Brutális szájpecek az új trend a Hood By Air szerint

A fogvédők eddig is elég népszerű kiegészítői voltak a hip-hop szférának, az utóbbi pár évben viszont korosztálytól és műfajtól függetlenül egyre többen építik be színpadi és/vagy hétköznapi szettjükbe. A rapperek között legjobban öltözött A$AP Rocky szinte mindig visel egyet, rajta kívül viszont már Rihanna, Cara Delevingne, sőt, még Madonna is egyre gyakrabban bevállalja. A népszerűséget úgy tűnik, a Hood By Air márka is igyekszik meglovagolni, 2016-os tavaszi bemutatójuk kiegészítőjeként ugyanis ők is a fogvédők mellett döntöttek. A kifutóra küldött extravagáns darabokat Dolly Cohen, ex-fogtechnikus tervezte, így nem csoda, hogy leginkább egy drága - és egyben baromi fájdalmas - fogszabályzó prototípusára hasonlítanak.

A Hood By Air dizájnere, Shayne Oliver a kollekció inspirációjának kapcsán a Dazed magazinnak elmondta: "Olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek: játszadozunk. A kollekcióban a csend és a beszéd kettősével kísérleteztünk. Ha valaki megszólal, az egyből nagyon nyitottnak tűnik - és bár ezt fizikálisan is látni, az ilyen ember akkor is folyamatos üzen valamit, ha közben meg sem szólal."

A kacifántos és erősen mondvacsinált magyarázat ellenére érhetetlen, mégis miért járna valaki műfogakból és kristályokból kirakott szájpecekben, az viszont vitathatatlan, hogy Cohen celeb-kliensei elég jó reklámot csinálnak: Rihanna például legújabb klipjében is ezüst protkót tesz áldozata szájába, az alábbi fotón pedig Delevingne-t láthatja testre szabott szájpeckében.

#Grillz #Slippin #Goldteeth #CaraTooth #NecklaceTooth by #Dollycohen #OneGoldtooth #LikeShabba ...... @caradelevingne

A photo posted by Dolly Cohen (@dollycohen) on

Oszd meg másokkal is!
Mustra