Hétköznapi angyalok, akik nem csak év végén segítenek a rászorulókon

Az ünnepek közeledtével akaratlanul is átértékeljük életünket; hálát adunk a jó dolgokért, amik velünk történtek, megfeledkezünk a sérelmeinkről, nyitottabbá válunk, jobban odafigyelünk másokra, és rádöbbenünk, mennyire jó érzés adni. Nem feltétlenül materiális értékeket, hanem törődést. Akár idegeneknek is. Azoknak, akiknek nehezebb sorsuk van, mert nem lehetnek együtt a szeretteikkel vagy mert a legalapvetőbb dolgokat sem engedhetik meg maguknak. A jót tenni jó jelige szellemében sokan magánakcióba kezdenek, de egyre több jótékonysági szervezkedéshez csatlakozhatnak ilyenkor - pontosabban bármikor - azok, akik segítenének a rászorulókon. Olyan elhivatott emberekkel beszélgettünk, akik számára nem léteznek akadályok, ha arról van szó, hogy szebbé tegyék a gyerekek vagy a magányosok karácsonyát.

Angyaljárás a soproni gyermekotthonban

Lőcsei-Balássy Emőke nemcsak a Szülők Háza Alapítvány programkoordinátoraként, de magánemberként is sokat tesz azért, hogy a gyermekotthonok lakóinak arcára minél több mosolyt csaljon. Az Angyaljárás a soproni gyermekotthonban nevű saját kezdeményezését egy évek óta tartó erdélyi program ihlette meg. "Negyedik éve veszek részt Böjte Csaba testvér Angyal programjában mint ajándékozó, a Tegyél jót! Ülj mellém! révén pedig több magyarországi otthonnal kerültem kapcsolatba. A soproni Cseresznyesori Gyermekotthonban vetettem fel először az ötletet, hogy a gyerekek megüzenhetnék egy-egy angyalkának, mit szeretnének karácsonyra, én pedig szétosztanám a leveleket olyan önként jelentkező ajándékozók között, akik teljesítenék a gyerekek kívánságát" – meséli Lőcsei-Balássy Emőke, aki mentálhigiénés segítő szakemberként elsősorban mélyszegénységben élőkkel foglalkozott, de egy lelkisegély telefonszolgálatnál is önkénteskedik és közben azon munkálkodik, hogy a gyerekek mellett az időseken is tudjon segíteni.

„A levelek hamar gazdára találtak és volt annyi lelkes érdeklődő, hogy végül a harkai gyermekotthont is meg tudjuk ajándékozni. Bízom benne, hogy néhány éven belül országos szintű programmá növi ki magát az Angyaljárás. Ennek a fajta adakozásnak a célja, hogy valós, konkrét kívánságokat teljesítsünk, de ami még ennél is fontosabb, hogy kis befektetéssel hosszabb távon olyan kézzel nem fogható ajándékokat adjunk, mint a hit, a remény, a bizalom és a szeretet. Hiszek abban, hogy ha az árvaházi, nehéz sorsú gyerekek kapnak egy kis plusz törődést, akkor őszinte szeretettel fogják azt viszonozni és jó emberré válnak” – teszi hozzá Emőke.

Az önkéntes angyalkáknak december 10-ig van idejük beszerezni és becsomagolni a személyre szóló ajándékokat, amiket a szervezők eljuttatnak a soproni és a harkai gyermekotthonokba, az ajándékozásra pedig december 17-én, egy zenés karácsonyi műsor keretében kerül sor.

