Paprikás szalámik tesztje: nincs ellenfele a legismertebb márkának

Kóstolásunk nem hozott túl nagy meglepetéseket. A címben emlegetett híres magyar gyártót egyetlen versenytársa sem tudta megszorongatni. Bár saját márkanevükkel fémjelzett termékük a negyedik helyen végzett, dicsőségük elvitathatatlan, mert az első három helyre befutó, szupermarketláncos szalámikkal szintén ők ajándékozták meg a világot.

A magyar szendvicsek egyik legnépszerűbb hozzávalóját, a téliszalámit még 2014 februárjában állítottuk pellengérre, arra viszont most csak döbbentünk rá, hogy paprikás társa ezidáig méltánytalanul a háttérbe szorult. El is határoztuk, hogy ideje sürgősen változni ezen. Tesztünk során nyolcféle paprikás szalámi kapott lehetőséget, hogy megmutassa, van-e helye a hűtőnkben. Néhánynak van.

Ahogy a téliszalámik esetében is, ezúttal sem vártunk mást, minthogy a dobogós helyezéseket a Pick és a Herz fogja megszerezni. Az élbolyban kialakuló szalámimonopólium azonban minden képzeletünket túlszárnyalta. De ne szaladjunk ennyire előre!

DSC4153
Kaszás Tamás / Dívány

Az élelmiszerek egyik fontos ismérve, hogy tartalmaznak-e tartósítószert. Na, a paprikás szalámik mind tartalmaztak. Legalábbis az a nyolc, amit a boltok aktuális kínálatából kiválasztottunk. Ennél már csak az szomorúbb, hogy hétbe cukor is került. Igen, jól értetted. CUKOR, a szalámiban.

DSC4142
Kaszás Tamás / Dívány

A paprikás szalámikat önmagukban kóstolva, illetve kenyérrel párosítva ettük végig. Vaktesztünk célja az volt, mint mindig: nem tudományos alapon, hanem érzékszerveinkre hagyatkozva tanulmányoztuk a termékeket, hogy szubjektív benyomásaink alapján megkönnyítsük számodra a vásárlást.

DSC4140
Kaszás Tamás / Dívány

A szalámik iránt érdeklődést mutató, szerkesztőségünk tagjaiból összeverbuvált kóstolóalakulatunk egytől öt pontig terjedő skálán értékelhette a termékeket, majd a végeredményt átlagolással számoltuk ki. Lássuk, mi lett a vége.

8. helyezett: Auchan paprikás szalámi – 1,66 pont (239 forint/75 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, étkezési só, fűszerek, dextróz, fokhagyma, ízfokozó (nátrium-glutamát), paprikakivonat (0,3%), antioxidáns (nátrium-eritroaszkorbát), starterkultúra, tartósítószer (nátrium-nitrit). 100 gramm termék előállításához 131 gramm húst használtak fel.

DSC4133
Kaszás Tamás / Dívány

Az Auchan paprikás szalámija már első ránézésre furának látszott. Szerzőink szerint megjelenésében a pirospozsgás definíciójának tekinthető Donald Trumppal, ízében a mosógéllel mutatott hasonlóságot, és csigaszerűen puha állaga sem tette igazán vonzóvá. Kár, mert egyébként szója-, glutén- és laktózmentes, ami bitangul olcsó, 239 forintos árával karöltve ütőképes kombó lehetett volna.

  • Meglepődtem első kóstolásra. Az íze, állaga sem az, amit egy szalámitól elvárok. Zsíros nagyon.
  • Paprikás szappan.
  • Valami furcsa utóíze van, mosógélre hasonlít. Nulla paprikát érzek benne.
  • Jesszus, ez iszonyú. Semmi szalámi íz, aktív színezék.
  • Túl édeskés, szerintem túl sok benne a cukor.
  • Puha, ezért kapásból hátrányból indul. Olyan piros, mint egy óvodai jel. És még szar is.
  • Sírok, kicsit olyan íze van, mint az Oázis áruháznak. Enyhén csíp.
  • Csúszós, sós, borsos, ez elég rossz, de már a sokadikat eszem, hogy rájöjjek, pontosan miért.
  • Olyan színe van mint Donald Trupmnak, szinte világít a sötétben, de ennél többet nem szeretnék mondani róla.

