Teszt: parenyicának hívják, de ezen csak röhögni lehet

Gyerekkorunk egyik nagy kedvence a parenyica sajt. Az igazi, régies sajt jellegzetessége: füstölt (és nem, nem tartalmaz hozzáadott füstízt, füstöt), szálasan téphető, kemény, nem gumis, nem morzsálódik és elképesztően finom.

Emlékszem, abban a közértben lehetett kapni, amelyiknek ABC volt a neve és a mostani Rózsadomb Center helyén állt. Nos, a közértek idővel sajnos kikoptak - sokan már azt sem tudják mit jelez a szó: közért - és pontosan ugyanennyi ideje a megszokott parenyica íz is eltűnt a háztartásokból. Aztán hirtelen nagy divat lett kézműves dolgokat árulni/venni és végre újra megjelent a hiperek polcain az „igazi parenyica”, de persze a koppintások is megmaradtak.

Most ezeket szedtük össze, hogy kiderüljön melyik, mit tud. A sajtokat nem tudományos módszer alapján teszteltük, kizárólag az ízükre, állagukra és illatukra kaptak pontot. Kilenc termék szerepelt a kóstolón, a legtöbb pont amit kaphattak 25 volt és most inkább nem részleteznénk, hogy milyen helyezéseket kaptak, mert önnek is elmenne az élettől a kedve.

Tényleg csak röhögünk a teszt után, hogy mennyire hülyére vesznek minket a boltok. Valahogy olyan érzésem volt ezekkel a kamu parenyicákkal, mint húsvétkor a gyorspácolt és gyorsérlelt kötözött sonkákkal. Az alapanyag megegyezik (legtöbb esetben, persze), de a kivitelezés és a ráfordított idő már negyede sem az igazi jó árunak. Nyilván így is megveszik őket, mert ha kint vannak a polcokon, akkor valószínűleg van rájuk igény. Sajnos. Próbálják ki az első két helyezett valamelyikét és bojkottáljuk együtt a többi förtelmet. Miért nem lehet rendes parenyicát árulni?!

Utolsó helyezett: CBA füstölt parenyica, 4 pont

Összetevők: Pasztőrözött tej, konyhasó só, Szilárdító anyag: kalcium-klorid, enzimek, Baktérium színtenyészet, füst, zsír a szárazanyagban: kevesebb, mint 45% (m/m).

Nagyon csalóka volt a cbá-s parenyica, mert kinézetre tökéletes volt, és még állagra is egészen hasonlított ahhoz, amit mi igaz parenyicának nevezünk. Nos, ez az állapot pont addig tartott, amíg meg nem kóstoltuk. Kellemetlen érzés volt, és elég meglepő, hiszen valami jóra számítottunk. Tulajdonképpen ezt nem is lenne szabad forgalmazni, rettentő rossz termék.

„Jó, tévedtem, van ami rosszabb mint a többi, ez sajnos alkalmatlan emberi fogyasztásra. Könyörgöm, olvassa már el a technikus mit jelent a parenyica szó, és szégyellje el magát, de nagyon. Ha lehetne, mínusz pontot adni, adnék rá.” „Mi ez az állag? Megfájdult a hasam a teszt végére, és ez alaposan hozzájárult.” „Fúj!!!! Ez mi?? Csakis rémálom lehet...” „Semmi íze nincsen.”

Nyolcadik helyezett: Bluedino parenyica, 6 pont 

Összetevők: Pasztőrözött tej, Étkezési só, Szilárdító anyag: kalcium-klorid, Oltóenzim, Baktérium színtenyészet, Természetes füst. 

Nem volt jó élmény a Lidl sajtja sem, sőt, kifejezetten nem szerettük. Általában meg vagyunk elégedve a lidlös cuccokkal, de ez biztosan nem fog soha a kosarunkban landolni. Vagyis addig biztosan nem, amíg fel nem turbózzák egy kicsit, de addig inkább pihenjen csak a polcon. Mi kivárjuk.

„Ez és a 8-as (Hajdú parenyica - a szerk.) pontosan ugyanolyanok, nem szeretem őket, mert nem szeretek rágni olyan dolgot aminek nincs íze.” „Alig tudom lenyelni, borzasztó. ” „Ez keserű, gumis, pont olyan, amit utálok.” „Feltűnően puha, olyan mintha gumit rágnék. Alig van íze, viszont füstölt.” „Ez egy köteg füstölt spárga?!”


Hetedik helyezett: Hajdú parenyica, 7 pont 

Összetevők: Pasztőrözött tej, Étkezési só, Szilárdító anyag: kalcium-klorid, Oltóenzim, Baktérium színtenyészet, Természetes füst, Zsír a szárazanyagban: kevesebb, mint 45% (m/m)

Mit is mondhatnánk erről a parenyicáról? Nehéz kérdés, mert jót egyáltalán nem tudunk róla mondani, rosszat meg minek?! Inkább olvassa el a szöveges értékeléseket amiket kapott, és fanyalogjon rajtuk egy kicsit.
 
 
 
„Ezt el se lehet tépni. Nagyon kaparja a torkom a szárazsága.” „Rágós, nem fogy el a számban.” „Nem sós, nem zsíros, nincs mellékíze, de természetesen gumis. Kár érte.” „Ez pontosan olyan, mint az előző (Bluedino parenyica - a szerk.), csak ezen egy kicsit sem érzem, hogy füstös lenne.” „Keménynek kemény, de nem füstölt, nincs íze, és még csak nem is sós.” „

Hatodik helyezett: Agro farma parenyica, 9,5 pont

Összetevők: Pasztőrözött tehéntej, Étkezési só,Oltóenzim, tejsavaktérium-kultúra, zsír a szárazanyagban: kevesebb, mint 45% (m/m).

Érdekes, hogy ennyi pontot sikerült összegyűjtenie az Agro farma sajtnak, mert a szöveges értékelések alapján, valahol a cba-s sajt szintjén van. Mondjuk ez simán elmondható az előző kettőre is. Ha jót akar magának, ezt is kihagyja a bevásárlólistájáról.
 
 
 
„Nehéz valami pozitívat írni róla, mondjuk belecsöpögtettek némi füstölt ízt, ha az ér.” „Hasonló, mint az 5-ös (Karaván parenyica - a szerk.), csak füstösebb.” Nos, ez ömlesztett gumi, füstölt sajt formába öntve. Enyhe mellékíz is társul hozzá, nem sós, de az illata jó erős. Azt tudom elképzelni, hogy berakom egy sima trappista mellé, hogy az is átvegye ezt a jó füstölt szagot, és hihetném róla azt, hogy füstölt trappistát eszek. Másra nem jó ez a termék.” Ez teljesen puha és még íztelen is.” „Ami jó benne, hogy zsíros, ami rossz: minden más.”

Ötödik helyezett: Karaván parenyica, 10,5 pont 

Összetevők: Tej, Étkezési só, Oltóenzim, Szilárdító anyag (kalcium-klorid).

Már átlépte a 10-es „álomhatárt”, de sajnos még ez sem segít rajta. Mindenkinek feltűnt, hogy konkrétan nincsen íze, viszont füstöltnek sem füstölt, és még gumis is. Egy jó van benne az összetevőlistáján kívül: nincs mellékíze.

„Ez konkrétan rágó, behatárolhatatlan ízvilág, a sajthoz biztosan semmi köze nincs.” „Nincs íze, mintha valamilyen íztelen zsemlét rágcsálnék.” „Na jó, ez a tipikus mainstream parenyicának eladott valami. Alig füstölt, könnyű, nem túl sós sajt. Viszont nincs mellékíze. Közepes cucc.” „Krémes, zsíros, de nem igazán hívnám sajtnak. Legalábbis parenyicának.” „Elég íztelen olyan, mint a többi.”

Negyedik helyezett: Sissy parenyica, 11,5 pont

Összetevők: Pasztőrözött tej, Étkezési só, tejkultúra, o ltóenzim, zsír a szárazanyagban: kevesebb, mint 40% (m/m).

Szomorúan konstatáltuk, hogy a Penny lecserélte az egyébként elképesztően finom és nagyon múltbéli parenyicát idéző sajtjukat, egy ilyen puha, mainstream változatra. Nagy csalódás volt, és nem értjük, hogy erre miért volt szükség. Nem lehetne ezt visszacsinálni?!

„Nagyon gumis állag, zsíros, tippre Lidl, de elhagyta valahol az ízét.” „Ez súlyra is jóval nehezebb, sűrűbb és rugalmasabb. Kicsit vízíze van.” „Ettől féltem. Igen. Puha, köze sincs a parenyicához, de legalább nem gumi. Az íze nem rossz, messze van az ipari jellegtől, de attól még egyáltalán nem nagyon finom.”

