Amikor január 27-én elbúcsúzott a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott, Bánhidi Ákos kapitány úgy fogalmazott, nem szemlélőnek mennek, szeretnék irányítani a történéséket. Február 22-re kiderült, olyan jól sikerült irányítani, hogy történetében először Magyarország olimpiai arannyal gazdagodott.
Az utazáskor kérdeztem tőle, mennyire fog izgulni a döntőkben. Az volt a válasza, hogy tudatosan törekszik majd arra, ha belül kiugrik is a szíve, nyugodtságot erőltessen magára. Az amerikai futballból Belichiket, egyébként pedig José Mourinhót hozta példaként, hogy ők mennyire higgadtak, amikor éppen sikeres a csapatuk.
Nem tudom, ezek a nagyra becsült edzőkollégák hogyan csinálják azt, hogy az érzelmeiket nem vagy csak alig lehet látni. Nekem ez nem megy, más az attitűd, együtt örültem a fiúkkal. Tudom, honnan indultunk, szorgos harminc év van mögöttünk, nehéz lenne megfogalmazni, milyen érzések kavarognak most bennem. Ülepedniük kell.
Önmagát is meglepve pontosan emlékszik arra, mi történt a futamon, de legalábbis a második felében biztosan. Mint minden más versenyt, ezt is alaposan ki fogja elemezni, legalább százötvenszer vissza fogja nézni.
Úgy érzi, az elődöntőben jobban prés alatt volt, most előtte vannak a történtek, milyen váltások voltak, hogy haladtak az arany felé.
Kirobbanó tettvágyat látott a versenyzőkön, enélkül
nem ment volna a világraszóló eredmény elérése.
Mert szerinte ezt annak lehet nevezni.
Amit a fiúk megtanultak a sok év alatt, letették az asztalra. Jól helyezkedtek, jól váltottak, ha éppen egy pozíció visszaszerzéséről volt szó, akkor azt is helyesen tették. Akkor emeltek a tempón, amikor arra szükség volt. Egy másodpercig nem voltak megszeppenve, hogy olimpiai döntőben vannak. Tökéletes munka volt, amit láttunk, kiemelkedően ügyesek voltak, na. Egy pillanat volt azért, amikor megijedtem, Ádó (Liu Shaoang) ütközött a kínaival. A sportág jellege, hogy a bírói döntések jelen vannak benne, együtt kell élnünk velük. Ez nem panasz, hanem tény. De most szerencsére nem volt szükség erre.
Úgy érzi, egyénileg sok minden benne maradt a csapattagokban, mert a szerencse csak a legvégén állt melléjük Korea elszállásával.
Előtte Liu Shaoangot erősen érintette az olimpia légköre, és nem felemelte. Hibázott, három egyéni távon is kizárták. De a csapatban egészen más arcát mutatta, levették róla a terhet a társai, de ehhez kellett lelki tartás is.
Bátyjának 500-on eltörött a pengéje, a cserepengével nem volt olyan gyors az elődöntőben, mint az előzővel. Pedig nem a B döntőt célozta meg. Ezeket a megpróbáltatásokat is el tudták viselni, és a legfontosabbkor hozták a legjobbjukat .
Csak akkor hitte el, hogy nyertek a tanítványai, amikor megjelent a táblán a magyar zászló. Mert a short track attól short track, hogy csak akkor van vége, amikor hitelesítették az eredményt. Eltelt pár perc, de nem mert korábban hinni a sikerben. Az aranyérmet látva viszont felszakadt benne valami, és nagyon sok minden tódult elő benne.
„El kell telnie pár napnak, hogy rendszerezni tudjam, mi van bennem. Rengeteg emlék rohant meg. A Phjongcshangba is velünk tartó Telegdi Attilával ott voltunk a poros pécsi szabadtéri pályán a sportág születésénél. Jobb pálya nem volt.
Még a gyengébbektől is kört kaptunk, amikor belevágtunk, de komolyan vettük a versenyt. Nem vicceltünk vagy bohóckodtunk. Tettük a dolgunkat akár csak egy Öt Torony-kupán is.
Ugyanazt a sportágat űztük akkor is, most is. Eltelt pár év, és most egy olimpiai döntő után gratulálnak nekünk a folyosón a sportág nagyágyúi. Hát hogyne ragadnának el az érzelmek. Eszünkbe nem jutott olimpiára kijutni sokáig, aztán szorgoskodtunk, szorgoskodtunk, és itt vagyunk. Magyarország a királykategória győztese.”
A pályafutását műkorcsolyázóként kezdő Bánhidinek először 1992-ben volt olimpikon tanítványa, vagyis nem ez az első olimpiája.
Úgy gondolja, a motivációval a folytatásban sem lesz baj, sok csapatsportágban lehet látni, hogy a nagy edzőknek azzal nem kell kezdeniük, jön magától.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Kulcsár Krisztián meghatódottan gratulált a csapatnak, és rögtön kiemelte, hogy a szülők abban az időszakban, amikor a sportág anyagi gondokkal küzdött, nagy áldozatot vállaltak, ezért hála nekik.
„Tudtuk, hogy képesek rá, bíztunk bennük. De az nem elég. A kellő pillanatban elő is kell hozni a legfontosabb tudást. Mind a tízen kiváló szellemiségű versenyzők.”
Kulcsár májusi megválasztása után őket látogatta meg elsőként, és azt a gondolatot hozta elő versenyzőkorából, hogy az nem igaz, hogy nem fog meg senkit az olimpia hangulata, amikor először belép a csarnokba. Ezt viszont jól kell kezelni.
A sportágról fontos kiemelni, hogy sokáig utánpótlásgondokkal küzdött, mert nem lehetett megélni belőle, így a tehetséges versenyzők 23-25 évesen inkább elmentek pénzt keresni, dolgozni, és abbahagyták.
Most ott tartunk, hogy Kínából igazolt hozzánk Li Na, a csapat felkészítéséért felelős másik szövetségi kapitány.
Ahogy az ügyvezető Orendi Mihály találóan megjegyezte: ő volt az, aki kihegyezte a ceruzát. Mert korábban is jók voltak a versenyzők, de hiányzott a plusz. Először Kanada felé indultak el, végül Li Nától kaptak új szemléletet, más látásmódot.
Jae Su Chun is a stáb tagja volt, aki Apolo Anton Ohnót készítette fel a 2002-es olimpiára, és ott nyert is.
Knoch Viktor testvére, Balázs a technikus, neki kell a penge hajlításának és ívének a megfelelő kombinációját eltalálnia Jae segítségével. Kitalált egy olyan órát, amit tőlünk akarnak koppintani a riválisok. Mert jobb és pontosabb, mint az előző.
Van erőnléti edző, masszőr, videóelemző, korábban álmodni sem mertek ilyesmiről. Mivel Bánhidi szerint a short track technikai sportág és a Forma–1-hez hasonlítható, ezért a szükséges személyzet nélkül nem ment volna.
Mindez nem kisebbíti a versenyzők érdemeit, inkább csak azt mutatja, néhány lelkes ember képes megteremteni egy sportágat, képes stílust kialakítani, befogadni és alkotni, amivel megelőzheti a legnagyobb riválisait.
Március közepén már világbajnokság lesz, vagyis egy újabb fokmérő jön nagyon hamar.