Julia Roberts közel négyszáz milliót keresett ezen a lakáson

A hollywoodi sztárok nemcsak a vásznon keresnek nagyon jól, a nevükkel házaik és lakásaik is jóval áron felül kelnek el a piacon. Négy hónappal azután, hogy Julia Roberts meghirdette Greenwich Village-i  penthouse apartmanját, potom 4,5 millió dollárért (kb. 1,3 milliárd forint), már túl is adott rajta, írja a housebeautiful.com. Ez is szép kis summa lenne, ha nem adtak volna érte jóval többet, egészen pontosan 5,35 milliót (1,5 milliárd), ami akárhogyan is számoljuk, 850 ezer dollárral (közel 250 millió forinttal) több, mint amennyit kért érte. 

A 185 négyzetméteres lakás három szobával nem az egyetlen ingatlan, amit az A-listás színésznő el szeretne adni, éppen most kíván hawaii birtokától is megszabadulni. Ehhez a most eladott ingatlanhoz még 2010-ben jutott hozzá 3,9 millió dolláért (1,14 milliárd), így pár száz milliót már eleve nyert volna az eladáson, ám így még sokkal jobban járt. 

Nézegesse, hol kelt fel a színésznő, honnan nézte a kilátást és milyen teraszon kávézgathatott ebéd után, amikor éppen ebben a lakásban lakott. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek