Feltöröm, ellopom. Na jó, akkor egy másikat. Francba, akkor amazt. Na ne már!
Meghirdetem, és máris lezárom a hét (oké, a múlt hét) lúzere versenyt. G. Zsoltnak hívják, húszéves és miskolci lakos, és a múlt héten nagyon szeretett volna egy autót magának. Meg tudom ezt érteni, az én kislányom augusztus óta rágja a fülem egy eszméletlenül nagy és puha plüsskutya miatt, szóval tudom én, milyen gyötrő kínokat okozhat a vágy.
Zsolt viszont nem mások fülét rágta (mondjuk nem is egy akaratos nyolcéves), hanem a tettek mezejére lépett. A tettek mezejét jelen esetben Kiss Tábornok útnak és a Lányi Ernő útnak hívták, különös ismertetőjelük, hogy kellően sok autó parkolt ott, hogy Zsolt péntek este hét körül ne bírja tovább leküzdeni a vágyat. Feltört egyet, hogy majd jól ellopja – de nem bírta beindítani.
Jó, hát nem sikerülhet elsőre, a kábelek összebindzsizése jól néz ki egy hollywoodi filmben, de ott az is megy, hogy leugrasz egy toronyházból, aztán futsz tovább. Hát feltört még egyet, de azt sem.
Aztán még egyet, meg még egyet, és még egyet.
Öt után feladta, talán a lelkesedés, talán a feltörhető autók fogytak el, nem tudhatjuk. Kettőből azért legalább a magnót kilopta, de volt, amit a feltörést leszámítva érintetlenül hagyott. Persze így is volt olyan pechje, hogy a rendőrök rövid időn belül elfogták, ráadásul kiderült, hogy november végén volt egy sikeres autófeltörése is – mármint akkor nemcsak feltört, hanem „elkötött egy autót, amit jogtalanul használt” is, ahogy a rendőrség írta.