Index Vakbarát Hírportál

Egyévesen neve sem volt, 15 évesen olimpiai bajnok

2018. február 23., péntek 14:32 | aznap frissítve

Alina Zagitova úgy érkezett meg Phjongcshangba, hogy nyugodtan versenyezhet, nincsenek vele szemben elvárások, hiszen Jevgenyija Medvegyeva számít a sztárnak, aki megmentheti az orosz műkorcsolyázók becsületét. Ehhez képest Zagitova nyerte meg az orosz csapatnak az ezüstérmet, majd az egyéni rövid programban világrekordot felállítva győzte le Medvegyevát, hogy aztán minden idők legfiatalabb egyéni aranyérmes műkorcsolyázója legyen. A phjongcshangi olimpia után aligha kell majd őt bárkinek bemutatni, pedig sokáig konkrétan neve sem volt.

Zagitova Izsevszk városában született 2002. május 18-án, 1200 kilométerre Moszkvától. Már kiskorában megismerkedett a téli sportokkal, tatár származású apja jégkorongedzőként dolgozott. Ő volt a család első gyermeke, ami komoly fejtörést okozott a szülőknek, ugyanis egyéves koráig fogalmuk sem volt, hogyan nevezzék el. A nevét végül Alina Kabajeva után kapta, miután szülei látták a legendás orosz ritmikus gimnasztikázót a tévében.

Rekord rekord hátán, barátok nélkül 

Édesanyja soha nem korcsolyázott, de szerette volna, hogy a lányából sportoló legyen. Ezért Alina Zagitova már ötéves korában korcsolyázni kezdett, de csak 13 évesen költözött fel Moszkvába, és ekkor vett részt az első versenyén – az oroszországi juniorbajnokságon –, ahol kilencedik lett. Ilyen rossz eredménye azonban soha többé nem volt, sőt minden versenyén dobogós lett:

13 arany, két ezüst és két bronz a mérlege juniorként.

Ő lett az első női műkorcsolyázó, aki egy ifjúsági versenyen összetettben 200 pontnál többet szerzett (először 207,43 majd 208,6 pont), ahogy ifjúsági szinten a rövid program rekordját is ő tartja: először 70,92 pontot, majd 71,65 pontot szerezve.

A változatosság kedvéért a szabad program rekordját is ő tartja a nőknél: 2016-ban 136,51 ponttal lett rekorder, amit egy évvel később 138,02-re javított. A tehetsége megkérdőjelezhetetlen, amit az olimpián is bizonyított, miután rögtön megdöntötte a nála esélyesebbnek tartott honfitársa, Jevgenyija Medvegyeva pár perccel korábban felállított rövid programos világrekordját.

A sikeresség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden percét élvezné a dolognak. A nagymamájával és egy csincsillával él egy apartmanban, távol a szüleitől és a testvérétől, a sport pedig a társasági életének rovására ment.

Az első hónapom Moszkvában nagyon nehéz volt, hisz nem láthattam anyukámat, apukámat, a húgomat. Valami összetört bennem. Barátaim sincsenek, csak műkorcsolyázókat látok nap mint nap, de ez egy sport, mi pedig riválisok vagyunk.

Ő mentette meg az oroszokat

Oroszország az államilag támogatott doppingbotrány  miatt gyengén szerepelt a téli olimpián. A kizárások miatt a versenyzőik (ugyanis magát az országot nem képviselhették) a műkorcsolya számig egyetlen aranyat sem szereztek, három ezüstjükkel és nyolc bronzukkal mindössze a 20. helyen álltak az olimpia táblázaton.

Ráadásul már ennek is örülhettek, hisz az olimpia előtt a műkorcsolyaérmek sem tűntek olyan biztosnak. A Szocsiban egyéniben aranyérmes Adelina Szotnyikova sérülés miatt kihagyta az egész olimpiai szezont, Julija Lipnyickaja pedig (aki Szocsiban szintén aranyat nyert a csapatversenyben, ráadásul a valaha volt legfiatalabbként) anorexia miatt visszavonult

Így a kétszeres világbajnok Medvegyeva maradt orosz oldalról az egyetlen komoly szupersztár, illetve bízhattak abban, hogy az edzőpartnerének számító Zagitova produkál valamit. Hogy esélyes lehet, azt már januárban bebizonyította, a moszkvai Eb-t Medvegyeva előtt nyerte meg.

Próbálok nem gondolni arra, hogy a partnerem ellen versenyzek, csak magamra próbálok koncentrálni. Nem azért megyek ki, hogy bármit is bizonyítsak bárkinek. Mindössze hibátlanul akarok korcsolyázni, magam miatt. Zsenya [Medvegyeva beceneve] és én barátok vagyunk. Persze versengünk egymással, de ez nincs rossz hatással ránk.

Zagitován aztán nem is múlott semmi: a saját számában rommá verte a mezőnyt a csapatversenyben, és hatalmas szerepe volt az orosz ezüstben. Egyéniben pedig a rövid program után nem az volt a kérdés, hogy Medvegyeva megnyeri-e az aranyat, hanem az, hogy ki tudja megverni Zagitovát, és meglesz-e Medvegyevának az ezüst.

Minden idők legfiatalabb aranyérmese

A rövid program után Zagitova 82,92 pontos világrekordja 1,31 ponttal volt jobb, mint Medvegyeva teljesítménye, és négy ponttal vezetett a harmadik Kaetlyn Osmond mögött. A 15 éves műkorcsolyázó magabiztos előnnyel várhatta a szabad programot, az ezüst már ekkor biztosnak tűnt, csak Medvegyevára kellett figyelnie. 

A 24 tagú mezőnyből ő ment 22.-ként, és egy 156,65 pontos teljesítményt tett le a jégre. Érdekes módon, bár ő mosolygott a szám után, az edzői nem voltak elégedettek, pedig összetettben már ekkor több mint 17 pontot vert az akkori másodikra, és legrosszabb esetben is csak bronzérmes lehetett.

Az utolsó előtti versenyző a kanadai Osmond volt, aki csak 152,15 pontra volt képes, így egyedül Medvegyeva verhette volna meg. Az orosz lány ki is hozta magából a maximumot, hibátlan kűrt csinált, 156,65 pontot kapott (mint Zagitova), de a rövid programban összeszedett hátránya miatt

ZAGITOVA LETT MINDEN IDŐK LEGFIATALABB, EGYÉNI ARANYÉRMES MŰKORCSOLYÁZÓJA.

Az orosz műkorcsolyázó 15 évesen és 249 naposan szerezte meg élete első olimpiai aranyérmét, vagyis nyolc nappal előzte meg az amerikai Tara Lipinskit (1998, Nagano), és beállította Julija Lipnyickaja rekordját, aki ugyanennyi idősen nyert csapattal aranyat négy éve.

Még mindig nem fogtam fel, hogy nyertem. Azt hiszem, még kell némi idő, hogy elhiggyem: megnyertem az olimpiát! Amikor láttam a pontokat, meglepődtem, de ez kellemes csalódás volt. Ötből négy pontot adnék a saját teljesítményemre, mert nem csináltam meg az első ugráskombinációt. Azonban később végrehajtottam, és megint bebizonyítottam magamnak, hogy a program közben is képes vagyok változtatni az ugrásaimon.

Rovatok