8 elváltozás, ami mellrákot jelezhet

A napokban járta be a netet annak az amerikai édesanyának a fotója, amit a Facebook-oldalán tett közzé egy, a mellén talált, jelentéktelennek tűnő bőrelváltozásról – és amely, mint kiderült, a mellrák egyik tünete volt. Lisa Royle négygyermekes édesanya azóta megkapta a szükséges kezeléseket, fotóját viszont több tízezren osztották meg, ami azért fontos, mert sokaknak segíthet abban, hogy idejében felfedezzék az esetleges problémát. A mellrák öndiagnosztizálásáról ugyanis sokszor van szó, mégis kevesen tudják, hogy nemcsak különös tapintású csomók formájában jelentkezhetnek az első jelek.

A szakemberek – bár együttéreznek a hölggyel – egyben örülnek is, amiért a közösség és a média ennyire felkapta a képet. ABreast Cancer Care brit mellrák-megelőzési felvilágosító szervezet az alábbi videóban össze is szedte, milyen jelekre érdemes odafigyelnie, hogy újra tudatosítsák a nőkben, mennyire fontos a rendszeres ellenőrzés. Ez 35 éves kor alatt fizikai, esetleg ultrahangos vizsgálatot jelent, később azonban a mammográfiás kivizsgálás is indokolttá válik. 40 éves kor felett évente, míg 50 felett kétévente érdemes a szűrővizsgálatot elvégeztetni, mivel 40 és 50 éves kor között a leggyorsabb az esetlegesen kialakult rák terjedése. Az időben felismert mellrák ma már jól kezelhető, így a szűréseken való részvétel nem is lehet kérdéses.Természetesen emellett a rendszeres, otthoni fizikai ellenőrzés is hasznos lehet. És persze az, ha tudja, milyen jelekre figyeljen oda az önvizsgálat során: ezek ugyanis jelezhetik a rák kialakulását is, így ha az alábbiak közül bármelyiket észleli magán, akkor mindenképpen érdemes felkeresnie a kezelőorvosát!

  1. - Nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha a mell mérete vagy alakja megváltozik
  2. - Ha kivörödödik egy terület, vagy kiütés jelentkezik a mell bőrén, illetve a mellbimbón
  3. - Dudor, vagy megvastagodott bőr található a nyugalmi állapotban lévő mellszöveten
  4. - Ha a mell bőrének állapota megváltozik, például beráncosodik, vagy narancsbőrhöz hasonlóan gödröcskés lesz (a cikk elején említett ...
  5. - Ne hagyja figyelmen kívül azt sem, ha a mellbimbóból nyomás nélkül folyadék szivárog
  6. - Figyelmeztető jel lehet a duzzanat a hónaljban, vagy a kulcscsont körül.
  7. - Ha a mellbimbó alakja, vagy elhelyezkedése változik, illetve ha az egyébként kifelé álló bimbó befelé fordul
  8. - Semmi esetre se hanyagolja el, ha a hónalja, vagy a melle folyamatosan fáj

Pánikolni természetesen nem kell, hiszen az felsorolt tünetek sok egyéb problémára is utalhatnak, azonban ha bármelyiket is észleli magán, akkor mindenképpen érdemes felkeresnie egy orvost, hogy szakember is megvizsgálhassa az elváltozásokat, és ki tudják zárni a súlyosabb betegségeket.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek