Index Vakbarát Hírportál

Megmutatták magukat a magyarok Amszterdamban

Az amszterdami Unseen a kortárs fotográfia egyik legfontosabb rendezvénye, nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy óriási piacot, ahol őszibarack helyett fiatal fotósok képeit lehet euróezrekért megvásárolni. Az idei eseményen Magyarországot a Supermarket Gallery képviselte, a budapesti galéria két művészt tudott bemutatni a közönségnek (Geibl Kata, Ladocsi András), az ő képeikből válogattunk most.

Ladocsi a Swallow című sorozatában a fiatalkorának egyik fontos életszakaszát, a versenyszerű úszást, és az azzal járó, szinte meghasadással járó mindennapokat dolgozta fel felnőtt szemmel. Geibl pedig Sziszüphosz címmel a görög mitológiai történet motívumait ültette át a modern civilizáció világába.


Az European Photography Platform Futures projekt keretében a Capa Központ még öt másik magyar fotóst is ki tudott küldeni az Unseenre: Szombat Éva, Kállay Márton, Dobokay Máté, Bolla Szilvia, és Bíró Dávid közül az utóbbi bekerült az Unseen Talent Awards döntőjébe is, mint az esemény egyik fiatal tehetsége. A Photo Romania jelölésével Mucsy Szilvia is jelen volt.

Ladocsi András: Swallow

Geibl Kata: Sziszüphosz



Rovatok