Tücsökszabi vidám dallamokkal lopja be magát a magányosok szívébe

Játszik zongorán, hegedűn, gitáron és hangdrumon is – amit ő csak tündérdobnak hív. Cseke Szabolcs, alias Tücsökszabi életének mindig is része volt a zene és sokáig dolgozott a gyermekvédelemben, aztán idővel ez a két szenvedély összefonódott. „Egy ismerősömnek köszönhetően kezdtem el először heti szinten egy óvodában saját gyerekdalaimat előadni és ebből alakult ki az évek során a Tücsökszabi Móka, a baba-mama foglalkozások és az alkalmi fellépések fesztiválokon vagy gyerekműsorokban. A művésznevemet egy három éves kisfiú adta, azóta leginkább így ismernek, de felnőtteknek is rendszeresen tartok hangterápiás foglalkozásokat” – árulta el Szabolcs, aki zenésztársaival együtt az idei Szentestén is ellátogat magányos emberekhez, hogy együtt ünnepeljenek. „Négy éve, karácsony előtt pár nappal találtam ki, hogy házhoz mennék egyedül élő emberekhez és meglepném őket egy kis örömzenéléssel. Háromfős csapatommal elkezdtünk ajándékokat gyűjteni és felkutatni, hogy a környéken kik azok, akik egyedül karácsonyoznak és szívesen látnának minket. Nem volt egyszerű az utolsó pillanatban intézkedni, de végül nyolc címet sikerült begyűjtenünk ismerősök segítségével. December 24-én délután megindultunk és hajnali kettőkor fejeztük be a körutat, de ezután még az utcán is osztogattunk ajándékokat. Mivel nagy sikere volt a zenés Szentestének, nem volt kérdés, hogy folytatni szeretnénk. Tavaly és idén ezért már októberben elkezdtük a szervezkedést. Ajándékokat is szívesen fogadunk, lehetőleg nem megunt, hanem új használati tárgyakat, könyveket és játékokat, ám az eddigi tapasztalatok szerint az adománygyűjtésnél sokkal nehezebb megtalálni a célszemélyeket, ezért most is várunk olyan címeket, ahol magányos emberek vagy gyermeküket egyedül nevelő anyukák élnek, hogy vidám dalokkal és ajándékokkal kedveskedhessünk nekik” – mondja Tücsökszabi, aki többször járt már Székelyföldön is, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket támogasson, legutóbb pedig egy leégett templom újjáépítésének javára tartott adománygyűjtő koncertet.

„Nagyon hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és ezzel másoknak is örömöt szerezhetek. Az egyik óvodában egy nagyon eleven ikerpár is némán, tátott szájjal figyelte, amikor a húrok közé csaptam, a végén pedig az egyikük odajött hozzám és megölelt. Az óvó néni teljesen megdöbbent, mert ilyen szeretetteli mozdulatot még nem látott az ikrektől. De olyan is volt, hogy egy nagycsoportos gyerek, aki azelőtt soha nem beszélt egy szót sem senkivel, otthon elkezdte énekelni a dalaimat. A szülők elmondása szerint teljesen érthetően, artikuláltan dalolt, néhány nappal később pedig elkezdett beszélni is. Ilyenkor tudom, hogy jó úton haladok. A gyerekek és a zene lendületet adnak és fiatalon tartanak, nélkülük már el sem tudnám képzelni az életem” – vallja Tücsökszabi, akinek egy újabb izgalmas kezdeményezése, a Mosolyország flashmob december 15-én startol. „Társaimmal és hangszereinkkel váratlanul felbukkanunk majd Budapest nyílt terein, a metrókban és a boltokban, és rázendítünk, hogy mosolyt csaljunk a járókelők arcára. Dalszövegeket osztogatunk majd, így akinek kedve tartja, csatlakozhat a közös énekléshez. Szeretnénk, ha az emberek nem csak elmennének egymás mellett vagy a telefonjuk fölött görnyednének útközben, hanem többször kapcsolódnának és feldobnák egymás napját” – teszi hozzá a zenész.

