Neked mi lenne az utolsó kérésed?

Egy haldokló rákos betegeket segítő jótékonysági szervezet nővéreit a BBC kérdezte meg, milyen utolsó kívánságokra emlékeznek.

A vallomásaik szerint a britek még a halálos ágyukon is teáznának, amin persze nincsen semmi meglepő, tekintve hogy a tea olyasmi arrafelé, mint a levegő, vagy a víz, nélkülözhetetlen a túléléshez. Sokan az utolsó leheletükkel "a kedvenc italukból kérnének még egy kupicával" (és itt most nem a teára gondolunk), vannak, akik a kutyájukkal az ágyukon szeretnék befejezni a föld pályafutásukat.

„Vannak, akik a kedvenc italukból kérnek egy kupicával.”

 „Vannak, akik a kedvenc italukból kérnek egy kupicával.” 

A haldoklók utolsó kívánságairól és mondatairól egy brit hospice szolgálat nővérei meséltek a BBC-nek, alább a BBC felvételéből kivágott képeket láthatsz.

„És csak feküdtek egymást mellett, egymás kezét fogva” 

A daganatos betegek fájdalmainak csillapításával és gondozásával foglalkozó nővérek elmondása szerint előfordulnak olyan filmekbe illő jelenetek is, amikor egy öreg házaspár egymás mellett, békésen és kézen fogva várja a halált, miközben a Slow Boat to China című dalt éneklik - majd 10 nap különbséggel hunynak el ugyanazon az osztályon.

Képernyőfotó 00 42.png

 „És csak feküdtek egymást mellett, egymás kezét fogva” 

És sokan vannak azok is, akik a családjuk vagy a kutyájuk társaságára vágynak az utolsó percekben.

Képernyőfotó 00 16.png

"Volt, hogy egy border collie és egy németjuhász is helyet kapott az ágyon.”

"Ünneplek egyet még, aztán lelépek"

Sok esetben megérzik a haláluk közeledtét a betegek, így hangozhatott el például az a mondat: "a 80. születésnapomat még megünneplem, és már itt sem vagyok". 

Képernyőfotó 1 00.png

"Ünneplek egyet még, aztán lelépek"

„Azzal foglalkozz, ami boldoggá tesz.” 

Bár maga a halál az összes nővér számára természetes és még az életben megtárgyalandó jelenség csupán, az azért előfordul, hogy azt hallják a betegektől, hogy az élet túl rövid, és hogy bánják már, hogy olyan keményen dolgoztak, és belerokkantak a munkába, mire nyugdíjasok lettek. 

Képernyőfotó 01 38.png

 „Azzal foglalkozz, ami boldoggá tesz.”

Egy valamiben a nővérek és a betegek is egyetértenek tehát: ha van valamilyen titkos vágyad/óhajod, próbáld megvalósítani az álmaidat, mert bánni fogod, ha lemondasz róluk!

Beszélni kell róla

Ahogy az egyik nővér elmondja, fontos lenne, hogy beszéljünk a halálról, megosszuk másokkal és tisztázzuk, mik a céljaink, a prioritásaink. Egy másik nővér pedig, aki a haldoklókkal dolgozik, egyáltalán nem fél a haláltól, és nyíltan beszél róla a családjával, vannak tervei időskorára. 

Képernyőfotó 02 36.png

"Az élet részeként beszélnünk kell a halálról"

A halál a mai napig (vagy inkább napjainkban?) az egyik legnagyobb tabu: ha most téged is levert a víz attól, hogy esetleg az utolsó kéréseden, öregkori ellátásodon, temetéseden gondolkozz, érdemes lehet belenézned a Spektrum új sorozatába, a Tabukról tabuk nélkülbe, melyben Thuróczy Szabolcs például a halál kérdést is körüljárja - mégpedig mindenféle finomkodás vagy tabu nélkül.

Ha tudsz angolul, mindenképp nézd meg a BBC 3 perces videóját és hallgasd meg a nővéreket!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek