Index Vakbarát Hírportál

Hiába pattant fel a brutális felütés után a nehézsúlyú, megvolt a KO

2018. augusztus 19., vasárnap 10:50

Bryant Jennings 2015-ben még Vlagyimir Klicskóval bokszolt világbajnoki címekért, de kikapott, majd Luis Ortiztól is kikapott címmeccsen. A karrierje közel két évre megszakadt, 2017-ben kezdte el újraépíteni magát és egy mostani KO-győzelemmel újra a legjobbak között lehet.

Jennings (24 győzelem (14 KO), 2 vereség) szombat éjszaka a német Alexander Dimitrenkóval bokszolt az IBF nemzetközi bajnoki címéért. Dimitrenko lassan két évtizede profi, nem tartozik a top kategóriába, de azért már 40 győzelmet (26 KO) begyűjtött a meccsük előtt.

Az amerikai kezdte jobban a mérkőzést, de mégis őt rendítették meg először, a negyedik menetben a padlóra is került. Nagyobb megrázkodtatás nélkül tudta folytatni a meccset, amit aztán kézben is tartott.

A nyolcadik menetben kétszer is padlóztatta Dimitrenkót, először egy bal horoggal, aztán egy kombinációval. A munkát a kilencedik menetben fejezte be, két brutális erejű felütést vitt be, a másodikkal újra leküldte ellenfelét. Dimitrenko egész gyorsan felállt belőle, de a mérkőzésvezetőt ez nem érdekelte, leállította a meccset, Jennings nyert technikai KO-val.

Rovatok