Index Vakbarát Hírportál

Bin Laden volt testőre Németországban él, 360 ezer forintos állami segélyen

2018. április 24., kedd 15:59

A Bild német bulvárlap azt írta, hogy egy tunéziai férfi, bizonyos Sami A. (a teljes nevét nem hozták nyilvánosságra), aki korábban Oszama Bin Ladent is védte, 1997 óta Németországban él, és 1168 eurót kap állami juttatásként. Minderről a BBC számolt be. 1168 euró nagyjából 365 ezer forint.

Az összeget a helyi kormányzat hozta nyilvánosságra, miután a jobboldali AfD párt utánakérdezett.

Sami A. azt állítja, nincsenek dzsihadista kapcsolatai. Bochumban él német feleségével és négy gyermekükkel. 1999-ben kért ideiglenes tartózkodási engedélyt, majd 2007-ben visszautasították a menedékkérelmét, mert biztonsági kockázatot állapítottak meg róla. Emiatt naponta kell jelentkeznie a helyi rendőrségen. A németek azért nem adják ki Tunéziának, mert nem kizárható, hogy ott megkínoznák. 

Bin Laden az Al-Kaida dzsihadista terrorszervezetet irányította, amely elkövette egyebek mellett a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadást is a World Trade Center és egyéb épületek ellen. Az öngyilkos pilóták közül legalább hárman hamburgi terrorsejt tagjai voltak. Bin Ladent 2011-ben Pakisztánban ölték meg amerikai kommandósok.

Egy 2005-ös német terrorellenes perben egy tanú azt vallotta, hogy Sami A 2000-ben Bin Laden egyik testőre volt Afganisztánban. Sami A. tagadta ezt, de a bírák hitelt adtak a tanú szavainak. 2006-ban Sami A. ellen nyomozás indult Al-Kaida kapcsolatok miatt, de nem emeltek ellene vádat.

Rovatok