Index Vakbarát Hírportál

Eső, piros zászló és bukás után Hamiltoné a francia pole

2018. június 23., szombat 16:03

1990-ben volt legutóbb Francia Nagydíj a Paul Ricard pályán, dél-Franciaországban. Francia GP-t 2008 óta nem tartottak, legutóbb Magny Cours-ban volt verseny. A két helyszín teljesen más, a Ricard igazi erőpálya.

Van benne egy 1,8 km-es egyenes, amit sajnos elrontanak egy sikánnal a felénél. A pilóták hiányolták is a még gyorsabb száguldást a pénteki szabadedzéseken. A szombatin nem, ugyanis teljesen elmosta az eső, csak a mercedeses Bottas ment gyors kört. Ezzel természetesen első lett a tréningen.

Q1

Az időmérőre elállt az eső, a pálya szépen felszáradt, már hét ágra sütött a nap. Négykor - két futball-vb-meccs között - el is kezdődött a kvalifikáció.

A Williamsek voltak a legfürgébbek, Stroll és Szirotkin teljesítette az első két időt az első harmadban. A nagy hatos - Merci, Ferrari, Red Bull - kivárt, nem jött ki rögtön a pályára.

Grosjeantól Verstappen vette át a vezetést, tőle pedig Bottas, tőle Hamilton, tőle Räikkönen. Az első körök után Vettel csak ötödik, Ricciardo hetedik volt.

A nyitóharmad rendben lepörgött, Fernando Alonso váratlanul kiesett, csak a 16. időt tudta összehozni. Hartley, Vandoorne, Szirotkin és Stroll is szintén, azaz mindkét McLaren és Williams is búcsúzott. Az élen Hamilton zárt.

Q2

A második harmad előtt elkezdett cseperegni az eső, az autók libasorban tülekedtek a pályára. Csak kósza szemerkélésnek tűnt a dolog, sorra jöttek is a gyors körök, de a pálya egy pontján tényleg kellett számolni egy kis nedvességgel. Hamilton és Bottas gyorsan élre állt, vitát nem tűrően. Vettel 3 tizedre tudott rájuk felzárkózni, sőt a finnt aztán meg is előzte a listán, ahogy a csapattársa, Kimi Räikkönen is.

Most is volt egy váratlan eredmény, Charles Leclerc bekerült a top10-be az Alfa-Sauberrel, ami egészen szenzációs dolog. Pláne egy újonctól. A Saubernél talán Hülkenberg óta nem is láttak top10-es helyezést időmérőn, 2013-ban versenyzett náluk a német.

Ocon, Hülkenberg, Perez, Gasly, Ericsson búcsúzott, azaz a két Force India és egy Renault, egy Toro Rosso meg egy Alfa.

Az utolsó harmad előtt percekkel rendesen elkezdett esni az eső, nyíltak az esernyők a tribünön.

Q3

A pályán ennek a hatása annyira még nem érvényesült, de azért igyekeztek a pilóták minél előbb gyors kört futni. Hamilton és Bottas újra elfoglalta az első két helyet, a Ferrarikat verték.

Egy perc múlva orral állt a védőfalba Grosjean, az időmérőt leállították. Nem volt nagy bukás, az egyik sikánban megúszott a kocsi fara, a Haas kicsúszott, és épp akkor állt egyenesbe, mikor elérte a falat.

16:58-kor indították újra az edzést, az eső ez alatt nem erősödött. Valószínűleg Grosjean hibáját sem az okozta. A francia annyira ideges volt, hogy még az operatőr kameráját is félretolta, miközben séta közben őt merte venni.

Három perc maradt, amikor a menők elkezdtek kijönni az utolsó körükre.

De csak az élen álló Hamilton tudott javítani, vagyis Grosjean karambolja után szinte nem is lett volna érdemes újraindítani az egészet - persze ez csak utólagos okoskodás. A lényeg, hogy a Francia GP rajtsorrendje a következő lett:

  1. Hamilton
  2. Bottas
  3. Vettel
  4. Verstappen
  5. Ricciardo
  6. Räikkönen
  7. Sainz
  8. Leclerc
  9. Magnussen
  10. Grosjean

Hamilton 75. pole-ját jegyezte, Leclerc élete F1-es rajthelyét. A monacóinál ez persze mindössze 8 nagydíjat jelent, fantasztikus.

A különbségek így alakultak: 

1 Hamilton; 2 Bottas +0.118s; 3 Vettel +0.371s; 4 Verstappen +0.676s; 5 Ricciardo +0.866s; 6 Raikkonen +1.028s; 7 Sainz +2.097s; 8 Leclerc +2.606s; 9 Magnussen +2.901s; 10 Grosjean

A franciaországi időmérő végeredménye

1    Lewis Hamilton    Mercedes    1m30.029s    -
2    Valtteri Bottas    Mercedes    1m30.147s    0.118s
3    Sebastian Vettel    Ferrari    1m30.400s    0.371s
4    Max Verstappen    Red Bull/Renault    1m30.705s    0.676s
5    Daniel Ricciardo    Red Bull/Renault    1m30.895s    0.866s
6    Kimi Raikkonen    Ferrari    1m31.057s    1.028s
7    Carlos Sainz    Renault    1m32.126s    2.097s
8    Charles Leclerc    Sauber/Ferrari    1m32.635s    2.606s
9    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    1m32.930s    2.901s
10    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    -    -
11    Esteban Ocon    Force India/Mercedes    1m32.075s    -
12    Nico Hulkenberg    Renault    1m32.115s    -
13    Sergio Perez    Force India/Mercedes    1m32.454s    -
14    Pierre Gasly    Toro Rosso/Honda    1m32.460s    -
15    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    1m32.820s    -
16    Fernando Alonso    McLaren/Renault    1m32.976s    -
17    Stoffel Vandoorne    McLaren/Renault    1m33.162s    -
18    Sergey Sirotkin    Williams/Mercedes    1m33.636s    -
19    Lance Stroll    Williams/Mercedes    1m33.729s    -
20    Brendon Hartley    Toro Rosso/Honda    1m33.025s    -

Rovatok