Index Vakbarát Hírportál

Az indiai rendőrség egy lincselős fotó miatt magyarázkodik

2018. június 22., péntek 10:07

Egy fotó terjedt el gyorsan Indiában, amin az látható, ahogy egy tömeg közepén, a kezénél, lábánál fogva húznak egy meglincselt, véres férfit, miközben az egészet két oldalról és elölről kíséri három rendőr, mintha az egészhez asszisztálnának. A meglincselt férfi később a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.

A kép nagy felháborodást okozott, ezért kénytelen volt reagálni rá a rendőrség. Bocsánatkérő posztjuk után a BBC-nek a rendőrség szóvivője azt mondta, a képek félrevezetőek, és a rendőrtisztek nem támogatták a lincselést. Mert a képen úgy tűnik, mintha vonszolnák a férfit, a rendőrök pedig nem csinálnának semmit, de ez nem igaz, mert a tömeg folytatta volna a férfi meglincselését, épp a rendőrök állították le őket. Hozzáteszi, hogy a rendőrök jobban odafigyelhettek volna arra, hogyan viszik a megvert férfit, ezért vizsgálatot is elrendeltek.

A rendőrség magyarázatát sokan elég gyengének találták. A rendőrség Twitteren azt is írta, hogy azért kellett a meglincselt férfit a rendőrség autójába tenni, mert a közelben nem volt mentő, és gyorsan a kórházba akarták szállítani a férfit.

Rovatok