Csak most, 5 nappal a Sziget-fellépése után fedezem fel a legjobbat, ami Oroszországból jöhet
Pontosabban múlt szombaton Flachner kolléga rövid kritikájában olvastam már róluk, de csak úgy, mint bármelyik másik bandáról, amit addig (eddig, akkor – nem kívánt törlendő) nem ismertem, holott, mint az idézett kritikából kiderült, még csak nem is most léptek fel először Magyarországon. Aztán most elém sodorta a YouTube szeszélye a Faradenza című számukat – amit 8 nap alatt több mint hétmillióan láttak –, és visszalapoztam Balázs írását, és csak bólogatni tudok. Nemcsak az úgynevezett ritmusra, hanem a soraira is, miszerint
a gopnik kultúrára és az orosz sztereotípiákra építő banda egészen egyedi módon vegyíti a hardbasst a raveléssel, és a polgárpukkasztást, meg a valós társadalomkritikát az olyan idétlen számokkal, mint a Dead Unicorn, vagy a Lollybomb. Ez az egészen abszurd keverék tökéletesen működik.
(Mindehhez már csak személyes benyomásként teszem hozzá, hogy az ún. frontemberük stílusa valami nehezen megmagyarázható okból az ikonikus magyar alterrock-punk banda, az Üllői Úti Fuck frontemberére, Szántó Faszira emlékeztet.)
Szóval itt a legjobb dolog, amit Csehov, na jó, a Krutov, Larionov, Makarov (lakossági igényre: a Tretyak, Fetyiszov, Kaszatanov és utánuk a KLM) sor és Ulickaja óta Oroszország kitermelt magából, és én eddig nem is tudtam róla. Akik hozzám hasonló cipőben járnak, azoknak tessék, én most épp erre a káprázatosan elmebeteg klipre pörögtem rá – miközben most már nagyon figyelem, mikor jönnek legközelebb hozzánk –, de van még ott, ahonnan ez jött.