Index Vakbarát Hírportál

Ezernyi holttest a város alatt

2018. április 25., szerda 04:43

A ruandai népirtás áldozatainak több mint 200 földi maradványát találták meg a múlt héten a főváros, Kigali egyik kerületében ásott tömegsírban - közölte kedden a túlélőket tömörítő IBUKA szervezet. A Gasambo nevű kerületben egy 30 méter mély sírhelyből hantolták ki a maradványokat, melyeket a megfelelő temetésig elkülönítve tárolnak.

A lakóterületek alatt további három tömegsír vár még arra, hogy feltárják. Hozzátette: becslései szerint a környező térségekről származó mintegy 3000 áldozat lehet eltemetve a most megtalált sírokban.

A népirtást a Juvenal Habyarimana ruandai elnök rezsimje által felfegyverezett hutu milicisták kezdeményezték, miután az államfő repülőgépével 1994. április 6-án merénylet áldozata lett. 1994 áprilisa és júliusa között a többségi hutu nemzetiséghez tartozó szélsőséges milíciák - nem kis részben a kormányzati gyűlöletkampány hatására - mintegy 500 ezer kisebbségi tuszit és 300 ezer mérsékelt hutut mészároltak le.

A népirtás egyik áldozata nem érti, miért kellett csaknem 25 évet várni a tömegsírok feltárásával:

Ez nagyon megrázó, mert emberek élnek a területen.

Rovatok