6. helyezett: Kométa Prémium paprikás téliszalámi – 2,77 pont (485 forint/80 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, étkezési só, fűszerek (paprika 0,8%), fűszerkivonatok, cukor, dextróz, tartósítószer (kálium-nitrát, nátrium-nitrit). 100 gramm termék előállításához 156 gramm húst használtak fel.

DSC4134
Kaszás Tamás / Dívány

Színre a Kométa prémiumterméke sem nyerte el osztatlan elismerésünket. Paprikatartalma mintha nem érte volna az elvárásainkban szereplő elégséges szintet. Az íze ugyancsak ezt tükrözte. Nem volt rossz, ketten meglepően finomnak találtak, de valaki megjegyezte, hogy inkább emlékeztet a téli- mint a paprikás szalámira.

  • A színe világos, az utóíze zsíros, nem annyira érződik a paprika.
  • Ez sós szappan, némi borssal.
  • Na, ez már egészen narancsos színű. Maró íz tűnik fel rágás közben, de nem rossz.
  • Nagyon halovány műszín, masszív zsír, kellemesen csíp.
  • Meglepően jó ízű, mert elég sápadt ez is.
  • Színre halovány, de meglepően jó ízű.
  • Nem karakteres, enyhén csípős.
  • Nagyon narancssárga, nagyon zsíros, összességében gumihurka jellegű.
  • Inkább mondanám téli mint paprikás szaláminak.

6. helyezett: Lidl Pikok Pannónia paprikás téliszalámi – 2,77 pont (359 forint/100 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, étkezési só, fűszerek (0,8% paprika), fűszerkivonatok, cukor, dextróz, antioxidáns (nátrium-aszkorbát), tartósítószer (nátrium-nitrit). 100 gramm termék előállításához 156 gramm húst használtak fel. 

DSC4137
Kaszás Tamás / Dívány

A Lidl számára szintén a Kométa gyártja a paprikás szalámit. Ugyan a két termék azonos átlaggal, 2,77 ponttal zárkózott fel egymás mellé a hatodik helyre, ízük tekintetében jelentős különbségeket fedeztük fel. Míg a másikat téliszalámis hasonulása vitte enyhe tévútra, addig ennél a kolbászos vonal okozott némi identitászavart. Négy tesztelőnk nyilatkozott úgy, hogy ízlik nekik, a többiek tetszését nem nyerte el.

  • Eddig itt a legerőteljesebb a paprikás íz.
  • Kicsit ízetlen, de nem tragikus.
  • Egészen kolbászos íze van, de valahogy visszacsíp.
  • Fúj, ez mi az ördög? Nem szalámi az biztos.
  • Nem finom.
  • Mérsékelten van íze, de az semmilyen, kolbászos.
  • Ez csak úgy nem finom.
  • Gépzsír és kutyakaja agyonborsozott keveréke.
  • Egészen kellemes.

5. helyezett: Herz Classic Budapest paprikás szalámi – 2,88 pont (499 forint/70 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, étkezési só, csemege fűszerpaprika (0,8%), fűszerek, cukor, tartósítószer (E250). 100 gramm termék előállításához 154 gramm húst használtak fel. 

DSC4132
Kaszás Tamás / Dívány

A Herz-féle termék már egészen paprikás szalámis jelleget öltött, ami egy paprikás szaláminál nem hátrány. Főleg az ismert márkanév és a 499 forintos árcímke fényében, mely a mezőny legdrágább szereplőjévé tette. Ami benyomásainkat illeti, egységes álláspont nem alakult ki róla. Csapatunk egy része szerint külsőre pofásnak, ízre kellemesen pikánsnak titulálta, mások viszont behatárolhatatlanul bántó utóízére panaszkodtak, ami vegyes érzelmeket hagyott bennünk. (Zárójelben megjegyeznénk, hogy az eredeti, budapesti Herz szalámigyárat 2009-ben felszámolták, a márka termékeit most már a Pick gyártja Szegeden.)

