Index Vakbarát Hírportál

Dárdai: Meghívom vacsorára, aki érti, mit mondok!

2018. január 20., szombat 13:30 | aznap frissítve

A Hertha BSC remekül helytállt a 3. helyezett Borussia Dortmund ellen pénteken. Azonban egy szerencsétlen gól miatt csak 1-1-re futotta hazai pályán , így nem lehetett maradéktalanul boldog Dárdai Pál. 

Az első félidőben jobbak voltunk, felkészítettük a csapatot a mérkőzésre, visszajöttek azok a képek, amelyekre felkészültünk. Labdavesztéseknél visszaszereztük a labdát, volt elég helyzetünk – az első félidő alapján vezethettünk is volna. Sok mindent nem korrigáltunk a félidőben, kijöttünk a másodikra, ott 1–0-ra vezettünk

- nyilatkozta Dárdai a Nemzeti Sportnak

Elmondta, hogy egy kvázi öngól (eladott labda) miatt kapott ki a csapat, de ez van, el kell fogadni és bátran készül majd a csapat a következő meccsére. 

Az értékelés előtt egyébként Dárdai németre is lefordította Huber Tamás magyarul feltett kérdést, majd jelezte, hogy magyarul fog válaszolni, de aki érti a mondandóját, az tegye fel a kezét, mert meghívja egy vacsorára. 

Rovatok