Teszt: azt hittük, a facsart narancslé jó

Tudtuk, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket mikor eldöntöttük, hogy leteszteljük a hiperekben és szuperekben kapható facsart - vagyis nem koncentrátumból készült - narancsleveket, éppen ezért előre szeretnénk leszögezni: tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon sok múlik az aktuális gyümölcs frissességén, minőségén és származásán is.

Mégis mikor feltűnt, hogy az Auchanban háromfajta, saját márkás, nem koncentrátumból előállított narancslevet lehet kapni, el kezdett motoszkálni a fejünkben, hogy ezt azért már illene megkóstolni. Nos, az nyilvánvaló, hogy összetevőügyileg az összes termék azonos: narancslé és narancshús, de ízben - mi is meglepődtünk - óriási különbségek vannak.

Ja, és igen! Minden terméket pasztőröztek, hogy tovább elállassanak a hűtőpultban... Sajnos kevesen engedhetik meg maguknak Magyarországon, hogy minden nap bolti, frissen facsart gyümölcslevet fogyasszanak, ezért a hőkezelés tűnik a legjobb megoldásnak a cégek számára, hogy akár 1 hónapig is kint állhasson a termékük a boltban anélkül, hogy megromlana. Enélkül elég veszteséges lenne ez a vállalkozás, de azért ne dőljenek be annak, hogy most tényleg megkapják a frissen facsart narancslé élményét.

IMG 6972
Dívány

Minden gyümölcslevet a kóstoló előtt egy nappal vettünk, a hűtőszekrényben tartottunk, és csak a teszt előtt öntöttük őket poharakba. A termékeket semmilyen tudományos alapon nem vizsgáltuk és kizárólag íz-szerint osztályoztuk őket.

A legmagasabb elérhető pontszám a 35 volt, a győztesnek csupán 23-at, a legutolsónak összesen 11 pontot sikerült megszereznie, ami azért sok mindent elmond erről a kóstolóról. A videó megmutatja, milyen élményt adnak a rosszabb darabok.

Egyik kolléganőm eképpen vélekedett: „Elöljáróban annyi, hogy nagyon sokszor iszunk facsart leveket itthon, és az alapján egyik terméket sem venném meg soha. Lehet, hogy ez amiatt van, hogy valamit csinálni kell vele, hogy eltartható legyen (talált!), vagy nem tudom, de ezek egyszerűen nem jók. Egy jobb dobozos narancslé nem nyújt számomra kevesebbet. A Sparban régen mindig volt a zöldségosztályon ilyen félliteres frissen facsart lé, amit ott csináltak frissen, na az finom volt, de mostanában szinte soha nincs már.”

Ha meg arra kíváncsi, hogy hogyan végeztek a dobozos 100 százalékos narancslevek, azt is elolvashatja egy korábbi cikkünkben, de mivel új versenyzők is feltűntek a piacon, hamarosan újra leteszteljük ezeket a termékeket is!

Narancslé

A gyümölcslé olyan nem erjesztett, de erjeszthető termék, amelyet egészséges, megfelelően érett, friss vagy hűtéssel tartósított, egy- vagy többfajta gyümölcsből nyernek, és az előállításhoz felhasznált gyümölcs(ök)re jellemző színe, illata, íze van. Olyan gyümölcsléhez, amelyből a gyártás során elválasztották az aromát, a velőt és a rostot, ezek visszaadagolhatók. A gyümölcslevek esetében mindig fel kell tüntetni, ha koncentrátumból vagy sűrítményből készült, azt jól láthatóan és olvashatóan a megnevezéshez közel kell elhelyezni. Forrás: Magyar Élelmiszerkönyv

Utolsó helyezett, 11 ponttal: Bio, Auchan narancslé (Auchan)

Komolyan, emlékeznek még azokra a régi, zacskós ivólevekre, amiknél a szívószálnak egy külön kis nyílás lett kialakítva, amin viszont azt nagyjából egyáltalán nem lehetett bedugni, mert elhajlott? Nos, ennek a bio narancslének pontosan ilyen íze van. Borzasztóan édes, és az is felmerült a tesztelőkben fogyasztása közben, hogy ebbe tuti, hogy a romlott narancs is belekerült...

IMG 6952

„Erjedésnek indult sajna, de abban a műfajban jó. Pedig nem lett volna rossz, de kénytelen vagyok lepontozni.” „Lehet, hogy valami súlyos hiba van velem, de ennek kolbász íze van. Egy kicsit. Na most vagy nagyon rossz narancslé, vagy én eszem nagyon furcsa kolbászokat. De szerintem nagyon rossz narancslé.” „Ez az utolsó minta, és akkor most azt tanácsolnám, hogy mindenki facsarjon magának otthon, mert ez a műfaj felejtős.” „Hű, ha ez nem a frissen facsart narancs kategóriában lenne meg nem mondanám, hogy az.” „Húsíze van. Undorító.” „Nagyon sötét a színe, nincs benne gyümölcshús, és az íze olyan, mintha koncentrátumból lenne."

Hatodik helyezett, 12 ponttal: Rio Fresh narancslé (Spar)

A Sparban lehet kapni ezt a narancslevet és egyenesen Szlovákiából (!) érkezik hozzánk. A kollégák nem kedvelték, mellékízre panaszkodtak, és kanalas orvosságot is véltek felfedezni az ízében. Na jó, haladjunk tovább!

IMG 6967
„Túl édes, olyan, mintha koncentrátum lenne.” „Ebben nincs rost, az íze meg olyan, mint a kanalas gyógyszer. Valami nem stimmel vele.” „Na, ez minden eddiginél rosszabb, olyan, mintha félig poshadt narancsból lenne.” „Ennek van a legkevésbé narancsíze, pedig látom én, hogy az.” „Nagyon fura mellékíze van, mintha szalonna lenne?”