  • Állagra annyira nem tetszik, ízre átlagosnak tűnik.
  • Ez egész jó, mintha szalámi lenne.
  • Csípős, narancsos színű, kenyér nélkül nem tudnám lenyelni.
  • Tök kellemes szalámi íz, enyhén pikáns, kellemesen száraz.
  • Ettem már jobbat. Fura az utóíze.
  • Az első falatnak behatárolhatatlan íze volt. A második is olyan, mintha kolbászízű lenne, de inkább kolbásszellem íze van.
  • Ez nem rossz, de nincs igazán paprikás íze. Sima szalámi.
  • Jól néz ki, és az íze is oké, finom paprikás, és a kenyérrel is jó együtt. Megvenném máskor is.
  • Tudom, hogy képtelenség, de molyirtó íze van.

4. helyezett: Pick Rákóczi paprikás szalámi – 3,11 pont (429 forint/ 70 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, étkezési só, csemege fűszerpaprika (1,9%), fűszerek, cukor, tartósítószer (E250). 100 gramm termék előállításához 152 gramm húst használtak fel. 

DSC4131
Kaszás Tamás / Dívány

Az első négy helyen (vagyis ötön, ha beleszámoljuk a Herzet is) a Pick egyeduralma mutatkozott meg. Ebben mondjuk nincs semmi meglepő, hiszen a legtöbb ember egyből erre a magyar márkára asszociál a szalámi szót hallva. A Rákóczi elnevezésű termék már a csomagolásán álló feliratokkal is elismerő csettintéseket vált ki: glutén-, szója- és laktózmentes, ráadásul ízfokozók nélkül érvényesül. Ízvilága két kóstolónknál ért maximális pontot, de begyűjtött például egy elégtelent is, ami eléggé lehúzta az átlagát, így végül a negyedik helyig menetelt.

  • A zsírosság és a fűszeres, paprikás íz jól harmonizál, de zavar, hogy állagra puhább.
  • Fura szaga van, de jó íze.
  • Furcsa mellékíze van, támad a torkomban.
  • Ez kb. pont az, aminek lennie kell, de nem nyűgözött le.
  • Hát...
  • Jó ez, rendben van, kedvemre való.
  • Ez finom, nem túl zsíros, kicsit csíp. Pont jó.
  • Finom illat, viszont gumis-rágós, és túl sós is.
  • Valamiért egy nyilvános vécé jutott róla eszembe, ne kérdezzétek, miért.

3. helyezett: SPAR paprikás szalámi – 3,27 pont (399 forint/100 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, étkezési só, csemege fűszerpaprika (1,9%), fűszerek, cukor, tartósítószer (nátrium-nitrit). 100 gramm termék előállításához 152 gramm húst használtak fel. 

DSC4135
Kaszás Tamás / Dívány

A SPAR Pickes variánsának low budget csomagolása nem ígért túl sok jót, de szerencsére – mint kiderült – nem a csomagolás teszi a szalámit. A szegedi gyártó által képviselt minőség határozottan éreztette a hatását: brigádunk kissé zsírosnak, sósnak és borsosnak, ám összességében ezzel együtt is ízletesnek nevezte.

  • Zsíros, pépes kicsit.
  • Halott szaga van, kicsit zsíros, de nem tragikus.
  • Kicsit sós és még édes is, de egész jó, csak nyelés után kesernyés kicsit.
  • Ez is kiemelkedően finom.
  • Nem rossz, nem rossz, de nem az igazi.
  • Nem rossz, de többet nem mondhatok.
  • Nem olyan erős az íze, pont ezért jó!
  • Főleg zsíros, kicsit sós, viszont nehéz érte rajongani, mert gumis.
  • Látszik rajta, hogy nem spóroltak a borssal, ez az ízén is érződik, de akkor sem elég meggyőző.

2. helyezett: Penny Karát paprikás szalámi – 3,33 pont (359 forint/100 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, étkezési só, csemege fűszerpaprika (1,9%), fűszerek, cukor, tartósítószer (nátrium-nitrit). 100 gramm termék előállításához 152 gramm húst használtak fel. 

DSC4130
Kaszás Tamás / Dívány

Bizony, a Penny sajátmárkás termékét is a Pick hozta össze. És milyen jól tette! Tesztelőink arra a megállapításra jutottak, hogy nem tolakodóan karakteres, ám az enyhe ízesítés kifejezetten jól áll neki. Ha nehezen tolerálod az erős fűszerek csúcstalálkozóját a szádban, bizonyára neked sem fog csalódás okozni.

  • Hasonló a többihez, de lágyabb. Csípősség nincs.
  • Ezek javulnak? Ez is egész jó.
  • Édeskés íze van, egészen kellemes.
  • Enyhe ízesítésű szalámi. Nem a legjobb.
  • Semmi különös, karakter nélküli.
  • Elég visszafogott, semmi különleges.
  • Kinézetre biztató, egész jó az állaga is. Finom.
  • Ez egész jó, és ha egy picit kevésbé lenne gumis, akkor tökéletes lenne.
  • Igazi se íze, se bűze, de ez előny is lehet.

1. helyezett: ALDI paprikás szalámi – 4,11 pont (359 forint/100 g)

Összetevők: sertéshús, sertésszalonna, étkezési só, csemege fűszerpaprika (1,9%), fűszerek, cukor, tartósítószer (E250). 100 gramm termék előállításához 152 gramm húst használtak fel. 

DSC4127
Kaszás Tamás / Dívány

És elérkeztünk a nagybetűs paprikás szalámihoz, ami az ALDI és Pick koprodukciójából jött létre, és komoly előnnyel, 4,11 pontos átlaggal kaparintotta meg a tesztgyőztes címet. Kóstolóink szerint minden téren remekül vizsgázott, a színe, az állaga és a fűszerezése is kimerítette a szuper fogalmát, ízlelőbimbóink pedig egyenesen örömmámorban úsztak tőle. Hozzátennénk, hogy ár/érték aránya kimondottan príma, hiszen 359 forintos anyagi vonzatával – ebben a termékkategóriában – pénztárcakímélő megoldásnak számít. Egy szóban összefoglalva: vennénk.

  • Sós, de finom, egyben van.
  • Na, ez rendben van. Íz, állag, stb. Ez egy paprikás szalámi.
  • Finom, a színe is jól néz ki.
  • Na, ez kifejezetten finom. Szalámi is, tök jó fűszeres is.
  • Egész jó.
  • Barátságos kolbászízű. Enném. 
  • Kicsit finomabb, nem paprikás.
  • Nekem tetszik, ez finom. Megvenném máskor is. 
  • Utasellátós szendvicseket idéz.

Erre számíthatsz a vastagkolbászoktól

Bevásárlásunk alkalmával a paprikás szalámik mellett három vastagkolbász is belekerült a kosarunkba. A két termékcsoport között sok az átfedés, de azért akadnak köztük különbségek is, ezért szerkesztőségi kupaktanácsunk döntése alapján leválasztottuk őket a mezőnyről, és elkülönítve végeztük értékelésüket.

3. helyezett: Privát Hús paprikás vastagkolbász (259 forint/60 g)

Összetevők: sertéshús, szalonna, étkezési só, fűszerek, fűszerkivonatok, cukor, dextróz, ízfokozó (nátrium-glutamát), antioxidáns (nátrium-aszkorbát), tartósítószer (nátrium-nitrit), starterkultúra, 100 g késztermék előállításához 120 gramm húst használtak fel. 

DSC4128
Kaszás Tamás / Dívány

A Privát Hús 1,11-es átlaga történelmi mélységeket döngetett. Annyi egyest szedett össze, hogy ha a kolbászoknak lenne iskolája, tutira nem úszná meg évismétlés nélkül. Mintha megszaladt volna benne a kömény, ami önmagában nem lett volna megbocsáthatatlan vétek, de az értékelőlapok tanulsága szerint bizarr darabkákat rejtett, trutymós állaga, narancssárga színe és kutyakonzervre hajazó íze volt.

