt a könyvet, akkor olyan, mintha lúzerkalandok lennének, holott tízből kilenc ember így jár. Ezek a történetek egészen egyszerűen megtörténnek:
az emberek félrenéznek, a lány mást gondol, nem jön ki az óvszer, összeesik a sütemény, azt hiszed a főnök azért hív be, mert elő akar léptetni, közben kirúg.
A történet vége teljesen science fiction, ott már lehetett fantáziálni. Annyit elárulok például, hogy Pisti a Holdon dolgozik, ahol megnyit az első magyar kocsma.
Egyébként a könyvben minden fejezet teljes dialógban van megírva: nincsenek benne ilyen cikornyák, hogy “mondta Frank és az ablakhoz lépett”. Ezekre nincs szükség szerintem, mivel nálam is minden át van ültetve az életbe. Kevésszer mondom azt, hogy “bemegyek a szobába, mondtam én, és közben anyámra néztem”.
Nagyon elfoglalt vagy mostanában?
Igen, szerencsére nagyon sok munkám van, aminek én nagyon örülök. Van egy elektronikus naptáram, ami ha nincsen kicsempézve végig minden nap, akkor úgy érzem, hogy már nem szeretnek.
És pihenni hogy szoktál?
Klasszikusan pihenni nem szoktam, arra ott az este, amikor alszom. Nekem nincs arra szükségem, hogy hegyeket nézegessek az ablakból. A passzív pihenés nekem csak addig jó, amíg vágyom rá, amikor megvan, akkor ááá, ez nem.
Mik a terveid a jövő évre?
Képzeld el, hogy van egy saját gyártású tévéműsorom, ezzel próbálok most házalni. De ezt úgy képzeld el, hogy megnyomsz egy képzeletbeli reset gombot és kábé lemész vigécbe, mint egy edényügynök. Ott nem számít, hogy én vagyok a Dombóvári István. Egyelőre nincs eredmény, de egy csomót tanultam ezekből a találkozásokból.
Beszélgetésünk végén az ünnepekről is kérdeztem kicsit Dombit, aki elárulta, hogy újabban a gesztenyés bejglit kedveli nagyon. Majd éppen karácsonyi dallamok csendültek fel a francia hangulatú kávézóban, amikor az elfoglalt humorista felhörpintette utolsó korty kávéját és a súlyos, bordó bársonyfüggönyt félrelökve elsuhant a városi forgatagba.
