Vajon ez a videó őszinte vallomás vagy minden idők legcinikusabb politikai húzása?
Amióta Donald Trump érzi, hogy a nagy trollkodásából tényleg kisülhet az elnökjelöltség, megjelentek a neten az olyan hirdetések, melyek a potenciális szavazóbázisának kiszélesítését szolgálják, és megpróbálják elfeledtetni a feketék, a latinók és a nők (kihagytam valakit?) elleni kirohanásait. Ezen törekvés gyöngyszeme ez a pár napja készült videó is, melyben Lyanne Patton, az Eric Trump Alapítvány igazgatója "lehet, hogy csak magamnak" és "senkit nem kérdeztem meg a csapatból" stílusban védi meg Donald Trumpot és hozzátartozóit a rasszizmus vádjától. Ilyen érvekkel:
Trumpék kétségkívül a világ egyik legnagylelkűbb, legegyüttérzőbb és legemberbarátibb családja. (...) Több női és kisebbségi alkalmazottjuk és vezetőjük van, mint azoknak a cégeknek, melyeknek korábban dolgoztam.
Patton az együttérzés bizonyítékaként tárja a nyilvánosság elé, hogy amikor alkohol- és drogproblémái voltak, akkor a Trump-család segített neki, nem törődve saját reputációjukkal. És ekkor Patton hangja megbicsaklik a sírástól (2:31-nél), én pedig elbizonytalanodtam, vajon tényleg csak egy hiperprofi, pszeudoszemélyes kampányvideót nézek, vagy egy őszinte vallomást a világ legjobb főnökéhez?