Index Vakbarát Hírportál

Gy. Németh Erzsébet kevesli a Red Bull Air Race befizetéseit

2018.06.22. 14:50 Módosítva: 2018.06.22. 19:51

Már napok óta halható a Duna fölött a Red Bull Air Race repülőinek zúgása, amint a hétvégi versenyre készülve gyakorolnak. A fővárosiakat megosztó, jelentős zajterheléssel és közlekedési káosszal járó esemény a stresszfaktort azzal is növeli, hogy nemcsak a verseny hétvégéjére, hanem a szervezők már hetekkel előtte lezárásokkal jár a Duna partján ellehetetlenítve a közlekedést.

Az LMP azt szeretné, ha betiltanák a versenyt, ennek érdekében petíciót is indítottak. Szerintük bebizonyosodott, hogy a kormány nem a kisemberek, hanem a nagytőke és a multik oldalán áll. Turcsán Szabolcs, a párt országos elnökségének tagja felháborítóan soknak nevezte a Red Bull Air Race 1,9 milliárd forintos állami támogatását. 

A Demokratikus Koalíció is tiltakozik a verseny ellen. Gy. Németh Erzsébet közleményben szólította fel "Budapest vezetését, hogy a zajszennyezés miatt a Red Bull Air Race szervezőivel fizettessen fájdalomdíjat a verseny környékén élőknek".

Gy. Németh Erzsébet azt is írta, hogy "a főváros vezetése idén is "aprópénzért", mindössze 13 millió forintért adja oda a közterületeket a verseny rendezőinek". Szerinte a "versenyt úgy is meg lehetne rendezni, hogy a szervezők valós közterület-foglalási díjat fizetnek, de Tarlós István főpolgármester és a főváros vezetése nem a budapestieket képviselte az ügyben, ezért a céget közvetlenül kell kárpótlásra kötelezni".

Tarlós István nem hagyta szó nélkül Gy. Németh Erzsébet közleményét, és közleményben világított rá, hogy Gy. Németh Erzsébet 2003-2009 között - nem ellenzékiként - ingyenességet szorgalmazott a verseny szervezőinek.

Gy. Németh az említett időszak egy részében a fővárost irányító SZDSZ–MSZP-koalíció tagja, a szocialisták frakcióvezetője volt. Tarlósék közleménye szerint az SZDSZ-MSZP-kurzus, előtte "a Demszky-Gy. Németh-kurzus" idején a főváros ingyenesen adta oda a területet a kormánynak. Ez az az időszak, amikor az augusztus 20-iki állami ünnepségekkel együtt szervezték a repülős versenyt, így az az állami program részeként valóban mentességet élvezett.

2010-ben ez a helyzet már problémát okozott, és a főváros vizsgálatot indított a "közterület-használat körülményeivel kapcsolatban", ugyanis "felmerült többek között, hogy a Lánchídon és a Duna – partokon közterületi reklámok kerültek engedély nélkül elhelyezésre, illetve a hangszórókon promóciós anyagokat sugároztak". 2010.03.10-én a városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság megállapította, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a fővárosi tulajdonú területeket jogosulatlanul használta reklámozásra és adta tovább vendéglátóipari tevékenység folytatására.

Péntek este a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) azt állította, hogy a Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak.



Rovatok