Irha és kockás az őszi trend

Az augusztus végi hőhullám után fokozatosan csökken a hőmérséklet, szóval jobb, ha elfogadja: bizony lassan beköszönt az ősz. Nem tudjuk, ön hogy van vele, de mi azért már vártuk, hogy újra hordhassuk a kedvenc kabátjainkat – a zárt cipőkről nem is beszélve. A divatoldalakon is egyre többet foglalkoznak a következő trendjeivel – többek között a FashionBeans, ahol egy remek összefoglalót találtunk arról, mivel lesznek majd nemsokára tele az üzletek polcai.

Az irha(hatású) kabát

Az 1970-es években népszerű kabát már tavaly is felütötte a fejét, de úgy néz ki, igazi trend csak idén télen lesz belőle. A Zara honlapján még nem találtunk irhakabátot – ami azért is meglepő, mert nemcsak a Coach vagy a HugoBoss árulta már a tavalyi őszi-téli kollekciójában, de a szintén fast fashion Topman is.

Ez a kabát két dolog miatt zseniális. Egyrészt a legtöbb esetben vízhatlan a külseje, belül pedig – az irhának köszönhetően – kellően meleg, így a leghidegebb téli napokon is jó szolgálatot tehet. Másrészt pedig ugyanolyan jól néz ki egy farmer-póló összeállítással, mint egy hivatalosabb viselettel.

Jó tanács: ha ilyen kabátot választ, ne fukarkodjon – olcsó húsnak sajnos tényleg híg a leve. Ha mégsem szeretne sokat költeni, nézzen körül a turkálókban, ott mindig rengeteg van belőlük.

A Reiss kiválóan ráérzett a trendekre: irhát és geometriai mintás kötött pulcsit is kínálnak idén ősszel.
A Reiss kiválóan ráérzett a trendekre: irhát és geometriai mintás kötött pulcsit is kínálnak idén ősszel.Reiss

Bármi, ami kockás

A favágószexualitás berobbanásának köszönhetően talán nem annyira meglepő, hogy idén mindenhol kockás ingekbe botlunk majd – ami viszont egy fokkal jobb hír, hogy akár öltönyt is vehetünk majd ilyen mintával. Nemrég a H&M-ben láttunk egy sötétkék alapon fenyőzöld csíkokkal ellátott nadrágot, azt például simán el tudjuk képzelni bárkin egy basic pólóval és egy sportcipővel.

Egyébként tökéletes választás annak, aki unja a "sima" darabokat, de az agyonlogózott vagy bugyuta feliratú (Swag, Boy, Obey, Buda FCKN Pest) ruháktól is rosszul van.

A cipőt most ne nézze, viszont az öltöny egész jól néz ki, nem? A legjobb, hogy külön-külön is tudja hordani a részeit.
A cipőt most ne nézze, viszont az öltöny egész jól néz ki, nem? A legjobb, hogy külön-külön is tudja hordani a részeit.Topman

Geometriai mintás kötöttek

Ideje a szekrény mélyén hagyni a vicces rénszarvasos pulóvert és helyette egy olyan darabot vennie, amin geometriai minták vannak. A már említett kockás helyett választhat olyat is, amin csak pár csík fut, de lecsephat egy háromszögekkel díszített darabra is. Ha színekre vágyik, válasszon olyat, ami mindenhez passzol – keresse a bézs, a föld, a szürke vagy a kékes színűeket.

A nagy felhajtás

Most kivételesen nem a felhajtott nadrágra gondolunk (bár az is elég menő mostanában), hanem a garbóra. Választhat vékonyabb anyagúak és kötöttek közül is – egyébként már csak azért is praktikus, mert nem kell pluszban még sálat is felvennie. Arra figyeljen, hogy ha túlsúlyos, akkor nem ez a legelőnyösebb viselet, mivel optikailag egyébként is a viselőjére tesz pár plusz kilót.

Ezt a felsőt a Zarában találja - 6.995 forintba kerül
Ezt a felsőt a Zarában találja - 6.995 forintba kerülZara

Zöld út

Azon nem kell meglepődni, hogy ősszel előkerülnek a sárgás-rezes vagy föld színek – azon már inkább, hogy milyen kevesen nyúlnak a zöld színek után a férfiak közül. Pedig egy olívazöld chino nadrágot legalább annyi dologhoz felvehet, mint egy klasszikus farmert és akkor sem történik tragédia, ha a szürke pulóverét egy ilyen árnyalatúra cseréli. Arra viszont ügyeljen, hogy az archoz közel (tehát felsők esetében) nem mindegy, milyen tónusút választ.

Viszlát, skinny!

Még márciusban írtuk meg, hogy valószínűleg egyre kevesebb helyen lehet majd már-már leggingsre emlékeztető skinny nadrágokat kapni és el is mentünk megnézni, milyen a felhozatal. Végül annyira átszellemültünk, hogy pár hete már elkezdtük imádni a nagypapanadrágokat – részünkről tehát egyáltalán nem kár, ha eltűnnek a lábratapadó fazonok. Bár a szakértők szerint ha lent bővebb darabokat viselünk, fentre vegyünk olyat, ami jobban követi a testünk vonalát, mi ezt nem osztjuk feltétel nélkül: minden a viselőjétől és az adott ruhák szabásától függ.

Getty Images
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra