8 vásári kaja, amivel minden évben befürdünk

A kisfiammal szenvedélyesen szeretünk karácsonyi vásárra járni. Kimegyünk a Vörösmarty térre, a kerületire, az Allee mellett, Kecskeméten a nagyszülőknél, Békéscsabán a másik nagyszülőknél, és végigbámuljuk és fogdossuk az egész kínálatot.

Sajnos az ő nagy szomorúságára épp olyan szigorú vagyok, mint annak idején az én nagy bánatomra anyukám volt velem: nemigen veszünk semmit, mert nem szeretnék néha a sokszorosára túlárazott vásári termékekkel hazaállítani, amit aztán otthon értetlenül forgat az ember, és nem is rémlik neki, miért kívánta annyira.

Minden évben veszek neki egy-két olyan dolgot, ami tényleg bevésődik, és akár napokig, hetekig vágyik utána. Cserébe viszont elég könnyen engedek, ha  vásári kajákról van szó, pedig szinte mindig csalódást okoznak azok is… mindjárt ki is fejtem miért.

Forralt bor, melegített gyümölcslevek:

Az első dolog, amit az ember a téren megérez, a forralt bor fűszeres illata. A kisfiam, annak ellenére, hogy viszolyog a túlfűszerezett ételektől és italoktól, mindig sipítozva könyörög két deci meleg gyümölcsléért, amit meg is szoktam engedni neki, cserébe én is iszom egy kis pohár forralt bort.

Nahát ha van valami, ami szinte mindig rossz minőségű alapanyagból készül, ámde legalább annyira szét van cukrozva, hogy szinte cseng tőle a fülünk, az ez. A szomjat éppen emiatt nem nagyon oltja,és még percekig köpködhetjük utána a szegfűszeget és fahéjdarabokat.

shutterstock 234060205

Hurka, kolbász:

A cukros után mindig valami sósra vágyunk. A kisfiam ilyenkor általában disznótorost kér amiről azt gondolná az ember, hogy nem lehet vele melléfogni. Hát pedig de. Először is, valahogy mindig sikerül kifogni azt a darabot, ami már félig kihűlt, úgy pedig nem sok értelme van. A mustár általános minőségéről jobb szót se ejteni.

És a békés megyei gyökereinkkel egyszerűen nem találtam még olyan kolbászt a vásárokon, ami egy közepes szintet megütött volna, ami pedig annyi pénzért, nos azért minimum elvárható lenne.

Raguk, egytálételek, paprikáskumpli:

Általában rettenetes minőségűek és zsírosak, mindenféle összedobált maradékból, a minőségi alapanyagokat és húst jól kispórolva. Ezeket elvből el is kerülöm, mert már ránézésre nem kecsegtetnek semmi jóval.

Kürtőskalács:

A kisfiam másik mániája. Az egy dolog, hogy a mérete évről évre feltűnően egyre kisebb, de konkrétan  a szívem szakad meg, amikor kifizetek 1200 forintot egy olyan áruért, amit napközben, kettővel arrébb 400-600 forintért megkapok.

Mondjuk a kürtőskalács minőségében szerencsére nem nagyon szoktunk csalódni, de azért valljuk be, nem az a kimondott vaszisztdasz egy alap kelttészta-anyagot megsütni és beleforgatni cukorba.

shutterstock 168118499

Langalló, kenyérlángos, lepény, istentudjami

A magyarosított pizza, ami próbálja nekem eladni, hogy igazából tök finom (és magyaros! xd) dolog másfél, két centi vastag kelesztett tésztarétegre pakolni a feltétet. Nem mondom, hogy nem ettem még belőle finomat, de a feltét és a tészta aránya az esetek többségében elkeserítő szokott lenni.

Hiába a körítés meg a kemence, az egész egy nagy, ízetlen, vastag , lisztes tésztatömeg, amit az ember kétségbeesetten próbál letuszkolni a torkán, és úgy tenni, mintha a tetején lévő minimál juhtúrótól, lilahagymától, meg spórolásból nyilván csak elvétve fel-felbukkanó szalonna (kockázott bacon)- daraboktól finomabb lenne. Hát, nem.

Sült malac

Én ezt tök szívesen megkóstolnám, de a kisfiam, aki egyébként képes kétpofára enni a kolbászt, a malacka láttán általában krokodilkönnyeket hullató állatvédővé válik, és zokogva megtiltja a dolgot. Biztos finom pedig...

Töltöttkáposzta

Akárki akármit csinál, a töltöttkáposzta csak otthon jó, és csak úgy, ahogy a családi hagyományok megkövetelik. A kisfiam néha belekóstol, húzza is a száját, én nem is próbálkozom, tudom, hogy nem fog ízleni, mert nem olyan.

shutterstock 176336207

Édességek, törökméz

Az így jártam anyátokkal-ban volt a pomponlányelmélet, aminek a lényege, hogy a pomponlányok egy csoportban nagyon dögösek, de ha odamész felszedni őket, külön-külön már nem néznek ki annyira jól. Érdekes trivia, hogy a film által felvetett gondolatot később tudományos kutatásokkal is igazolták.

Na ez a helyzet a színes halmokban várakozó édességekkel is, ami egyrészt hosszas és dühös szóváltássá szokott fajulni, ugyanis nyilván nem lehet mindegyikből tíz dekát hazavinni, másrészt a gyerekem legalább olyan torkos ÉS döntésképtelen, mint én, és a megengedett 4 (6-8, mikor mennyi) típus helyett gondolom legszívesebben befeküdne az asztal közepére, mint a polgármester Juliette Binoche kirakatába a Csokoládé című filmben, és tömné magába az egészet.

Sajnos aztán minden, de tényleg minden évben kiderül, hogy nincs túl nagy különbség az egyes édességek között, rágósak, nyúlósak, ragacsosak, fantáziátlanul ízetlenek és olyan cukrosak, hogy összeragad tőle az állkapcsunk. És minden évben otthagyunk ezért az egészért annyi pénzt, amennyiért akármi mást is vásárolhattunk volna…

Oszd meg másokkal is!
Mustra