Mindenhez nedves törlőkendőt használ? Ne tegye!

Egyre többféle és -fajta nedves törlőkendőt kapni, vannak a babaitörlőkendők, sminklemosók, kézfertőtlenítő kendők és különböző felületek takarításához is megvannak a megfelelő termékek. Nem csoda, kényelmes megoldás, de a környezetünk és az egészségünk szempontjából mégsem a legjobb választás. A hajtás után kiderül, hogy miért!

Mert szennyezi a környezetet

A brit Marine Conservation Society (Tengervédelmi Társaság) kutatása szerint a nedves törlőkendők egyre nagyobb arányban lepik el a tengerpartokat, az önkéntesek kilométerenként átlagosan 35 koszos, használt kendőt találnak – írja a Daily Mail. Európa többi részén állítólag nem olyan rossz a helyzet, de az Egyesült Királyságban egy gyerek születésétől fogva 3 éves koráig 1500-2250 nedves törlőkendőt használnak el a szülők, és évente több mint 500 millió fontot költenek ilyen termékekre, és a piackutatók szerint minden évben 10 millió fonttal többet áldoznak a britek a popsitörlőre és társaikra.

shutterstock 81264064

Mert dugulást okoz

De a környezeti terhelésen kívül mégis mi baj van még velük? Például az, hogy eldugítják a csatornarendszert. Tavaly Nyugat-Londonban egy szennyvízcső pont miattuk dugult el, és a szomszédos házakban fel is tört a massza a mosdókagylókon és a vécéken keresztül. A munkások négy nap alatt tudták eltakarítani a nyomokat, de nem ez volt az első ilyen eset. A problémát az okozza, hogy nehezen bomlanak le, és a Thames Water szerint az sem megoldás, ha olyan törlőkendőket veszünk, amelyeket a gyártó szerint nyugodtan le lehet húzni a vécén. Persze a használt kendőket ki lehet dobni a kukába is, de ekkor a szeméttelepen okoznak galibát, hiszen rengeteg mindennel vannak átitatva, és az alkoholos vagy antibakteriális kendők gátolják a baktériumok és enzimek munkáját.

Mert árt az egészségnek

Többször is bebizonyították, hogy a nedves törlőkendőkben található kemikáliák allergiás bőrtüneteket okozhatnak, és az egyik főbűnös a metilizotiazolin nevű anyag. Két évvel ezelőtt az American Contact Dermatitis Society-nél, (Amerikai Kontakt Dermatitisz Társaságnál) az év allergénje volt. A British Association of Dermatologists (Brit Bőrgyógyászok Társasága) 2013-ban pedig felvetette, hogy a Cosmetics Europe kérje meg a tagjait, hogy egyetlen olyan termékben se használják, ami érintkezésbe kerülhet a bőrrel. De ezzel még nincs vége, a polihexametilén-biguanid állítólag szintén okozhat túlérzékenységet. Arról nem is beszélve, hogy a higiénia-hipotézis szerint az antibakteriális törlőkendők túlzott használata – és általában a túl tisztán tartott környezet – allergiához vezethet.

Veszélyes összetevők

Popsitörlőkendők: Egy korábbi cikkben szakértővel nézettük meg, hogy mi minden van a Magyarországon is kapható termékekben. A Daily Mail szerint az egyik legproblémásabb anyag a metilparabén.

Kéztörlők: A fertőtlenítő kendők benzetónium-kloridot tartalmazhatnak, és hatásukra elszaporodhatnak az antibiotikum rezisztens baktériumok a bőrön.

Sminklemosók: Ezekben is megtalálhatóak a kozmetikumokban használatos ciklopentasziloxánok. A kutatók szerint ezek hormonzavarhoz vezethetnek, és akár meddőséget is okozhatnak, a környezeti hatásokról nem is beszélve. 

Takarításhoz használt nedves törlőkendők: Olyan felületaktív anyagokat tartalmaznak, amelyek a természetes vizekbe kerülve károkat okozhatnak.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek