Magatartásomra nincs mentségem, nagyon sajnálom
Jómagam is hallottam már olyan esetekről, amikor az ember egy-egy vigadozós éjszaka után térdig érő sörszagban ébred, és úgy érzi magát, mintha minden egyes sejtje szeretne kirobbanni a szervezetéből. Jobb esetben ilyenkor van annyi ereje és lélekjelenléte – vagy bátorsága –, hogy előveszi a telefonját, megnézni, milyen és hány sms-, Messenger-, Hangouts-, Viber-, Telegram-, Whatsapp-üzenettel (nem kívánt törlendő) hány kollégájánál, főnökénél, jelenlegi vagy volt vagy kiszemelt szerelménél, szeretőjénél sikerült magát a sárga (vörös, fehér, rozé) földig aláznia.
Mondom, hallottam ilyenről. Meg tévében is láttam. Rettenetes érzés lehet. (Ha valakinek van hasonló története, ami nem vele, hanem nyilván egy ismerősével esett meg, írjon bátran, ki előtt és hogyan sikerült megszégyenülnie az ismerősnek, a legjobbakat megírom.)
Nos, az alábbi kétrészes történet szereplőjével, ha nem is a virtuális térben, hanem IRL, vagyis a való világban. Ami amúgy talán még rosszabb is. Hogy pontosan mi volt a másnap szörnyen kínos viselkedés, azt nem tudjuk, csak azt, amit korábban meg is írtam, hogy a lakóközössége keresetlen szavakkal hozta tudomására, hogy illetlenül viselkedett.
Hősünk azonban nem azért lett a hősünk, mert hozzánk, gyarló halandókhoz hasonlóan a névtelenség homályába bújva, egy csöndes, sötét sarokban próbálta volna elsunnyogni a dolgot. Hanem kiállt a közösség elé, és úgy szórta a hamut a fejére, mint szódás a dohányzásügyi miniszteri biztosát. Íme, a válasz (szintén a Pesti cetli oldaláról):