"Igazán szépnek éreztem magam!"

Vörös szőnyegen vonultak azok a látássérült modellek, akik részt vettek a Baráthegyi Kutyaiskola és Magyarország első vakvezető kutyás divatbemutatóján. A divatbemutató ruhapróbáján már jártunk és beszélgettünk is modellel és tervezővel is, így nem volt kérdés, hogy mi is ott leszünk a finálén. A Tappancs és Tűsarok divatbemutatóhoz, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kezdeményezéséhez az ANNAEVAArtistaFibulaRomani Design, és Jelmez-Art tervezői csatlakoztak, hogy igazán egyedi és hordható ruhákkal jelenjenek meg a kifutón. A kutyák sem maradnak divatos darab nélkül, pórázaikat a Sixfeet dog design biztosította. 

A helyszínre belépve egyből már kutyusok tolongtak az ajtóban, míg a gazdik már fent készülődtek. Megkérdeztem a modelleket, hogyan érzik magukat, és a válasz rendszerint az volt, hogy igen, nagyon izgulnak. Az esemény egy zongorajátékkal kezdődött, amit szintén egy látássérült fiú szolgáltatott.

A modellek egy kísérővel, illetve a kutyatársukkal vonultak a kifutón. A vakvezető kutyák nagyon jól viselkedtek, bár látni lehetett, hogy átragadt rájuk a gazdik izgatottsága, így a fegyelmük lazult kicsit, de elég volt figyelmeztetni őket, és ismét a feladatukra koncentráltak.

A modellek nagyon jól érezték magukat, és nagyon fontosnak tartják, hogy ez a kezdeményezés elindult. Vincze Zsuzsi 9 éve veszítette el a látását egy súlyos betegség következtében, neki az Artista tervezte a ruháját. "Imádtam mindent! A bemutatót is és azt is, amikor Katinál, az Artista egyik tervezőjénél is vendégeskedtem. Az én elképzelésemnek és amire én vágytam abszolút megfelelt ez a ruha, ez varázslat! Nagyon tetszik, hogy a táskámnak a formája és motívumai visszaköszönnek a ruhámban. Egyszerűen imádom ezt az összeállítást! Remélem nagyon pozitív és informatív az üzenete ennek a kezdeményezésnek, mivel nagyon fontos számunkra is, hogy szépek legyünk!" - meséli Zsuzsi.

A divattervezők örültek a kezdeményezésnek, és fontosnak tartják, hogy márkájukkal egy ilyen cél mellé álljanak. "Nagyon érdekes feladatnak tartottam, nem is tudtam, miről lesz szó, egészen addig, amíg Zsuzsi fel nem jött a showroomba. Igazából semmit nem kellett neki magyaráznom a ruhával kapcsolatban, mert ahogy végigtapogatott a ruhákon, már tudta, hogy milyen darab van rajta: érezte az anyagokat, a faktúrákat még a háromszög alakú betéteket is, mintha a kezével látná a ruhát" - meséli a kezdeteket Imre Kati, az Artista egyik tervezője, akik szintén csatlakoztak a kezdeményezéshez. "Nagyon érdekes dolog ez, mert annak ellenére, hogy nem látnak, ők nők, és ahogy Zsuzsi is elmondta, ugyanúgy éreznek és ugyanúgy igényük van rá, hogy nagyon jól nézzenek ki."

Oszd meg másokkal is!
Mustra