És vannak, akik mozgással segítenek a rászorulókon

Idén negyedik alkalommal rendezik meg Miskolcon a jótékonysági Adventi bodyART edzéseket. A Mozduljunk Együtt Vöröskeresztes Alapszervezet és az M1 Fitness támogatásával létrejött kezdeményezés célja a nehéz helyzetben lévő családok megsegítése. November 27-től karácsonyig minden vasárnap lehetőség van egy kiadós testmozgással hozzájárulni ahhoz, hogy a szervezők szebbé varázsolják egy-egy rászoruló család ünnepeit. „Az idei első gyűjtésünkkel négy gyermeknek és édesapjuknak igyekeztünk segíteni. A gyerekek elveszítették édesanyjukat, amikor a legkisebb fiú született és nagyon szerény körülmények között élnek. Csodálatos érzés volt Advent első vasárnapján annyi önzetlen, jó szándékú embert megmozgatni. Telt házas edzést tarthattam, amiért nagyon hálás vagyok a résztvevőknek és a fitneszterem tulajdonosának, aki ingyen és bérmentve profi körülményeket biztosít a mozogni és adakozni vágyók számára” – meséli lelkesen Breitenbach Ildikó bodayART, Pilates, BAX és aerotréning edző, aki nem csak az ünnepek közeledtével szokott jótékonykodni. A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elhivatott tagjaival egész évben gyűjtik a ruha- és ételadományokat az előre kiválasztott családok számára, emellett Ildikó tavasszal és nyáron rendszeresen tart ingyenes bodyART órákat a szabadban.

„Nagyon fontosnak tartom a belső harmónia megteremtését, ezért szeretném mindenki számára elérhetővé tenni, hogy élvezettel, egy klassz csapat tagjaként induljon el a testi-lelki jólét felé vezető úton. Az állandó gyakorlók között vannak gyermeküket egyedül nevelő, özvegy szülők, illetve súlyos betegségben szenvedő és depresszióból gyógyuló felnőttek is. Szomorú és megható történetek ezek, éppen ezért öröm látni, amikor a közös edzések alatt egy kicsit ki tudnak kapcsolni az emberek - arról nem is beszélve, hogy milyen fantasztikus barátságok születnek ezeken a találkozókon” – fűzi hozzá Ildikó. 

Jót tenni jó - és soha nem késő elkezdeni

Ha kedvet kapott a jótékonykodásra, vagy egyébként is szeret hozzájárulni jó ügyekhez, íme, néhány lehetőség, amivel szebbé teheti mások karácsonyát:

  • Ne magadnak kérj ajándékot! kampányhoz például úgy csatlakozhat, ha megkéri a hozzátartozóit, hogy ne önnek vegyenek ajándékot, hanem az arra szánt összeget ajánlják fel egy jó ügy javára, amit ön javasol nekik. A kapcsolódó jó ügyek listáját itt találja.
  • Pszinapszis Karácsonyi Ajándékgyűjtés jegyében a III. kerületi Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon javára december 6-ig még mindig felajánlhat valamilyen ajándékot. És hogy mire van szüksége a gyerekeknek? Elsősorban játékokra, mesekönyvekre, babzsákra, nyomtatópapírra, színes ceruzára, zsírkrétára, festékre, gyurmára, filctollakra, sapkára, sálra, kesztyűre és füzetekre.
  • Az Országos Idegennyelvű Könyvtárban december 2-án tartanak adventi jótékonysági rendezvényt, ahol az önkéntesek által készített ajándéktárgyak és karácsonyfadíszek közül válogathat, de lesz filléres könyvvásár, reklámfotó-kiállítás és zenés adventi műsor is a helyszínen.
  • Ha pedig a hajléktalanokat támogatná, részt vehet a Hajléktalan Karácsony költségeinek fedezésére indított jótékonysági árverésen. Ennek lényege, hogy az esemény Facebook oldalán (adminjóváhagyással) bárki felrakhat eladásra szánt értékes tárgyakat, amikre a többiek licitálhatnak. A kikiáltási árat a felajánló határozza meg, licitálni pedig kommentben lehet. A felajánlott tárgyak átvételére és kifizetésére december 23-án a Közösségi Karácsonyon kerül sor. 
Oszd meg másokkal is!
Mustra