Ötödik helyezett, 14,5 ponttal: Vitafit narancslé (Lidl)

Most a Lidlnek sem sikerült dobogóra kerülnie, a narancslevük nem ihletett meg minket.

IMG 6970

„Ez is nagyon sűrű, és fura mellékíze van. Nem akarok hülyeséget mondani, de olyan érzés, mintha zsíros lenne.” „Alig van rost, savanyú lecsengés, került bele némi víz is?” „Ez már nem annyira pépes mint az előzőek, viszont nem is keserű.” „Hát, én most kezdek elszomorodni. Ez sem finom.” „Édes, túl édes.” „Nagyon fura, rikító citromsárga színe van, és az íze nagyon hasonlít a pekándióéhoz. De akkor ez most mi?!”

Negyedik helyezett, 15 ponttal: 100% pur jus d'orange (Auchan, zöld dobozos)

Íme az Auchan egyik saját márkása, ami fogalmunk sincs, hogy miben tér el a másik auchanostól, hacsak abban nem, hogy az egyik 100 ml-ben 40, míg a másik 42 kcal-t tartalmaz. Persze van különbség árban és csomagolásban is, de ez ugye nem tartalmi jellemző.

IMG 6962

„Sajna elfelejtették átöblíteni a gépsort takarítás után, így most megittam fél deci szuperipari fertőtlenítőt. Narancslének én nem nevezném, bármi is ez.” „Az egy dolog, hogy mesterséges-bármi íze van, de attól még legalább lehetne finom. De ez nem az, hanem keserű és rossz.” „Érdekes az állaga, mintha félig szűrt lenne, de a sok vak között ez a félszemű a király. De még így is csak közepes.” „Baromi karakteres, durva, tolakodó íze van. Brr.” „Ez egy narancslé. Tök oké. Klasszik. Finom.” „Ebben sokkal kevesebb a gyümölcshús, mint az eddigiekben, és fura mellékíze van.”

Bronzérmes, 20 ponttal: Limena narancslé (Tesco)

Bár nem saját márkás, mégis jutott neki hely a kóstolón, és el is vitte a harmadik helyet. A szomorú hír: még ettől sem voltunk elájulva.

IMG 6960

„Szép a színe, de valahogy kevés az aroma, ugyanakkor nekem pont megfelelő az édesség és savtartalom.” „Nagyon sűrű, és kesernyés íze van, mint amikor anyukám anno az üdítőbe rejtette el a gyógyszert.” „Keserű egy kicsit, inkább nem kellemes, mint igen.” „Ez is sűrű, rostos is, de nagyon keserű.” „Kicsit kesernyés, de végül is távolról látott már narancsot. Viszont ez sem jó.” „Sokkal sűrűbb, mint bármelyik, és ízre is eltér, ami fura, mert hát ugye ez is csak egy narancslé. Nagyon édes, de a narancsíz kevésbé jellemző rá.”

Ezüstérmes, 22,5 ponttal: Pure fruits, narancslé (Aldi)

Gratulálunk az Aldinak a második helyhez, már épp itt volt az ideje, hogy ők is dobogós helyen végezzenek. A narancslevük teljesen vállalható, de még mindig messze vagyunk a jótól...

IMG 6958
„Sok rost, nekem kicsit édes, de feltételezem ez a narancs jellegéből adódik.” „Jó sűrű, olyan mint valami pépesített narancs. Az alját gondolom kanalazni kell. Annyi rost van benne, hogy randin ezt tutira nem innám, mert a szám szélére ragad, meg gondolom a fogaim közé.” „Hetente többször iszom házilag facsart levet, és annak egyáltalán nem ilyen íze van. Ez egy átmenet a facsart és a dobozos íze között.” „Lightos íz, nem markáns, de édes.” „Rostokban gazdag, nekem egy kicsit savas, de nem bántó.” „Jó sűrű, íze viszont nem sok van. Olyan, mintha vizezve lenne, és borzasztóan édes is.”

Aranyérmes, 23 ponttal: 100% pur jus d'orange (Auchan, fehér-zöld dobozos)

Háromból egy bejött az Auchannak, most akkor örüljünk?! 

IMG 6954

„Olyan mintha dupla annyi narancsrost lenne benne, mint amiből kinyomták a lét, ehhez képest viszont ízben nem azt hozza amit vártam. Azért remélem, nem az derül ki, hogy ez a sok-sok rost is büdösbogár lábból készült, mint a kárminvörös színezék.” „Keserű” „Ááááá, nem jó, nem jó, nem jó. Illetve bocs, olyan, mint az összes többi itt. Mind rossz.” „Ennek rendes narancsíze van, mondjuk kicsit éretlen narancs, de tiszta gyümölcsíz.” „Hígnak tűnik, nekem a "mild" kategóriájú narancslevek jutnak róla eszembe. Nem rossz egyébként.” „Na, ez az első olyan narancslé, amelyik nagyon hasonlít az otthon, általam készítetthez. Pont eléggé sűrű, pont eléggé híg, nem édes, kicsit savanykás, tetszik!”

Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár/liter  (forint) Pont Itt vettük
100% pur jus d'orange (Auchan, fehér-zöld dobozos) 719 719 23 Auchan
Pure fruits, narancslé (Aldi) 499 499 22,5 Aldi
Limena narancslé (Tesco) 635 635 20 Tesco
100% pur jus d'orange (Auchan, zöld dobozos) 494 494 15 Auchan
Vitafit narancslé (Lidl) 499 499 14,5 Lidl
Rio Fresh narancslé (Spar) 249 1245 12 Spar
Bio, Auchan narancslé  1199 1199 11 Auchan
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek