Index Vakbarát Hírportál

Valóságos gólparádé lett a csütörtöki EL-selejtezőkből

2018. augusztus 16., csütörtök 22:24 | öt éve frissítve

Maratoni meccsnappal folytatódott az Európa Liga selejtezője csütörtökön, összesen 36 meccset írtak ki mára, köztük több magyar érdekeltségű mérkőzéssel. Sallai, Korcsmár, Lang és Gulácsi csapata is továbbjutott, az Elek Ákost és Eppel Mártont foglalkoztató Kajrat Almati viszont úgy is kiesett, hogy Eppel gólt szerzett, a skót Hibernian pedig Bogdánnal Ádámmal a kapuban búcsúzott a sorozattól.

A nap első meccse a Kajrat Almati - Sigmat Olmouc volt, ahol rögtön két magyar is pályára lépett. Elek Ákos a kezdőben kapott helyet a kazahoknál, Eppelt pedig a 34. percben küldte be az edző, amit meg is hálált, a második félidőben betalált, de ezzel már csak szépíteni tudott, összesítésben 4-1 lett a párharc vége a csehek javára, így a Kajrat Almati kettős vereséggel esett ki.

Búcsúzott a skót Hibernian is, a Molde ellen ezúttal az előző fordulóban agyondicsért Bogdán Ádám is tehetetlen volt, háromszor is betaláltak a norvégok, így simán kiütötték a skótokat. Nagy Dominik csapata, a Legia Warszawa nagyot küzdött a Vidit a BL-selejtezőben kis híján kiejtő luxemburgi Dudelange ellen, de végül ők is kiestek a sorozatból. A Hajduk Splitnél Futács Márkó nem került be a keretbe, Gyurcsó Ádám viszont csereként pályára lépett. Ez sem segített a horvátokon, az utolsó pillanatban kaptak gólt, így hiába álltak tíz percig továbbjutásra, végül kizúgtak az EL-ből. Holman Dávid csapata, a Slovan Bratislava is búcsúzott, 4-0–ra verte őket a Rapid Wien, ahol Szántó Tamás sérülés miatt keretbe sem volt, így összesítésben 5-2–vel mentek tovább az osztrákok.

Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig továbbjutott a következő fordulóba, de ebben nem volt sok szerepe Gulácsinak, ugyanis ezúttal is pihentették, a keretbe sem került be. Lang Ádám sem lépett pályára a CFR Clujnál, de a románokat ez nem akadályozta meg abban, hogy valósággal átgázoljanak az örmény Alaskerten, öt gólt lőttek nekik, és 7-0–ás összesítéssel jutottak tovább. A dán Midtjyllandnál ugyanakkor Korcsmár Zsolt végigjátszotta a 3-1–re megnyert találkozót, míg az APOEL-nél Sallai Roland vette ki a részét a továbbjutásból, a 89. percben cserélte le az edzője. Ez a meccs amúgy nem volt mentes a balhétól, a Hapoel Beer-Seva szurkolói, olyan intenzíven piróztak a lelátón, hogy az első percekben félbe kellett szakítani a mérkőzést, de szerencsére viszonylag hamar sikerült helyreállítani a rendet a stadionban.

Nem csak a CFR Cluj lőtt amúgy ennyi gólt, a Sevilla is ötöt vágott a Zalgiris Vilniusnak, az AEK Larnaca pedig a Sturm Graz csapatát tömte ki ugyanennyivel, de a nap legnagyobb meccse kétségtelenül a Zenit - Dinamo Minszk volt: a szentpétervári együttes hosszabbításban verte 8-1–re a végére teljesen összeomló fehéroroszokat, így hiába kaptak ki az előző meccsen 4-0–ra, ők jutottak tovább a következő fordulóba.

A 48 csapatos csoportkörbe a 21 kiemelt gárda mellé a selejtező negyedik fordulójának 21 továbbjutója kerül majd – ezeket a találkozókat jövő héten, illetve augusztus 30-án rendezik –, a többi helyre pedig a BL-selejtező negyedik fordulójából kieső hat csapat érkezik.

Európa-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágók:

Rovatok