Otthontérkép Lakópark

Nagypolgári elegancia elképesztő technológiával

2017. április 07. 11:26 - csorbazs

Míg réges-régen leginkább emberekre használtuk az okos jelzőt, addig az utóbbi néhány évben olyan eszközök is megkapták ezt, mint például a telefonunk, az óránk, a televíziónk vagy éppen a lakásunk. A Cordia fejlesztésű Rózsa 55 nemcsak gyönyörű lesz, hanem állítólag nagyon-nagyon okos is.

Andrássy útba torkolló Rózsa utca Budapest szívében helyezkedik el, mágnesként vonzva az igazi lakáspiaci ínyencségekre vágyókat. A Rózsa 55 letisztult homlokzata messze kitűnik az ódon épületek közül, előre jelezve, hogy itt bizony nem egy tucatházzal van dolgunk.

rozsa55_nogal.jpg

A tekintetet megragadó épület azonban nemcsak külsejében különcködik, hanem belső felszereltsége is meglehetősen eltérő a megszokott társasházak tartalmához képest. Az okos technológiával ellátott otthon ugyanis XXI. századi technológiát csempészik a lakók életébe. A Rózsa 55 lakásaiban jóformán minden vezérelhető okos telefonnal, így például az elektromos hálózat, a fűtés, a klíma, az árnyékolás és a biztonsági rendszer is. 

A lakóprojekt keretein belül összesen 130 lakás készül el 2019 januárjáig, melynek még közel fele vár tulajdonosra. A lakások mérete 33 négyzetmétertől indul felfelé, a legnagyobbak pedig 60-70 négyzetméteresek. Természetesen ár tekintetében is a prémium kategóriában kell keresgélni, hiszen 800 ezer forint körüli négyzetméter árakkal találkozhatunk.

Az új építésű projekt elhelyezkedéséből és exkluzivitásából adódóan remek befektetési lehetőség. Az ingatlanvásárlás előnyös döntés, ha valaki szeretné befektetni a pénzét, pláne, ha az egy központi elhelyezkedésű, modern technológiával felszerelt otthon. A hirdetők egyébként garantált bérbeadhatóságot ígérnek a leendő vásárlóknak, ami ezekkel a kondíciókkal nem is tűnik irreálisnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lakopark.blog.hu/api/trackback/id/tr8112361481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása