Index Vakbarát Hírportál

A püspökök az állambiztonság parancsára kicsinálták a katolikus mozgalmat

2018. február 19., hétfő 19:41

A Kádár-rendszerben az állambiztonság utasította az egyház vezetőit, hogy tegyék tönkre a katolikus bázisközösséget, a Bokor mozgalmat. Az egyház azóta sem kért bocsánatot saját híveitől és papjaitól. Mi történik, ha az egykori operatív tiszt 30 év után találkozik saját áldozatával? Egy dokumentumfilm ellenállókról, dekkolókról és az elmaradt megtisztulásról: Bokros jelentések.

Lelkiismeret, értékelvűség, a hatalommal való közösködés teljes elutasítása: az ilyen közösségek a legveszélyesebbek a mindent ellenőrizni akaró rezsimeknek. Őket képtelenek erőből maguk alá gyűrni és megvásárolni, ezért jönnek az ellehetetlenítés körmönfontabb technikái.

Bulányi György és a Bokor Közösség neve évtizedek óta jól ismert a katolikus egyház környékén, és a megítélésük ma is ellentmondásos. A mozgalom az egyházi hierarchiától távol, kisközösségi alapon jött létre a hetvenes években, és mindenekelőtt az evangélium valódi megéléséről szólt. Lelkiségével és szellemiségével nem csak a Kádár-rendszer világától ütött el nagyon, de a korabeli magyar katolicizmus főáramától is.

Miközben a székükbe ültetett egyházi vezetők többsége kiszolgálta a pártállam igényeit, a Bokor mindenfajta kompromisszumot elutasított. Amikor az erőszakmentesség jegyében tagjai megtagadták a katonai szolgálatot, lecsukták őket. A mozgalom vezetőjét, az állambiztonság által évtizedeken át figyelt Bulányi György volt piarista atyát az egyházon belül is megpróbálták teljesen elszigetelni. „Gyurka bácsit” lényegében az állambiztonság akarta eretnekké nyilváníttatni az egyházzal. Nem engedték, hogy papként szolgáljon, és ebben készséges partner volt a püspöki vezetés.

A ma 1-2 ezres tagságú Bokor azóta is várja a bocsánatkérést a magyar katolikus egyházi vezetőktől. Erre nem került sor, ahogy – belső kritikusai szerint – a múlttal való mélyebb szembenézésre sem a katolikus egyházban.

A Bokor és tágabban a katolikus egyház elleni állambiztonsági akciókról szóló 2017-es dokumentumfilm, a Bokros jelentések rendezője így ma is darázsfészekbe nyúl. Így volt ez Varga Ágota két előző egyházi témájú filmjével is, a Regnum Marianumról szólóval és A tartótiszttel. Utóbbiban (itt írtunk róla részletesebben) a rendezőnek hosszas rábeszélés után sikerült kamera elé állítania egy egyházi vonalon dolgozó egykori tartótisztet: egészen bizarr volt látni, ahogy a volt állambiztonságis saját korábbi megfigyeltjeivel találkozva nosztalgikusan idézi fel az elhárítás szép éveit.

Hasonló élményben lehet része a Bokros jelentések nézőinek is. Most az egyházi elhárítás egy másik tisztjét sikerült szembesíteni egyik áldozatával, Szabó Gyula mezőörsi plébánossal. Szabó, amellett, hogy a Bokor tagja, tudományos kutató is, méghozzá saját mozgalmának állambiztonsági dossziéit tárja fel. A sok doboznyi anyag másolata ott van a dolgozószobájában, ahová a forgatásra eljött saját egykori állambiztonsági tisztje. Modok Árpád alezredes (szemben az előző film elhárítójával, ő már a nevét is vállalja) hajlandó a kamera előtt beszélgetni az akkori állambiztonsági munkájáról, legalábbis annak bizonyos vonatkozásairól.

Mint a film vetítése után az Uránia moziban tartott beszélgetésen a rendező mondta, az állambiztonságis maga jelentkezett, hogy hajlandó lenne szerepelni. Hogy miért, nehéz megfejteni. Varga Ágota szerint talán megtisztelőnek érezte, hogy a nyilvánosság előtt jelenhet meg ebben a szerepben. Örüljünk neki, mert minden elkenés, mellébeszélés, hencegés mellett, valódi erkölcsi szembenézés nélkül is tanulságos a dolog.

„Nem az én dolgom, hogy magunkat értékeljem, de azért sok nem történt nélkülünk”

– büszkélkedik az állambiztonság hatékonyságával a volt tiszt. „Elkövettem ön ellen is egy merényletet. Kicsit bánom” – mondja aztán somolyogva, és elárulja, hogy a nyolcvanas években Szabót az állambiztonság kezdeményezésére helyezték el Győrből, hogy ott ne építhesse tovább a közösségét.

„Az MSZMP legsikeresebb ága volt az egyházpolitika” – folytatja a volt állambiztonságis. „Nem lehet kérdés, hogy akkor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 90 százaléka a mi emberünk volt.”

Tűnhetne ez utólagos dicsekvésnek is, de az állambiztonsági iratokból a kutatók előtt is hasonló kép rajzolódik ki. „Az 1989 előtti püspökszentelések 64 százalékáról biztosan lehet tudni, kb. 20 százalékáról pedig valószínűsíteni lehet, hogy a kinevezett az állambiztonság ügynöke is volt. (...) Az egyház kulcspozícióiban a hálózati személyek penetrációja feltehetően 100 százalékos volt” – írta a III/III. egyházi súlyáról Ungváry Krisztián.

A filmben a Bokorhoz tartozó katolikus plébános elővesz egy meglehetősen vaskos dossziét, ebben mind Pataki Kornél győri püspök ügynöki jelentései vannak. „Hát nekem volt olyan barátom, aki kilenc ilyen könyvet írt” – kontráz rá Modok.

A volt alezredes nem érzi úgy, „hogy olyan sok rosszat tettem volna”. Azért kissé kényszeredetten megköveti az áldozatokat.

„Hát ez ilyen világ volt. És lehet, hogy életében nem találkozik olyannal, mint aki annyi mindennel foglalkozott, mint én.”

A Bokor mozgalmat alapító Bulányi Györgyöt fiatal piaristaként 1952-ben ítélték életfogytiglanira „illegális államellenes szervezkedés” miatt – mert egyházi kisközösséget próbált szervezni. A lényeges egyházi kérdésekben valójában döntő pártállami szerv, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) azután sem engedte papként szolgálni, hogy 1960-ban amnesztiát kapott. Szállítómunkásként írta meg alapművét, a Keressétek Isten országát is – idővel ez a hatkötetes szamizdat lett a Bokor lelkiségének az alapja. A mozgalom a hetvenes években kezdett virágozni, Bulányi vezetésével, de szigorúan kisközösségi alapokon. A tucatnyi embert összefogó közösségek autonómok voltak, szabad vitákkal; egyszerre próbáltak valódi demokráciát, értékelvűséget és szeretetközösséget teremteni a mindennapokban.

Alapelvük szerint fel kell vállalni a szegénységet, tagjaik vezető pozíciók helyett készek elfogadni az elnyomatást is – őskereszténységet példának tekintő építkezés egy olyan rendszerben, mely éppen az ilyen horizontális, egyenlőségelvű, ellenőrizhetetlen közösségek ellehetetlenítésén alapult. Ezt a szeretetradikalizmust és közösségépítést a hatalom nyilvánvalóan nem tűrhette.

Mindig a bázisközösségek a legveszélyesebbek”

– mondta a dokumentumfilm vetítése utáni beszélgetésen Varga László kaposvári püspök. Varga életútja kivételes a püspökök között: ő maga is „bulányista” volt fiatalabb korában, a Szentírás szó szerinti megélésének ezt az útját belülről ismeri. Őt is próbálták sarokba szorítani annak idején. Mint most felidézte, egyik kihallgatásán azért ő is feltett egy kérdést a rendőröknek: „Miért fél a rendszer ennyire 2000 embertől?” „Mert ők az egyház deszantosai” – jött a tulajdonképpen találó válasz.

A néhány fős, hitüket mélyen megélő kisközösségeket szinte lehetetlen volt a ellenőrizni, így ezektől a hatalom inkább tartott, mint a nagy plébániáktól. „A monolit egyház máshogy működik, mint a kiscsoportoké, ezt látjuk az egész egyháztörténetben. Veszélyes gócpontok, mert ha elkezdenek terjedni, az egész rendszer válik ingataggá” – mondta erről az Urániában Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa.

„A liturgikus szabadságot nagyjából megengedték, a hittannal már gáz volt, de igazán a kisközösségek zavarták őket. Mi, ha szabad ezt mondani, a civil szférában dolgoztunk”

– tette hozzá a filmben is kulcsszerepet játszó plébános, Szabó Gyula.

A lényeg az volt, hogy a retorzió ne közvetlenül az államhatalomtól érkezzen, mert „ha ők ítélnek el egy papot, belőle rögtön mártír lesz”. Ezért a Bokor kicsinálását az állambiztonság magával az egyházzal hajtatta végre. 

A katolikus egyházi vezetést a hatvanas évek elejére lényegében sikerült megtörni. Sőt, részben elfoglalni: ezután csak az lehetett püspök, akire az ÁEH titokban rábólintott. Bulányira és a Bokor tagjaira a „Varjak” fedőnevű operatív akcióban rég utazott az állambiztonság, de az ítéletet Lékai bíboros prímás esztergomi érseknek kellett formába öntenie.

