Szoliznál vagy golfoznál a kávéd mellé?

Van, ahol hajat nyírnak, máshol mosógépek, esetleg csincsillák várnak a limonádé és sör mellett. Érdekes budapesti helyeket mutatunk.

Nemrég nyílt meg Spanyolország első sziesztabárja, a Siesta&Go. Pont azt tudja, amire a neve alapján számítanál: megejtheted a délutáni szundit, aztán mehetsz tovább. Privát szobák és közös hálótermek is vannak, az óradíjért cserébe nem csak kényelmes, frissen vetett ágyat, de papucsot, pizsamát is adnak, és bár is működik, ha egy kis piával segítenél rá az alvásra. A személyzet az előre megbeszélt időben felébreszt, nem kell ébresztőórával bajlódnod.

A fenti élményért ugyan Madridig kell utaznod, de nem kell olyan nagyon a spanyolokra irigykedni, nálunk is vannak bőven fura helyek. Mi öt budapestit szedtünk össze, de ha tudsz még hasonlót – akár a fővárosból, akár vidékről – küldd el nekünk az irokaszerknek@divany.hu címre!

Minigolf és sör 

"Az Ütős az első olyan fővárosi kocsma, ahol minigolfozhatsz. És az első olyan minigolf pálya, ahol sörözhetsz" – írja magáról a Jászai Mari téren, a volt nyilvános vécé helyén a pincében működő vendéglátóipari egység. Bár elhelyezkedése elsőre nem hangzik túl bizalomgerjesztően, a hely Facebook oldalán található vélemények arról árulkodnak, hogy ez egy kifejezetten jó hely: "Ötletes, kreatív, és nem egyszerű pályák. Kedves, szimpatikus személyzet. Ajánlom mindenkinek."..."A pályák egyediek, mire az összeset sikerül teljesíteni sírva nevetős hangulat alakul ki." Másfél óra játékért fejenként 1400 forintot kell fizetni, sörözni pedig nem csak minigolfozva, de hintában ülve is lehet ugyanitt.

😮 #wow #amazing #incredible #unique #bestinbudapest #firstminigolfinbudapest 🏌⛳

Ütős - Minigolf & Pub (@utosminigolfandpub) által megosztott bejegyzés,

Szoli és kávé

A sör és minigolf kombónál is furábbra vágysz? Menj el a Sentiment szolárium-kávézóba a Margit körúton. Igen, a hely egy trendi kávézó-szendvicsező-sütiző és egy szolárium szerelemgyereke. Bár nekünk kicsit bizarr a koncepció, az idejáró vendégek szeretik, Facebookon csak ötcsillagos értékelése van. " Profi gépek, fincsi kávé, remek kiszolgálás és nagyon kellemes légkör. Kell ennél több?" ... "  Abszolút feltöltődés, igényes környezetben, kedves és profi személyzettel" – áll az értékelésekben.

Kávé és mosoda

De működik már Budapesten mosoda-kávézó is, a Washpoint a Lónyay utcában. Nekünk ez az árukapcsolás logikusabbnak tűnik, mint mondjuk a szoli-kávé: legalább van mivel elütni az időt, amíg lemegy a program. Amúgy nem is kell olyan durván sokáig elkávézgatni, mert állítólag akár 33 perc alatt elkészül a mosás, a szárítás meg 35 percet vesz igénybe. A mosoda-kávézó reggel héttől éjfélig tart nyitva, az év minden egyyes napján.

Kávé és macska/tengerimalac/papagáj/pók

Az állatsimogató kávézó léte ugyan nem újdonság (2014-ben nyílt), de a bizarr kombinációk listájára ettől még bőven felfér. A Kálvin tértől nem messze működő ZOO Caféban macska, nyúl, tengerimalac, sün, gekkó, papagáj, kígyó, pók, teknős, csincsilla – összesen 65 állat – várja, hogy megigyuk velük a kávénkat vagy megegyük a melegszendvicsünket. (Az asztalokon folyékony kézfertőtlenítő található, érdemes használni amikor a hely funkciói – kávézó és állatsimogató – között váltogatunk.)

Borbély, bisztró, férfiruha

"A Rehab Budapest egy 3 az 1-ben koncepció! Ideális búvóhely a férfiaknak ebben a rohanó világban. Borbély, ruhabolt, bisztró egyben!" – szól a Múzeum körúton működő hely kicsit esetlen öndefiníciója. Nekünk mondjuk nem annyira étvágygerjesztő, hogy a menüben egymás alatt olyan tételek szerepelnek, mint hajvágás, szakállfestés, tükörtojás lazaccal, chardonnay, latte macchiato – de nem is mi vagyunk a célcsoport. (Meg amúgy igazságtalanok is vagyunk, mert a funkciók nyilván el vannak különítve egymástól, és nem megy haj a kávédba.)

Oszd meg másokkal is!
Mustra