Ezt a nőt a itthon biztos szétkapták volna

Manrepeller.com egyik újságírója bevállalt egy merészebb szettet, majd meg is kérdezte az utca embereit, hogy mit gondolnak az öltözködéséről. Természetesen mindenki boldogan megosztotta a véleményét – úgy tűnik nem csak nálunk szeretnek másokat kritizálni –, de közel sem voltak sértőek a hozzászólások, mint amiket esélyes, hogy itthon kapott volna ugyanezért a ruhadarabokért Haley Nahman. Pedig a Manrepeller stylist-bloggere, a mindig vicces Leandra Medine nem bízta a véletlenre a dolgot és jóformán mindenféle ruhadarabot ráaggatott barátnőjére, aki ezért nálunk még a Madách téri hipszter helyeken is kapta volna az ívet.

Összesen 15 véleményt hallgattak meg (vagy legalábbis ennyit osztottak meg az oldalon), a megszólalók között volt nyugdíjas, építkezésen dolgozó munkás, egy középkorú házaspár, sőt, még gyerekek is elmondták, mit gondolnak a színes szettről.

És ön mit gondol?

"Ez egyszerűen csodás. Nem őrült, csak egyszerűen nagyon színes!" – lelkendezett egy 65 éves hölgy. Persze olyan is volt, akinek nem nyerte el a tetszését, de egyetlen megfogalmazott kritika sem volt rosszindulatú, vagy sértő (persze szemtől szembe még a legnagyobb trolloknak is nehezen megy felvállalni a bántó megjegyzéseiket). Inkább csak viccesek voltak a vélemények, mint annak az ausztrál férfinek az őszinte válasza is, aki arra a kérdésre, hogy mit változtatna a szetten, csak annyit mondott tömören: ,,Mindent", és aztán meg is magyarázta, hogy miért: ,,Mert nevetséges" – mondta a szigorú öregúr, aki egyedül a pulcsira tekintett úgy mint létjogosult ruhadarabra.

Úgy tűnik, hogy az idősebb hölgyek voltak a legelfogadóbbak, ugyanis szintén egy nyugdíjas mondta azt is, hogy "ez egyszerűen csodálatos, szuper stílus!" – és hozzátette, hogy ő Izraelből jött, ahol tiszteletben tartják, ha valakinek eredeti a stílusa.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek