Index Vakbarát Hírportál

Neandervölgyi volt az első európai művész

2018. február 23., péntek 13:43

Spanyol barlangok mélyéről kerültek elő az első európai műalkotások, és ezek mind a neandervölgyiekhez kötődnek. Eddig csak sejtettük azt, amit most két új tanulmány bizonyít, hogy az ember közeli rokona képes volt szimbólumokat és művészi munkákat alkotni. 

Korábban azt hitték a tudósok, a rajzok a Homo sapiens művei, de most minden kétséget kizáróan a neandervölgyieknek tulajdonították azokat. Elég egyszerű ábrákról van szó, az egyik úgy néz ki, mint egy létra, a másikon vörös pöttyök és korongok láthatók. Megtalálható köztük egy kézlenyomat is, ez pedig már komoly előkészületet igényelt - mondta Dirk Hoffmann, a tanulmány vezető szerzője, a lipcsei Max Planck Intézet kutatója. 

A felfedezésben döntő volt néhány eldugott rajz kormeghatározása. Ez alapján egyértelmű: a barlang falán fellelhető festmények és a díszes kagylóhéjak húszezer évvel azelőtt keletkeztek, hogy a Homo sapiens faj betette volna a lábát a kontinensre.

A neandervölgyiek már 115 ezer évvel ezelőtt átalakítottak kagylókat, jóval a Homo sapiens előtt - derült ki egy másik tanulmányból. A neandervölgyi körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt tűnt el, akkortájt, amikor a Homo sapiens megérkezett Európába.

Vannak tudósok, aki kételkednek az eredeményben. A Washington Post idézi Harold Dibble-t, aki a Pennsylvania Egyetemen kutatja a neandervölgyiek viselkedését, és aki szívesen látná egy másik labor kormeghatározásának eredményét. Warren Sharp, a kaliforniai Berkeley Egyetem kutató azonban úgy véli, mindkét tanulmány elég szilárd bizonyítékokon alapul. 

Rovatok