  • Kömény ízű, érintésre legzsírosabb, legpépesebb.
  • Valami fura darabkák vannak benne, és narancssárga. Aha, ez narancszsír!
  • Köményes ízé, turistára hasonlít, de nagyon furcsa az állaga.
  • Ez sem állagra, sem ízre nem szalámi. Olyan, mint egy zsíros kolbász.
  • Íz + szín + állag = 0. Nagyon rossz.
  • Ronda, sápatag, puha, nyers, trutymós, rossz, borzalmas. Szégyenkolbász!
  • Ennek van a legvilágosabb színe. Zsíros.
  • Nagyon csúszós, rendkívül büdös, és ilyennek képzeltem korábban a kutyakonzerv ízét, amíg egyszer a gyerekeim nyomására meg nem kóstoltam, mert azóta tudom, hogy az legalább nem sós.
  • Ennek is borzalmas a szaga, de legalább ízetlen.

2. helyezett: Tesco Value paprikás kolbász (239 forint/70 g)

Összetevők: sertéshús, sertésín, sertésszalonna, sertésbőrke, étkezési só, csemege fűszerpaprika (1,5%), fűszerek, dextróz, antioxidáns (nátrium-aszkorbát), fűszerkivonatok, csípős fűszerpaprika (0,2%), emulgeálószer (tetranátrium-difoszfát), tartósítószer (nátrium-nitrit), starterkultúra. 100 gramm termék előállításához 132 gramm húst használtak fel. 

DSC4138
Kaszás Tamás / Dívány

A Tesco sajátmárkás kolbásza csak egy fokkal szerepelt jobban. Mind az állaga, mind az íze, mind a színe hagyott némi kívánnivalót maga után. A bors túlzó alkalmazása mintha csak azt a célt szolgálná, hogy ne fedje fel igazi valóját. Az összetevőket átböngészve az is kiderül, hogy miért szükséges az álca. Például a sertésín miatt, amitől valószínűleg senkinek nem fut össze a nyál a szájában.

  • Rossz állagú, ízre valami fűszer próbálja elnyomni a zsírt.
  • Ez se rossz.
  • Nem tudtam értelmezni, nagyon furcsa.
  • Hát ez fura, szar az utóíze.
  • Rossz ízű, a színe is narancssárgás.
  • Félelmetesen rút, kicsit mintha rágós lenne, kellemetlen a mellékíze.
  • Kicsit zsíros, nem karakteres ízű.
  • Nem akarom tudni, mit fed el a rengeteg bors íze.
  • Füstös, paprikás, remek.

1. helyezett: Békési szeletelt paprikás szárazkolbász (399 forint/70 g)

Összetevők: sertéshús (86%), gyártási szalonna, szójaizolátum, étkezési só, paprika őrlemény, fűszerek, flükóz, antioxidánsok (E-301, E-316), szacharóz, ízfokozó (E-621), starterkultúra, Tartósítószer (E-250). 100 gramm termék előállításához 140 gramm húst használtak fel. 

DSC4139
Kaszás Tamás / Dívány

A paprikás szárazkolbászok képzeletbeli koronáját a Békési termékének osztottuk ki. Érződött rajta, hogy nem spórolták a hússal és a fűszerekkel, melyek pont az elvárt arányban keveredve alkottak ízletes elegyet. Igaz, hogy mélyebben kellett a zsebünkbe nyúlni érte, de nem bántuk meg. Egyértelműen ez volt a legfinomabb kolbász, amit kipróbáltunk.

  • Zsíros, erőteljes, de finom.
  • Sós kolbász.
  • Szép, sötét színe van, elsőre egészen finom. Nincs utóíze, nem is csípős, kicsit érezni a paprikát.
  • Ez tök finom, tök pikáns.
  • Jó ízű, érezni, hogy több benne a hús.
  • Van valami fura, nem jó, keserű vegyszeríze. Nem finom. És ótvar az utóíze.
  • Ez legkisebb, egyben legfinomabb is.
  • Só, bors és valami kis savanykás, de ez alapvetően tök finom, nekem tetszik.
  • Pont kellemesen sós, zsíros és piros.
Oszd meg másokkal is!
Mustra