Ekkorát buliztak a skótok a gitározó Trumpra
Edinburgh minden augusztusban megbolondul: nemcsak a kulturális fesztivál fellépői és az erre érkező turisták veszik ki a részüket a felfordulásból, hanem az utcán sem lehet lépni a sok különféle mutatványostól és fellépőtől.
Az általam látottak közül a legnagyobb sikere azonban egy Donald Trump-parókás utcazenésznek volt, aki egy hűvös vasárnap estét is fel tudott dobni a produkciójával. Amikor odaértünk a Fringe fesztivál egyik központja, a George Square közelében zenélgető ál-Trumphoz, még csak páran ácsorogtak körülötte, de negyedóra alatt valóságos tömeget toborzott maga köré.
Aktualizált folkdalokat játszott, a brexitet és a Trump-jelenséget viccesen kommentáló szövegekkel nyakon öntve, majd később olyan örökzöldeket is, mint az American Pie vagy a Wonderwall. Ezen a videón az előbbi látható, de igazán a második felében szabadul el a hangulat, ahogy az csak a skótoknál tud – pedig ez csak egy akusztikus gitár, meg egy 45 éves folksláger. Mégis, még az utolsó buszt is megérte lekésni miatta.