Amikor mennyország volt Magyarország, akkor a székelyeket rühellték
Nem csak terrorveszélyt jelentő, távoli világokból érkező, eltérő vallásúakkal lehet baja az embernek. Ha ellenség kell, jó a székely is, így volt ez még akkor is, amikor Trianon még csak egy palota volt Versailles-ben, nem pedig a magyar nemzethalál szimbóluma.
Kevéssel a világháború előtt, 1914 januárjában ezt írta az Esti Újság egy szegedi lapszemléjében:
"Cselédhiány a Tisza mentén – kínai kulik kellenek
Nagy feltűnést keltett egy 11 tagú feketezsinóros-ruhás csoport Szegeden. A Szeged és Vidéke tudósítója beszélt a csoport vezetőjével, aki ezt mondta:
„Gazdasági cselédeket keresünk, mert Szentes vidékén már üresek a tanyák. A földek elnéptelenednek. Legutóbb Nagyváradon jártunk sikertelenül, most Szegeden keresünk munkás kezeket. Aratásra, szántásra még kapunk embert és gépek is vannak, de állandó gazdasági népre van szükségünk. Néhány éve indult meg a parcellázás, sok cseléd kisbirtokosnak ment. Ott aztán egy év alatt elvesztette azt, amit nálunk összegyűjtött. De a letört kisbirtokos, ha már belekóstolt abba, hogy saját földjén gazdálkodjék, nem tud más cselédjévé szegődni.”
„A mi tönkrement gazdasági népünk ezrével ment boldogulást keresni Amerikába. Aztán ott bányákba kerülnek földbirtok helyett. Amikor aztán visszasírják hazájukat, már használhatatlan emberroncsok.
A cselédhiány pótlására hoztak nekünk Oláhországból csángókat, államköltségen, meg székelyeket Erdélyből. De a magyar csak a maga fajtáját szereti.
Meg aztán sem a csángó, sem a székely nem földnép, idegenek a mi zsíros talajunkhoz. Csak addig maradtak nálunk, amíg összekuporgattak egy kis pénzt és mentek vissza Erdélybe, vagy kivándoroltak Amerikába.”
„Öt éve megkérdezték tőlünk, akarunk-e magunknak kínai kulit. Akkor nem vettük komolyan, de most nincs más mód a cselédhiány megszüntetésére.
Ember kell, dolgos kéz, ha sárga is. Talán csak megtanul egyszer magyarul a kínai kuli.
Ha még egy évig így kell küzdenünk, akkor mi fogjuk kérni a kormánytól, hogy telepítsen a földekre sárgákat. Parlagon nem hagyhatunk ezer holdakat a Tisza mentén, ahol minden rög aranyat terem.”
A gazdák még több városban is keresnek cselédeket a szentesi tanyákra."