Index Vakbarát Hírportál

Puhl Sándor finoman helyretette Bödét

2018. június 23., szombat 08:26

A valaha a világ legjobbjának választott játékvezető, Puhl Sándor nem akart a bajnokság közben állást foglalni, amikor a bírói hibákról volt szó.

A csakfoci.hu-nak most azonban visszaidézte az eseteket. Mint például, amikor a Ferencváros hivatalos honlapjára gyűjtött össze néhány esetet.

„Sokszor megkapjuk, hogy el van döntve, ki legyen a bajnok. Azt mondják, Puhl vagy Hanacsek megmondta, hol, mit ítéljenek, de ha nem ők, akkor meg az MLSZ” - vezette fel.

Erre úgy reagált, hogy két esetet említett, amikor Balmazújvárosban fantomtizenegyest kapott 2-2-nél a Fradi, és amikor Tőzsér elhúzta Böde lábát - azért büntető járt volna -, akkor ugyanaz volt a játékvezető: Iványi Zoltán.

„Egyik esetben a Ferencváros javára, a másikban a kárára tévedett. Akkor most mi volt eldöntve? Milyen utasítást kaphatott? Nekünk ellenben nincs jogunk azt mondani, miért játszott annyi döntetlent egy csapat vagy miért hagytak ki annyi helyzetet?”

Ugyancsak Iványi volt a bíró az Újpest-Fradin, amikor egy tizenegyest kértek rajta számon a 93. percben kezezés miatt. Puhl szerint rossz ítélet lett volna.

Kifejtette még, akkor is büntetik a bírókat, ha a játékosokkal nem megfelelő hangnemet választanak. A pihentetés alaptétel, ha valaki rossz ítéleteket hoz.

Böde Dánielt finoman helyretette, amikor a Fradi válogatott centere arról beszélt, hogy megyei szinten ilyen hiba után rendőri kísérettel megy haza a játékvezető.

Puhl szerint ilyet mondani felelőtlenség. Pláne egy olyan kiváló játékostól, aki ismeri a megyei bajnokságok légkörét.

"Ma tényleg olyan világot élünk, hogy megye II-ben megverik a bírót. Ilyen állapotok vannak."

Rovatok