Index Vakbarát Hírportál

Belgium megmutatta, mi az a támadófutball, 5-2-re ütötte ki Tunéziát

2018. június 23., szombat 16:11

A futball-világbajnokság eddigi legtöbb gólját hozó meccsén Belgium könnyedén lefutballozta Tunéziát, ami bátor játékkal, folyamatosan támadni próbált. Romelo Lukaku és Eden Hazard is duplázott. Előbbi már négyólos a tornán, utolérte Cristiano Ronaldót. Végül a cserecsatár is betalált az 5-2-re végződő meccsen.

Az első meccsét Anglia ellene elveszítő Tunézia más taktikát választott, mint amilyet a vb eddigi kiscsapatai próbáltak meg követni: nem állt be egyből védekezni és kontrázni, támadóan kezdte a meccset. Belgium szokás szerint offenzív volt, és nagyobb sebességgel is tudott játszani, már a második percben kapura lövésig jutottak, Meunier-nek volt egy gyenge kísérlete. (A mérkőzés közvetítését itt olvashatják el újra.

)

Elég gyorsan megjött az első gól is, Ben Juszef vágta fel Hazard-t az ötödik percben a tizenhatosnál, gyanús volt, hogy még éppen kívül történt a szabálytalanság, de a videóbírót mégsem használták, Jair Maruffo játékvezető tizenegyes ítéletét elfogadták. Hazard végezte el a büntetőt, magabiztosan bevágta a jobb alsó sarokba. Ezzel egy hosszú időszaknak is búcsút mondhatott a belga válogatott, 2002 óta ez volt az első olyan vb-meccs, amelynek az első félidejében talált be.

A gól után is elég nyílt maradt a meccs, Tunéziának muszáj volt támadnia, a belgák pedig hozták a szokásos játékukat. A belga 16-osnál is volt egy gyanús eset, be büntető helyett sárga lapot ítéltek műesésért.

Lukaku megindulásai mindig veszélyesek, hihetetlenül nagy sebessége van a belga csatárnak, és azt jól ki is tudta használni a 15. percben. Mertens indította, de a 16-osnál okosan visszahúzta a labdát, majd egy védő lábai között lőtt a jobb alsó sarokba.

Tunézia erre a gólra gyorsan tudott reagálni, a belga kaputól 30 méterrel kapott szabadot, Hazri tekerte be középre, Bronn érkezett jó ütemben, Courtois kapus nem érte el a csúsztatását (2-1).

Belgium növelte egy kicsit az iramot, Lukakut többször is jól találták meg centerben, sikerült is neki kilépnie, de rosszul vette át, már nem tudott kapura lőni. Egy következő ígéretes akciónál pedig Witsel lőtte védőbe a visszasarkazott labdáját.  Tunéziának is megvoltak a lehetőségei még, továbbra is bátran mentek előre, Hazri veszélyeztetett távolról, nyomás alatt tartották a belgákat. Nem voltak könnyű helyzetben, Bronn után egy másik védőjüket, Sziam Ben Juszefet is le kellett cserélniük sérülés miatt. 

A félidő végén újra Belgium került fölénybe, többször is megkontrázták Hazard-ék Tunéziát, de elég sok helyzetet elszórakoztak. Kevin De Bruyne is ziccerben vihette kapura a labdát, de lövés helyett passzolt, azt viszont rosszul, Lukaku nem érhette el. Az utolsó percben viszont már nem hibáztak, a jobbszélről behúzódó Meunier adott nagyon finom passzt a védők mögé belépő Lukakunak, aki aztán kapuba emelt (3-1). Lukaku ezzel a találatával négygólos lett, utolérte a góllövőlistán Cristiano Ronaldót.

Tunéziának így is voltak helyzetei, Szasszi és Badri is veszélyeztetni tudott, de az utolsó negyedórára érezhetően elfogytak, Belgium egyre többször került kapu előtt. A Lukaku helyére beállt Batshuayi néhány perc alatt négyszer került ziccerbe, de képtelen volt betalálni. A gólvonal előtt a visszafutó védő, Meriah tudott tisztázni, majd a felső lécet is telibe bombázta és öt méterről eleresztett lövését is kiütötte valahogy Musztafa kapus. A csereként Benaluane is nagyszerűen védekezett, az utolsó tíz percben többször is jó becsúszásokkal mentett. Igaz, az utolsó belga gólnál éppen ő maradt le egy átadásról, Batshuayi pedig végre megszerezte első gólját a 91. percben. Egy perc múlva viszont már megint a régi formáját idézte, újabb ziccert hagyott ki. Nemcsak ők, az egész belga csapat kihagyott már, a 93. percben könnyedén felvitte a labdát, Hazri kapott jó passzt, hét méterről góllal fejezte be.

A győzelemmel Belgium hatpontos a csoportban és ezzel minden valószínűség szerint be is jutott a legjobb tizenhat közé, a vasárnapi Anglia-Panama-meccstől függ minden. Még a most nullapontos Tunéziának is van esélye továbbjutni.

Jegyzőkönyv:

Rovatok