A zongorista, aki úgy játszik Nirvana-t, mintha az Brahms lenne, és úgy játszik Brahms-t, mintha Nirvana lenne, szerdán a Zenekadémián lép fel
Brad Mehldau az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb jazz-zongoristája, aki saját számain túl rengeteg előadó és zeneszerző dalait is aktívan játssza: műfajtól függetlenül ugyanolyan könnyedén nyúl Brahms-hoz, Chopinhez, Thelonious Monkhoz és Coltrane-hez, mint Radioheadhez, Beatles-höz vagy épp Oasishez.
Mindig az eredeti dalból indul ki, majd darabokra szedi, átalakítja, egy-egy részletből új patterneket épít fel, fokozatosan szövi át teljesen a sajátjává, amíg már rá sem ismerünk az eredetire, hanem valami nagyon erős sodrású Mehldau-s folyam közepén találjuk magunkat. (Ilyet egyébként sokan csinálnak, csak Mehldau szinte mindenkinél sokkal jobban.)
Ezen a felvételen pl. a Bittersweet Symphony-t kezdi játszani, aztán a 4. perc környékén már valahol egész máshol tart:
Az elmúlt 10 évben is rengeteget koncertezett együttessel és szólóban is, utóbbi koncertejeiből jelent meg most digitálisan is 10 Years Solo Live című válogatása, amin 8 LP-n és több mint 300 percen át hallgathatjuk a védjegyévé vált improvizációs stílust.
Már kereshetjük, mikor lesz 5 szabad óránk végighallgatni a lemezeket, de addig is, szerda este a Zenekadémián élőben is hallhatjuk a Brad Mehldau Triót.
(A címben szereplő hasonlatot az NPR kritikusa használta Mehldaura.)