Lékai Lászlónak az állambiztonság adta át a listát azoknak az illegálisnak számító kisközösségi vezetőknek a neveivel, akik a tiltás ellenére fiatalokkal foglalkoztak, a főpásztor pedig engedelmesen megtette a lépéseket a 120 pap (köztük Bulányi) ellen. A döntő a sorkatonaság kérdése volt.: amikor a Bokorhoz tartozó fiatalok egy kisebb része az erőszakmentesség nevében megtagadta, hogy fegyvert fogjon, Lékai magáévá tette az MSZMP álláspontját. 25 szolgálatmegtagadó Bokor-tagot ítéltek ekkor fogházra, olyan is volt, akit elmegyógyintézetbe zártak.

Lékai felelőssége nem csak a Bokor-tagoknak evidens, az intenzív kollaborációt az állambiztonsági dokumentumok is bizonyítják. Az egyházi vezetésből azonban ezt csak egy püspök, Cserháti József ismerte el köntörfalazás nélkül, egy halála előtt adott interjúban.

„A Bulányi-ügy Lékai bíborosnak köszönhető. Ő mozgatta a Bokor elítélését”

– erősítette meg akkor a pécsi püspök. A fő cél az volt, hogy Bulányit tanai miatt is elítélje az egyház, és a hívek szemében lényegében eretneknek bélyegezzék. A hatalom erre az eljárásra is rávette Lékait. A bíboros 1981-ben „dialógusra” hívta a szerzetest. „Az 1952-es ÁVO-s kihallgatáson nagyobb figyelemmel és érdeklődéssel hallgattak, mint amit pap testvéreimtől akkor kaptam” – írta erről később Bulányi.

A Bokor vezetőjét 1982-ben eltiltották a papi hivatás gyakorlásától. A mozgalom történetének egyik legérzékenyebb pontja, hogy a kollaboráns magyar egyház döntését 1987-ben a Vatikán is megerősítette. Méghozzá maga Ratzinger bíboros: a későbbi XVI. Benedek pápa a Hittani Kongregáció vezetőjeként ugyan előbb párbeszédre szólította fel Bulányit és a magyar püspököket, később azonban Bulányit tanai visszavonására szólította fel.

A római döntést kritikusai a magyar állambiztonság és a pártállam csatanyerésének látják a katolikus egyház felett. Ez a vatikáni „Ostpolitik”, a szocialista blokkal való viszony rendezése, és az ehhez szükséges kompromisszumok ideje – Róma pedig feláldozta az egyház kisközösségét az államszocializmussal való jó együttműködés oltárán.

A kérdés megítélése nagyon ellentmondásos, az egyházban sokan utólag is úgy gondolják, hogy Bulányi vatikáni elítélése jogos volt, annak valós dogmatikai okai voltak. Várszegi Asztrik nem tartozik közéjük: „A bulányisták a nyugati szabadsággal kérdeztek, mi pedig beszorítva kérdezni sem mertünk. Ez volt a fontosabb, nem a teológiai különbségek. Hozzánk a zsinat gondolatai szűrve, sőt manipulálva jutottak el” – mondja erről a filmben a pannonhalmi főapát. Ebben a megközelítésben a bázisközösségek, mint a Bokor is, progresszívebbek, nyugatosabbak voltak az itthoni közegnél, és emiatt politikailag számítottak veszélyesnek.

„A diktatúrának az volt az érdeke, hogy az egyházat minél maradibbnak őrizze meg.”

– teszi hozzá Várszegi. Ő akkor hiába próbált közvetíteni a Bulányi-ügyben. Most úgy értékeli, „egyértelmű volt, hogy a háttérből a hatalom irányítja a püspöki kart”.

A Vatikán már a rendszerváltás után, 1997-ben lényegében rehabilitálta Bulányi Györgyöt. Ezután elvileg misézhetett volna, de ezt a magyar egyházban ezután sem nagyon engedték neki. A Bokor tagjai azóta is várnak a római bocsánatkérésre. Ugyanez Magyarországon sem történt meg az egyházi vezetés részéről.

„A mai napig terhelt a csapat múltja. Egy részük mai napig zsarolható lehet emiatt.”

– mondta a filmbemutató után Szabó Gyula plébános a magyar püspöki karról. Nem csak ő fogalmaz ilyen erősen. A filmben Várszegi Asztrik mondja: „Bár engem néhányan túl diplomatikusnak ismernek, most kemény leszek. Ez a tisztulási folyamat nem következett úgy be, ahogy kellett volna. Ott dekkolnak a felekezetben azok, akik ebben benne voltak”.

Bár a „kiengesztelődés” kérdése napi szinten jelen van a Bokor Közösség tagjai között, társadalmi szembenézés, mint elhangzik, inkább csak külső kényszerre történik meg. Így-úgy, egyszer-egyszer. A filmben szakmai sikereivel büszkélkedő állambiztonsági alezredes szavai ebből a szempontból csak az általános hozzáállást tükrözik:

– Kellene bocsánat kérni? – kérdezi az operatív tiszttől a rendező.

– Én akkor kérnék bocsánatot, ha hátrányt okoztam volna önnek vagy a mozgalomnak – mondja erre a tartótiszt a megfigyelt pap felé fordulva.

– Hát okozott.

– Hát igen.

Rovatok