De mit keres Schwarzenegger a recski munkatáborban?

A történelem eseményeire az a jellemző, hogy folyamatosan módosulnak, és elhalványulnak. Lassabban ugyan, mint a személyes emlékek – hiszen nem csak egy-egy ember megbízhatatlan memóriájához köthetőek –, de kikerülhetetlenül. Ez azonban nem feltétlenül baj: a feldolgozáshoz hozzátartozik bizonyos mértékű felejtés is.

Az, aki átélt egy traumát, nem tud felindultság nélkül beszélni róla. Akitől már távolabb van, más szemszögből, másfajta érintettséggel, kívülről szemléli. Nem véletlen, hogy A másik forradalom című 56-os antológia hangvétele teljesen szokatlan, különbözik minden eddigi 56-os könyvétől. A könyv novelláit jegyző írók közül ugyanis csak ketten (Bereményi Géza és Vámos Miklós) éltek az 56-os forradalom idején. A többiek már csak hallomásból, szüleik vagy nagyszüleik elbeszéléséből, történelemkönyvekből ismerik a történteket, ezért irodalmi alapanyagként sokkal szabadabb kézzel, bátrabban, teljesen másfajta perspektívából nyúltak hozzá. Így született meg az elmúlt év egyik legviccesebb könyve.

Furcsa ilyesmit leírni egy 56-os témájú kötetnél, de nagyon jól szórakoztam az olvasása közben. A Hévíz magazin szerkesztői választották ki és kérték fel az antológiában résztvevő írókat, a névsor pedig amellett, hogy igencsak impozáns, elég sokrétű is. Ez visszaköszön a novellák hangjában, megszólalásában is, így egy igazán sokszínű anyag jött létre. Egy kikötés volt: olyan novellákat kellett írniuk, amik valamilyen módon eltérnek a történelmi valóságtól, megváltoztatják azt.

Volt, aki személyes történetét, vagy családja történetét módosította, de akadnak egészen elszállt, mulatságosan abszurd ötletek is, amik már-már a groteszk felé lökik a szövegeket. A játék azonban nem öncélú: átérezhetjük, milyen törékeny valóságban élünk, milyen aprócska döntéseken múlt és múlik, hogy az általunk ismert világ minden részletében más legyen. A történelmi események megingathatatlannak tűnő sarokkövei mögött is emberek és emberi döntések, sokszor csupa véletlen áll, ami végül az általunk megismert irányba lökte, gördítette tovább a történetet.

A kötet már az első novellával sokkol: Berg Judit azon gondolkozik el, megakadályozná-e a forradalmat születendő gyermeke védelmében egy nő, ha az ötvenhatos eseményekben meghalna a férje. Foglalkozna-e a társadalmi, történelmi következményekkel, vagy csak a saját (vélt, vagy valós) boldogsága érdekelné? Számomra leginkább kiemelkedő művei Bödőcs Tibor és Szécsi Noémi alkotásai voltsk. Bödőcs szerint Magyarországot felszabadította, és saját tagállamaként kezeli az USA: Márai Sándor fiktív Naplórészletei ismertetik, tökéletes stílusban, a forradalom után történteket, ahol Hamvas Bélából kiégett nemzetközi filozófussztár lesz, Warhol Pestre költözik, Chaplin a Rákóczi-szabadságharcról forgat filmet, és „Bob Dylan (a jenki Tinódi) szőlőt vett Badacsonytördemicen”. Azért itt nehéz nem felröhögni. A fiktív Márai-napló fásult, sznob kiábrándultsága azonban elég pengeéles ahhoz, hogy a novella vége felé, sokadjára is elgondolkodjunk azon, hogy a milettvolnaha mennyivel lett volna jobb, mint ami válójában van.

Szécsi Noémi novellája a felesége ruháiban visszaszökő Rákosi Mátyással botladozik végig Budapest forradalmi utcáin (és szó szerint botladozik, a jó pár számmal kisebb, félmagassarkú trotőrcipőben), bizarr útja végén az alakuló kormány gyűlésén köt ki, de Kádár csúful kidobatja. Szécsi Noémi remek kiszólásokkal és viccekkel tarkítja a groteszk, szinte a fekete-fehér némafilmek abszurditására hajazó történetet, aminek a végén egészen megdöbbentő fordulattal teszi magáévá (hátulról) az országgal együtt Rákosi elvtársat is a dicsőséges szovjet hadsereg.

Szerettem Cserna Szabó András írását is, ahol a dicsőséges forradalom után, külön erre szakosodott komcsivadászok követik egy horvát városka kisvendéglőjéig a saját nevén bujkáló Csermanek Jánost (felvett, ismertebb nevén: Kádárt). Bár magát Kádárt nem látjuk, csak az utána kutató lelketlen pribékeket, lassan mégis a menekülést feladó, megtört politikussal kezdünk szimpatizálni, ami rögtön fel is veti azt a kérdést, vajon mi alapján és kinek adunk igazat egy adott szituációban. De hasonlóan jó Totth Benedek víziója, amiben az amerikai hadsereg bevonul Magyarországra és kitör az atomháború; vagy Kiss Tibor Noé szomorkás szövege, ami egy nyugat és kelet között magára hagyott országot képzel el. Vicces volt Gerlóczy Márton novellája is, ahol az 56-os menekültcsaládból származó Andy Vajna küldi vissza Arnold Schwarzeneggert, hogy ölje meg Péter Gábort, az ÁVH vezetőjét, de a küldetés nem jár sikerrel. Így kerül Schwarzenegger a recski munkatáborba.

Az antológia, bár tartalmaz gyengébb és erősebb szövegeket, meglepően színvonalas, a gondosan kiválasztott szerzők nem vették félvállról a felkérés komolyságát. Végigolvasása után pedig azzal az egyre erősödő felismeréssel tesszük le a kötetet, hogy történelmi happy end nem létezik, nem létezhet: előre nem kiszámítható történések vannak, amikbe, épp a megmásíthatatlanságuk miatt kénytelenek vagyunk belenyugodni, és a következményeivel együtt élni úgy, hogy az az élet, saját, privát életünk a lehetőségekhez képest minél teljesebb és boldogabb legyen.