Index Vakbarát Hírportál

Elkapták XXXTentacion gyilkosát

2018.06.21. 16:43

Dél-Floridában letartóztatták a hét első felében lelőtt XXXTentacion feltételezett gyilkosát, írja a Rolling Stone. A rendőrök egy 22 éves, Dedrick D. Williams nevű férfit fogtak el helyi idő szerint szerda este, akit gyilkossággal, autólopással és jogosítvány nélküli vezetéssel is vádolnak.

A rapper gyilkosságával gyanúsított Williams (tehát nem Soldier Kidd!) igazi balhés arc, akinek a TMZ szerint volt már dolga a rendőrséggel többek között kokain- és fegyverbirtoklás, családon belüli erőszak, valamint lőfegyverrel elkövetett súlyos testi sértés miatt is, 2014-ben pedig fegyvert fogott a saját barátnőjére.

Az XXXTentacion néven alkotó Jahseh Dwayne Onfroy mindössze 20 évesen vesztette életét, miután a hét elején lelőtték egy floridai motorkereskedés előtt. A szintén nem makulátlan (családon belüli erőszakkal, egy terhes nő bántalmazásával is gyanúsított) rappert kórházba szállították, ám az életét nem tudták megmenteni.

Ne maradjon le semmiről!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok