Index Vakbarát Hírportál

Belletti nyerte a magyar Tourt, az utolsó kanyarban borultak a bringások

2018.08.19. 16:13

Az olasz Maneul Belletti győzött a Tour de Hongrie összetett versenyében. Az utolsó, kazincbarcikai szakaszon a német Nikodemus Holler (Bike Aid) nyert, aki egy bukást kihasználva állt az élre.

A Tour de Hongrie 128 kilométere zárószakaszának magyar szempontból az volt a legfontosabb kérdése, hogy Valter Attilának (Pannon Cycling) sikerülhet-e megszerezni a legjobb hegyimenőnek járó piros trikót. Valter szombati teljesítményének köszönhetően egy pontra megközelítette a lengyel Patryk Stosztt (CCC). Az etapon két hegyi hajrá volt, ledolgozható volt a különbség. 

A Pannon Cycling mindent meg is tett a sikerért, az aggteleki és a felsőnyárádi emelkedőn is megdolgozta a mezőnyt egy erősebb tempóval. Stosz azonban végig kapaszkodott, és mindkétszer lekerülte Valtert, megvédve ezzel a piros trikót. 

A hegyi hajrá után aktív maradt a CCC, az utolsó 20 kilométerig kontrollálta a mezőnyt. Ekkor azonban egy ötfős csoportnak sikerült meglépnie, túl nagy előnyt nem hoztak össze a szökevények, 20 másodpercet hoztak össze. Közülük az összetettben is jól álló Maximilian Kuen és Charles Planet tartott ki, a célvonaltól három kilométerre fogta be őket a CCC által vezetett mezőny.

A hajrára nagy volt a helyezkedés, egyik csapat sem tudott vonatot felállítani, a pálya éles kanyarjai nem is adtak erre igazán lehetőséget. Az utolsó kanyart az élen haladó versenyző el is mérte, nem tudta bevenni, és sokan buktak a mögötte érkezők közül is. A pillanatnyi káoszt kihasználva Nikodemus Holler lépett meg, második szakaszát nyerte a Touron.

 A második helyen a zöld trikós Matteo Moschetti (Polartec-Kometa) érkezett, a harmadik helyet Kamil Malecki (CCC) szerezte meg. A legjobb magyar Móricz Dániel (Kőbánya CT) nyolcadikként finiselt, Karl Ádám a kilencedik lett a szakaszon.

Az összetettben Manuel Belletti győzött, az Androni versenyzőjének már a zárónap előtt fél perces előnye volt, igazából csak arra kellett figyelnie, hogy a mezőnnyel együtt érjen célba. 



Rovatok