Bronzérmes: Milfina parenyica, 13,5 pont

Összetevők: Pasztőrözött tej, Étkezési só, Oltóenzim, Baktérium színtenyészet, Természetes füst, Zsír a szárazanyagban: kevesebb, mint 45% (m/m)

Már soha nem lesz vége ennek a rossz szériának, úgy tűnik. Az aldis parenyica sem nyerte el különösebben a tetszésünket, és erre is elmondható mindaz, mint az előzőkre: gumis, alig füstölt, sós és puha. 

„Még egy gumi, téphető, alig van íze, ipari, csak nem mozzarella formát kellett préselni, hanem parenyicát.”  „Ezen is érezni a füstöltet, de nem annyira intenzíven.” „A szaga füstölt, kinézetre viszont ez egyáltalán nem látszik rajta, nincs rajta a megszokott, kemény, külső réteg. Sajnos tök gumis, életében nem látott még igazi parenyicát, de legalább nincs mellékíze. Ettől függetlenül soha többet nem akarok ilyet enni újra.” „Ránézésre úgy éreztem ez lesz az igazi, szálas is, de az íze?! Óh, mintha kockasajtot ennék.” „Nehéz elrágni, gumis, nagyon sós.”

Ezüstérmes: Garabonciás, füstölt parenyica, 18 pont  

Összetevők: tehéntej, o ltóenzim, sajtkultúra, é tkezési só, szilárdító anyag: kalcium-klorid, zsír a szárazanyagban: kevesebb, mint 45% (m/m).

Végre, megtört a jég, és a sok ehetetlen között felfedeztünk egy igazán jót is! Felüdülés volt a sok hasonmás után, komolyan. Kicsit szomorú, hogy ez a legdrágább a teszten, de aki ennyi rosszat végigkóstol, lehet, hogy sokkal szívesebben fizet többet az ehetőért!

„Szép forma, látszólag nem összepréselt, szakítható, némileg lisztes állagú, alacsonyabb zsírtartalmú sós darab.” „Nagyon-nagyon füstölt illata van és rendkívül sós (mondom ezt úgy, hogy alapvetően imádom a sós dolgokat). Nagyon száraz, szinte kiált a folyadékért.” „Jó keménynek néz ki, nagyon jó zsíros, irtó finom íze van, nem gumis, száraz - ami ebben az esetben kiváló, viszont elég sós. Idézi a gyerekkorit, de nem az igazi.” „Nagyon sós, szálas és kemény. Kinézetre szörnyen néz ki, ha nem lenne muszáj, nem kóstolnám meg.” „Sós, de nem rossz értelemben. Szerintem ilyesmi volt gyerekkoromban a parenyica. Kellemesen füstölt, ízes, szeretem.”

Aranyérmes: Felvidéki füstölt parenyica sajt, 18,5 pont

Összetevők: Pasztörizált tehéntej, Konyhasó max.: 2,5% (m/m), Oltóenzim, Szárazanyag-tartalom min.: 40% (m/m), Zsírtartalom a szárazanyagban min.: 25% (m/m), Sótartalom: max.: 2,5% (m/m).

Ennél jobb hírünk nem is lehetne mára, valóban elképzelhető, hogy a legfinomabb parenyica volt a legolcsóbb a mostani kóstolón?! Ó, igen, és összetevőügyileg is teljesen rendben van.

„Ez rusztikus, valódi parenyica hatású, igaz vannak rajta furcsa fehér felrakódások, de biztos ettől autentikus. Zsírosabb, de legalább van íze.” „Ez is nagyon sós, de csak eleinte, mert utána teljesen eltűnik minden íz, és szárazabb is lesz. Elromlik - kár érte.” „Nagyon vékony, ami tök jó, viszont legalább ennyire sós is. Kicsit fényes, ami arra utal, hogy gumis, de közben meg mégsem annyira. Ehető, de nem a legjobb.” „Füstölt, sós, kemény, nagyon kellemes.” „Ez az első ami igazán füstölt, és erős sajt íze van. A nagyiféle sajtos pogácsa jut róla eszembe, hmm.”
 
Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg) Pont (max. 25) Itt vettük
Felvidéki füstölt parenyica sajt 191 2199 18,5 Tesco
Garabonciás, füstölt parenyica 799 4700 18 Auchan
Milfina parenyica 299 2718 13,5 Aldi
Sissy parenyica 299 2600 11,5 Penny Market
Karaván parenyica
 
369 3514 10,5 Auchan
Agro farma parenyica
 
399 3627 9,5 SPAR
Hajdú parenyica
 
339 3228 7 Tesco
Bluedino, parenyica 499 2626 6 Lidl
CBA füstölt parenyica 499 2626 4 CBA
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra