Magyar asztalra magyar kutyalámpát!

Mi az esélye egy magyar találmánynak a világ designerei között? Tudjuk, a verseny nagyon kiélezett: a világon mindenhol vannak tehetséges tervezők, akik olyasmit alkotnak, ami nem csak hasznos, de még a kialakítása is egyedi. Persze, ha az ember keresgél egy kicsit, akkor találhat sikertörténeteket: ilyen Lente Márton és Zimmerer Erzsébet munkája is, mely a Luminose nevet kapta. Egy olyan lámpáról van szó, mely a funkcionalitás mellett egyszerűen alakítható használója kedve szerint, ráadásul ránézni is jó.

Kép: Luminose
Kép: Luminose
Kép: Luminose
Kép: Luminose

A tervező, Zimmerer Erzsébet a saját környezetéből merített ötletet.  

"A LUMINOSE lámpa a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem faműhelyéből indult egyetemi projektként, ahol Erzsébet olyan lámpát akart létrehozni, ami egyszerre képvisel design értéket, ugyanakkor a hétköznapi embereknek szól. Mindezt úgy, hogy a felhasználó a tárggyal interakcióba léphessen, formálhassa azt – a személyre szabhatóság ezért is ilyen fontos számunkra. Kézenfekvő volt, hogy játékos designt alkot, amelyet a család – akkor még kölyök – pulija inspirált" - mesélt a kezdetekről Lente Márton, aki tervezőpárosból a webes megjelenésért és a brandért felel.

Kép: Luminose
Kép: Luminose

A tervezőpárosból Lente Márton felel a webes megjelenésért, és a brandért, így a megjelenést követően igencsak sok munka szakadt a nyakába, hiszen a termékre, pontosabban a prototípusra felfigyeltek.

A sikerek ellenére a honlap svéd domainje sokakat gondolkodóba ejthet, hogy akkor talán mégsem kis hazánk a legmegfelelőbb hely a tervezők számára. Ám a lámpa teljes egészében magyar, itthon is készül, és innen történik az értékesítése is.

"A projekt teljes mértékben magyar, a gyártásban résztvevőket és más közreműködőket is beleértve. A svéd domain nevet a minimalizmus és megjegyezhetőség jegyében választottuk, márkanevünkből kiindulva. Mindemellett nagyon vonzódunk az északi designhoz, így nem titkolt célunk, hogy LUMINOSE Skandináviában is bekerüljön a köztudatba" - mondja Lente Márton.

Kép: Luminose
Kép: Luminose

Jelenleg három színben érhető el a játékos formájú, mégis minimalista lámpa, ami rengetegféle pózban felállítható, ezeknek a képek is csak egy részét adják vissza. A lámpa vezetéke sem maradt funkció nélkül, hiszen ha már kutya, akkor bizony pórázra, sőt, névbilétára is szükség lehet.

Ha önt is megfogta a játékos kutyalámpa, akkor ide kattintva személyre is szabhatja, és meg is rendelheti. Persze a dizájnnak és az egyéni elképzeléseknek megvan az ára is: 149 euro ellenében, vagyis nagyjából 46500 forintért lehet saját lámpakutyája. Mégis érdemes sietni vele, mert az első 99 megrendelő a pénzéért limitált kiadású, számozott Luminose-t kap!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra