Index Vakbarát Hírportál

Egy kocsival indul csak Michelisz csapata Hollandiában

2018. augusztus 17., péntek 09:43

Kettő helyett csak egy Hyundaijal áll rajthoz a hollandiai Assenben a M1RA, Michelisz Norbert csapata a TCR Európa-kupában – a Hungaroringen futamgyőztes portugál Francisco Moráról derült ki az utolsó pillanatban, hogy nem tud részt venni a versenyen, így nem tudtak beugró pilótát sem szerezni a helyére.

Mora kiesése dupla gond a M1RA-nak, hiszen egy autóval hátrányba kerülnek a csapatversenyben, főleg, hogy az előttük 52 ponttal vezető Target Competition három Hyundaijal versenyez most is. A másik probléma, hogy sem a csapat, sem Nagy nem versenyzett még Assenben, és így csak egy autóval tudnak majd adatot gyűjteni, illetve kísérletezni a beállításokkal.

Ezek ellenére is bizakodott valamennyire a versenyhétvége előtt Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője, aki úgy érzi, fekszik majd a kocsijuknak az asseni pálya vonalvezetése. Nagy Dániel a jó eredmény mellett egy hibátlan időmérőt szeretne összehozni.

Ebben talán az is segítségére lesz, hogy a TCR Európa-kupán belül érvényes büntetősúlyok kiadása után picit módosítottak a TCR-kategóriákban használatos BoP-n, és 0 kilóval növelték a Peugeot-k minimális versenysúlyát, ezzel a francia márka is utolérte a Cupra, Hyundai kettőst, és így a mezőny öt legjobb kocsiját csak 10 kg választja el.

Pénteken egy privát teszt, majd két szabadedzés (12.10 és 14.40) vár a mezőnyre, majd szombaton egy időmérő (8.59), egy futam (14.51), vasárnap pedig egy futam (11.00) a program.

A hétközi változtatás után így néz ki a büntetőrendszer Assenben:

Autó Hasmagasság TCR Európa-kupa-súly BoP-súly Motorerő Összsúly
Cupra León TCR 70 mm 60 kg -20 kg 100 % 1 305 kg
Hyundai i30 N TCR 90 mm 40 kg 0 kg 97,5 % 1 305 kg
Peugeot 308 TCR 70 mm 60 kg -20 kg 102,5 % 1 305 kg
Audi RS3 LMS 70 mm 40 kg -10 kg 100 % 1 295 kg
Honda Civic Type R FK8 TCR 80 mm 30 kg 0 kg 97,5 % 1 295 kg
Volkswagen Golf GTI TCR 70 mm 0 kg -10 kg 100 % 1 255 kg
Audi RS3 LMS DSG 70 mm 0 kg -10 kg 100 % 1 220 kg
Cupra León TCR DSG 70 mm 0 kg -20 kg 100 % 1 210 kg

Rovatok