Index Vakbarát Hírportál

Szétszedi a takarítók tüdejét a tisztítószer

2018. február 19., hétfő 14:56

A spray formájában használt tisztítószereknek elképesztően erős tüdőromboló hatása van, ezt állapította meg a norvég Bergeni Egyetem tanulmánya. A tudósok hatezer embert vizsgáltak meg, akik húsz éven át használtak ilyen szereket - írja a Newsweek.

Ugyanolyan súlyos volt a hatás, mint naponta egy doboz cigaretta elszívása

Az asztmával is összefüggésbe hozhatók a tisztítószerek, de a hosszú távú hatásukról még keveset tudunk - mondta Cecile Svanes, a tanulmány vezető szerzője. Tulajdonképpen nem is annyira meglepő, hogy a tisztítószerként használt vegyszerek apró részecskéi a tüdőben kárt okoznak, fejtették ki a kutatók.

A vizsgálatokból az derült ki, hogy a nők tüdőkapacitását sokkal inkább hátrányosan érintette ezeknek a szereknek a belégzése, mint a férfiakét, de a kutatók megjegyezték, hogy sokkal több nő vett részt a kutatásban. A tudósok egyébként azt mérték meg, hogy a tüdő mennyi levegőt tud erősen kilélegezni, és ebben láttak jelentős visszaesést a rendszeresen takarító nőknél. Az asztma is gyakoribb volt a köreikben.

A vegyszerek a tüdő nyálkahártyáját teszik tönkre, tartós elváltozásokat okozva.

Rovatok