Jót tehet a gyereknek, ha együtt alszik az anyjával

Vagy legalábbis valószínűtlen, hogy pont az együtt alvás lenne rossz hatással a pszichológiai fejlődés szempontjából.

Egy pszichológus szerint valószínűtlen, hogy rossz hatással lenne a gyerekek fejlődésére az együtt alvás, amennyiben a szülők és a gyerekek is elégedettek a helyzettel – írja az Independent. Dr. Yoni Schwab szerint bizonyos szempontból még előnyösnek is bizonyulhat a dolog. 

A gyerekükkel egy ágyban alvó anyák például tovább képesek szoptatni és több tejjel is rendelkeznek, mint a gyakorlatot valamilyen oknál fogva elutasító anyák. A szüleikkel együtt alvó gyerekek egy másik kutatás szerint jobban is alszanak egyébként, mint a másik helyiségben durmoló társaik. Ennyire azért nem egyértelmű persze a helyzet, a témába vágó tanulmányokat feldolgozó kutatások egy része szerint ugyanis az együtt alvás növeli a hirtelen csecsemőhalál szindróma kockázatát.

shutterstock 527839459

Egy gyermekfejlődésre specializálódott orvos, Dr. David Messer szerint tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az együtt alvással foglalkozó kutatások általában meglehetősen kis minták alapján próbálnak dűlőre jutni a témával kapcsolatban. Ez annak köszönhető, hogy egyszerűen nem volna etikus arra kérni bizonyos szülőket, hogy kezdjenek el együtt aludni a gyerekükkel, vagy ellenkezőleg, hogy hagyjanak fel ezzel a szokásukkal.

Bár akadnak olyan kutatások is, amelyek arra jutottak, hogy a szüleikkel gyakran együtt alvó gyerekek esetében nagyobb az esélye bizonyos mentális zavarok kialakulásának, Messer szerint annyi különböző aspektusa van a gyerekek gondozásának, hogy az egy ágyban alvás önmagában nem valószínű, hogy túl nagy befolyással lenne a gyerekek fejlődésének menetére.

Általában mindenkinek van véleménye az együttalvásról. Elég határozott, talán azelőtt még határozottabb, mielőtt megjelenne az ember életében az első kutya vagy kisbaba. Korábbi cikkünkben jól körüljártuk a témát, ezt itt olvashatod el újra.

Oszd meg másokkal is!
Mustra