Voilá! A lakókocsink új életre kelt!

Az egész azzal kezdődött, hogy testvérlapunknak, a Velvetnek kellett egy lakókocsi, melyből majd a Balaton izgalmas dolgairól fognak tudósítani. Ezért a Dívány, ha már van egy lakberendezés-dizájn-Do It Yourself rovata, elvállalta, hogy felújít nekik egyet. A büdzsé alacsony volt, a lelkesedés nagy. Aztán ez csökkent. Cikkünk első részében azt mutattuk meg, mi minden kellett a felújításhoz és hogyan kezdtünk neki. Most itt a végeredmény!

A hetvenes évek szűk levegője

A cikk első részében elkövettem egy fatális baklövést: a Hymert az NDK ipar termékének tulajdonítottam. Azóta ezt mélységesen megbántam, csak azzal tudom a tettemet magyarázni, hogy eszembe se jutott, hogy a Balatonon nyaraló keletnémet családok nem a szocialista ipar termékét használva érkeztek a Plattensee-hez.

Úgyhogy vezeklésül íme, egy kis történelem. A Hymer céget Erwin Hymer hozta létre, aki fiatal mérnökként a család kérésére elkezdett apja, Alfons gépjárműjavító műhelyében dolgozni 1956-ban, Bad Waldsee-ben, mely fürdőiről is ismert. Néhány évvel később találkozott Erich Bachemmel (Eriba), akivel közösen tervezték meg az első lakókocsijukat, az Ur-Trollt, majd 1971-ben megalkották az első lakóautójukat. A cég azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az Eriba Novát 1966-ban mutatták be, a mi darabunk már egy 1978-as reklámfotón is felbukkan, ahol a felépítmény erősségét mutatták be. A cég múzeumot is üzemeltet, ha elmélyedne a mobil élet szépségeiben.

Ha lakókocsit vásárol és újít fel, ezekre figyeljen:

  • Ne áprilisban kezdjen keresgélni! Megdöbbentő, de ilyenkorra már nagyon sok lakókocsi gazdát cserélt, a telepeken szomorúan vártak új lakókocsikra az üres parkolók. A legjobb időszak erre talán a tél vége.
  • Járjon végig több kereskedést is, gondolja végig, hányan utaznának, mennyit használnák a kocsit és mire van szükségük.
  • Döntsék el, kell-e bele WC vagy sem
  • Az előtető drága még használtan is, érdemes olyan darabot keresni, amihez adnak
  • A műszaki vizsgáztatást a legtöbb helyen vállalják, illetve az átíratást is
  • Nem minden jogosítvánnyal lehet vontatni lakókocsit!
  • Minden, amit lakókocsihoz gyártottak, jóval drágább, ezért nem érdemes legyinteni, ha törött az ablak egyik rétege, vagy cserélni kell a mosdókagylót.
  • A szétszerelés nagyon macerás. Nagyon-nagyon. Használjon kis tárolókat, amiben szétválogatja a csavarokat és egyéb dolgokat, hogy ne keveredjenek össze.
  • A festés is.
  • Ha nekiáll, készüljön fel arra, hogy ha nem fest tökéletesen, az eredmény sem lesz szép. Szóval érdemes keresni egy profi festőt, aki megcsinálja.
  • A kárpitoson is sok múlik, mi a szentendrei Styl-Kárpit Bt-nél rendeltük meg a munkát. Gyorsan és jó áron dolgoztak.
  • Ha nem akar új lámpákat venni, fújja le a régieket, ehhez viszont szerelje szét őket, amennyire csak lehet. És gyakorolja a festékszórózást, különben tragikus lesz az eredmény.

És most jöjjön a lényeg: ez lett a végeredmény!

Oszd meg másokkal is!
Mustra