Hogy miért lettem Arsenal-szurker? Remek kérdére remek válasz
lehetne ez a lenti kis videó, két okból is.
Egyfelől, mert az Arsenal viszonylag újkori, huszadik század végi történetének egyik legjelentősebb bajnoki sikerét idézi fel. 1989 májusában, a bajnokság utolsó fordulójában, Liverpoolban kétgólos győzelmet kellett aratnia az Arsenalnak, hogy bajnok legyen. Mindez eléggé reménytelennek tűnt, a Pool bajnoki címvédő volt és hat nappal korábban megnyerte az FA kupát. Ráadásul az Arsenal játékosaiban ott lehetett az a görcs, hogy 18 éve nem nyertek bajnokságot, és bár ebben a szezonban sokáig az élen állt a csapat, ekkor már úgy tűnt, most se fognak. Aztán mégis ez történt, nem is akárhogy: Michael Thomas a 91. percben lőtte a második gólt.
Másfelől egy könyv miatt. Mert ha valaki mondjuk 1989-ben történetesen Magyarországon élt, nem láthatta ezt a gólt. De sebaj, mert később a Fociláz című könyvből, majd filmből kaphatott ízelítőt, milyen Arsenal-szurkolónak lenni, szenvedni-gyötrődni-kínlódni évtizedekig, és közben 18 évet várni (ki ne emlékezne a mondásra: „Régebben vágyom arra, hogy az Arsenal bajnok legyen, mint bármi másra. Tudod mióta vágyom erre? 18 év! Ha veszítettél volna el bármit, autót, gyereket, megértenéd, miről beszélek”), és a tizennyolcadik év végén is a 91.-ig percig remélni egyre reménytelenebbül. Hát ilyen érzés (sajnos szinkronizált vagy feliratos filmrészletet nem találtam):
Nos, ezt a könyvet Nick Hornby írta, aki – és erről is jutott eszembe megírni ezt az egészet – épp ma 58 éves, isten éltesse (és persze mindenkit, aki ma születésnapos vagy évfordulót ünnepel vagy bármi). Az Arsenal 11 éve nem nyert bajnokságot – igaz, akkor veretlenül – és remélem, Hornbynak nem kell 65 éves koráig, újabb 18 évet várnia, hogy meglegyen az újabb. Hornby egyébként írt még egy csomó könyvet, az Egy fiúról és a Pop, csajok, satöbbi szintén eljutott a mozikba is, de az első kötete az Arsenal-könyv volt.
Ja, és az Arsenalt nem ezért szerettem meg, amikor megszerettem őket, mit sem tudtam még Hornbyról és Thomasról és a legendás 89-es meccsről és a Focilázról. Csak Bergkampról, Sukerről, Kanuról, Overmarsról és Henryról – szóval az ezredforduló környéki szupercsapatról. És a FIFA 99 számítógépes focijátékról, ami az Arsenalt és az egész angol focit örökre belém veste, és gondoskodott arról, hogy az A, S, W és D billentyűk kopása miatt egy időben évente cserélnem kellett a billentyűzetet. De ez már egy másik történet.