Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Őrzik a húsvéti hagyományokat.

    Sánta László
    Sánta László
    Fotó: Németh Kata / Index

    Sánta László a minap a Meglepetés magazinnak beszélt arról, hogy az ő családjukban, hogyan készülnek a húsvéti ünnepekre. A népszerű színészt legutóbb a Farm VIP-ben láthatták a tévénézők, ahová azért jelentkezett elsősorban, hogy a fiának megmutassa, egy erős férfi, és vele együtt a szülei is büszkék lehessenek rá. Most elárulta, hogy kisfiával őrzik a hagyományokat, és idén is mennek locsolkodni.

    Lacika édesanyján kívül a nagynéniket is meglocsoljuk. Lacika már tavaly is saját verssel készült, idén sem lesz másként. Már megírtuk a pár soros versikét, épp most próbálja megtanulni.

    A 43 éves édesapa sajnálja, hogy a húsvét veszített a jelentőségéből, mert amikor ő volt gyerek, sokkal nagyobb hagyománya volt a keresztény ünnepnek.

    „A román forradalom előtt, 1989-ben költöztünk át Nagyváradról Békéscsabára. Emlékszem, hogy kisgyerekként kifejezetten büdös kölnivel locsolkodtam, szinte elfutottak előlem a lányok, nehogy a hajukra menjen a kölnivíz. A rendszerváltás környékén már Békéscsabán laktunk. Édesanyám finomat főzött, kötözött sonka és házikolbász mindig került az ünnepi asztalunkra. Az öcsém, néptáncos lévén, már gyerekként is fontosnak tartotta a hagyományőrzést, így lovas kocsin járt locsolkodni a társaival, és vödörrel öntözte a környékünkön lakó lányokat” – idézi fel Sánta László.

  • Imádja az apaságot a műsorvezető.

    Dallos Bogi és Puskás Peti a kisfiuk, Ábel érkezése óta életük egyik legboldogabb időszakát éli, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a szülővé válásról gyakran beszélnek, és a csöppségről is mutatnak képeket. Nemrég a büszke édesapa azt is elárulta, hogy az első pillanat óta nem tudja levenni a tekintetét a gyermekéről, akivel minden szabadidejét igyekszik együtt tölteni. Most közösségi oldalán egy aranyos felvételt osztott meg arról, ahogy a fiának énekel az Oroszlánkirály című rajzfilmből.

    A színházi világnap alkalmából az aktuális kedvenc szerepeim: Timon, Pumba és Simba egy dalon belül. Már a Nyomorultak is elég jól megy egyedül, de azt még csiszolni kell, de szerencsére nagyon hálás a közönségem!

    – írja posztjában a tévés.

  • Egy brit startup cég szerette volna a láthatatlanság szuperképességet valósággá tenni, amely megvalósításához már rettentő közel állnak. A londoni székhelyű Invisibility Shield Co. nemrég egy közel két méter magas plexit, valamint egy hordozható, feltekerhető ponyvalapot dobott piacra, amelyek fényes nappal is képesek elrejteni személyeket és tárgyakat. – írja a brit Metro.

    A csapat, amely nemrég indította el Kickstarter gyűjtését, azt mondja, hogy négy évet töltöttek az optikai álcázási technológia kifejlesztésével és tesztelésével, amely átütő siker lett. Az Invisibility Shield tervezője, Tristan Thompson szerint a lehetőségek végtelenek, de ami a legfontosabb, ezek a „pajzsok” nagyon szórakoztatóak, hatékonyak, és izgalmas volt elkészíteniük őket.

    „Ki akartuk próbálni, hogy meddig tudjuk ezt a technológiát fejleszteni. Egy valódi, működő láthatatlansági pajzs, amit csak fel kell tekerni és a válladra akasztani? Két évvel ezelőtt senki sem gondolta, hogy ezt bárki is meg tudja csinálni.” – mondta Thompson.

  • A mai napig eljár locsolkodni.

    Balázs Péter és felesége, Csilla a Story magazinnak adtak interjút, melyben többek között arról meséltek, hogyan telnek majd náluk az ünnepek. Mint kiderült, az eddigi utazásaik során feleségével festett tojásokat gyűjtöttek, amiknek minden húsvétkor nagy hasznát veszik.

    Körülbelül száznegyven darab gyűlt eddig össze. Húsvét közeledtével örömmel vesszük elő a tojásokat rejtő dobozokat, és állítjuk fel a tojásfánkat.

     – idézi a 24.hu a Kossuth-díjas színészt, aki egyébként a mai napig jár locsolkodni budaligeti otthonuk környékén:

    A korosztályombeli hölgyeihez természetesen elmegyek most is itt a környéken locsolkodni.

    A házaspár azt is elmondta, hogyan telnek a napjak az átlag hétköznapokban: ilyenkor olvasgatnak, zenét hallgatnak, gondoskodnak a kutyájukról, és nagyokat sétálnak.