Ha szerencsés vagy, pánikrohamot is kaphatsz a Birkined mellé

Más a pandákra vagy a gyerekekre gondol szeretettel, Megs pedig a Hermès táskákra.

Tulajdonképpen jobb is így. Mi történne például, ha egy 10 éves kora óta megállás nélkül a táskákra koncentráló, évtizedek kitartó kutatómunkájának és leskelődésének hála sikeres vállalkozássá lett táskablogot is indító függő a táskák helyett egy veszélyesebb dolgot zárja a szívébe? A PurseBlog Megs Mahoney Dusilja szerencsére a táskákat választotta, és végre mindenki megismerhette első Birkinjének beszerzését visszaemlékezéséből. 

Nem mindenki ilyen "szerencsés"

A Hermès legendásan nehezen beszerezhető táskája régi álma volt Megsnek, akinek 24 évesen végre sikerült is beszereznie egy példányt a hőn áhított táskából. Első próbálkozásra és az általa kiválasztott színben. Megsről persze már akkor is tudták a boltban, hogy kicsoda, az eladó pedig nagy rajongója volt a blogjának, így néhány nap alatt, a Birkin szó legjobb barátja, a ’várólista’ szócska említése nélkül kezébe kapta a 30 centis, farmerkék Birkinjét.

Merthogy a New York-i Hermès bolt eladói, a manchesteri üzlettel ellentétben legalább láttak már Birkint. A Daily Mail is kutakodott ugyanis Birkin ügyben, és bár ők direkt viseltes és olcsó táskákat cipelő nőkkel támadtak a londoni és manchesteri Hermès üzletekre, annyi kiderült az akcióból, hogy sokhelyütt már a híres várólistára sem lehetséges felkerülni, a bolti eladók szerint ugyanis azt a 2016-os cikk megjelenése előtt két évvel egyszerűen félretették a túljelentkezés miatt.

466480010
Kirstin Sinclair / Getty Images Hungary

Úgy tűnik, megérte

De vissza Megshez. A 24 éves ugyanis, miután felhívta a bankját, hogy engedélyezzék a szokásosnál jóval nagyobb összegű vásárlást, visszatért a hotelszobájába, ahelyett azonban, hogy rögtön eldicsekedett volna az életét tizenéves kora óta meghatározó TÁRGGYAL, Megs bezárkózott a szobájába, és heves verejtékezéssel és szédüléssel töltötte a következő napot, ezerszer is végiggondolva, mi minden kijött volna a nemrég táskára költött közel 3 millió forintból.

Az elhúzódó pánikroham és a táska megvásárlását követő egyéb kórjelző jelenségek, mint például a szomjas, de a táska esetleges lelöttyintésétől betegesen rettegő, és ezért inkább tovább szomjazó, a Birkinjét a lábaihoz szorító, új-Megs, a táskamániás hölgy ma már jó döntésnek látja a dolgot, és szemlátomást igazi nosztalgiával gondol vissza az első Birkinjének beszerzése után lezajlott „vicces” eseményekre.

Oszd meg másokkal is!
Mustra