Varázslat: fagyasszon meg egy üveg vizet 5 perc alatt

Van egy üveg vize, és csak öt perce arra, hogy jéggé fagyassza? Ne legyintsen rá, mert lehetséges. 

Az alábbi videón varázsütésre, de legalábbis egy erős fizikai behatásra a flakonban lévő víz pillanatok alatt jéggé fagy. Az érdekes fizikai reakció az iskolai kísérletek egyik favoritja, sőt otthon is könnyen megteremthetjük hozzá a feltételeket, és máris villoghatunk a gyerek előtt.

A kísérlet a gyakorlatban pedig akkor nyer értelmet, amikor a hőhullám kellős közepén, a reggeli rohanásban próbáljuk összeszedni magunkat és egyéb kapcsolódó részeinket a strandra, kiderül, hogy előző este elfelejtettünk vizet rakni a mélyhűtőbe.

Ez pedig kisebb tragédiának is felfogható, hiszen egy félig vízzel töltött és lefagyasztott flakon egy kánikulai napon életet menthet; felváltva a tarkónkra, arcunkra és arcunkba helyezve pár másodpercig elhitethetjük szervezetünkkel, hogy van remény.

És végül a magyarázat; a folyamat során „túlhűtjük” a vizet, vagyis fagyáspontja alá hűtjük, más néven fagyáspontcsökkenést "idézünk" elő. A víz túlhűl a sós jeges vizes fürdőben (-4 °C-ra), és aztán az ütés hatására a víz hőmérséklete fel fog „szökni” egészen 0 °C-ig, ahol elkezdenek kialakulni a jégkristályok, pillanatok alatt megfagy, majd visszahűl -4 °C-ra.

Tulajdonképpen ugyanez játszódik le, amikor ónos eső esik az égből: a túlhűtött vízcseppek a földnek (faágnak, villanyvezetéknek, stb) csapódva azonnal jéggé fagynak, csak akkor kevésbé szoktunk neki örülni.

Oké, mi is értjük, hogy nem a világ leggazdaságosabb dolga elhasználni nagyjából 10 liter víznek megfelelő jeget, hogy előállítsunk fél liter víznek megfelelő jeget, de azt nem mondhatják, hogy nem őrült látványos a dolog.

Azért, ha ránk hallgatnak, és a strandra menet beüt a fenti pánikhelyzet, tegyék inkább a jeges zacskót a hűtőtáskába, valószínűleg tovább kitart, mint a félliteres flakon.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek